Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)
38 kus egyházunk belső értékeire kedvező fényt vetett. Jellemző azonban, hogy éppen ötven évvel ezelőtt jelent meg az újabb idők egyetlen evangélikus magyar dogmatikája Masznyik Endrétől és azóta félszázad alatt nem akadt ember, aki olyan dogmatikát készített volna, amelyet a szakembereken kívül a dogmatikai kérdések iránt érdeklődő müveit közönség is haszonnal olvashatna. Ez indított arra, hogy a MELE legutóbbi közgyűlésén pályázatot hirdettünk egy népszerű dogmatikára. Remélem, hogy a jószándékú elgondolásnak meglesz a kívánatos eredménye. Ugyancsak ötven évvel ezelőtt Masznyik Endre adta ki Pál apostol leveleinek magyarázatát. Utána hosszú ideig nem jelent meg hasonló exegetikai munka, csak legújabban adta ki a galáciai levél magyarázatát Kiss Jenő, a római levelét pedig Karner Károly. Mind a kettő igen értékes munka, ötven évnél régebbi időben adta ki Csecsetka Sámuel az evangélikus egyházjogot tárgyaló művét. Azóta csak Mikler Károly egyházjoga jelent meg, amelynek tudományos értékét mindnyájan ismerjülk. Egyháztörténetbe vágó, sokszor igen értékes tanulmányok, sőt terjedelmesebb tudományos munkák is jelentek meg az ötven év folyamán, azonban ezeknek ismertetése nem tartozik feladatom körébe. Csupán ikét igen értékes munkáról kell még megemlékeznem, nevezetesen Pukánszky Béla zsidó nyelvtanáról és a Daxer—Kiss féle bibliai görög szótárról, amely különösen értékes kézikönyve a theológusnak. Irodalomtörténetet írni nem akarok, mert ez nem lehet tárgya az egyszerű visszaemlékezésnek, csupán csak megemlítem, hogy a nyolcvanas és a kilencvenes éve!k jóindulatú és sokoldalú nekibuzdulása lassanként ellankadt s ha voltak is irodalmi vállalkozások, azok az egyházi élet fejlődésére nagyobb befolyást nem gyakoroltak. Maga a Luther-Társaság is, amely kezdetben az evangélikus egyházi