Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

11 mintha nem is volnának egyazon Úr szolgái és egyazon hivatás hordozói. Ε testvérietlen és elidegenítő szokásnak tulajdonítom, hogy lelkészi karunkban kisebb csoportosulások keletkeznek, amelyek zárt kört képeznek. Ezeknek az a veszedelme, hogy lassanként elaprózzák a lelkészi kar egységesnek rendelt táborát. Viszont ezek a baráti és munkaközösségi alapon álló elkülönülések mutatják, hogy az ember szinte ösztönösen keresi a megértő, a vele összesimulni kész testvérek közösségét. Ezek azi elkülönülések az újabb időben támadt új munkaterekkel és mozgalmakkal függenek össze. Ilyenek az evangélizációk, a konferenciázás, az ifjúsággal való behatóbb foglalkozás stb. Az evangélizáció maga nem egyéb ugyan, mint az igehirdetésnek ünnepi keretből kibontakozó és könnyen érthető népszerű formája, mégis az evangélizáció munkásai bizonyos mértékben tudatosan és tervszerűen elkülönülnek a többi lelkészektől. Mindenesetre nagy kár, mert az evangélizálás munkája csak akkor ér valamit, ha nem napokra terjed, hanem állandó folytatása van, amit pedig csakis a helyi lelkészek biztosíthatnak. Az ifjúság gondozása terén is nagy változás történt ötven év alatt. Az ifjúság gondozására és lelki irányítására külön lelkészi állásokat szerveztünk. Ma még nem láthatni tisztán, hogy ez az eljárás mindenben megfelel-e a jól elgondolt célnak és az egyház érdekeinek. A missziói munka is tagozódásra vezetett, a gyülekezetekben szaporodó önálló vallástanárok is lassanként elkülönülnek a gyülekezeti élettől és igyekeznek kizárólag a maguk iskolaszerű munkakörében megmaradni. Az egyesületeik is igyekeznek maguknak külön lelkészeket szerezni, de ezeket a lelkészeket sem a rendes státusba beosztani, seon jogkörüket, sem munkakörüket az egyházi érdeknek megfelelően megállapítani még eddig neim tudtuk. Mindezeket az elkülönülésre és széttagozódásra alkalmas