Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez (Budapest, 1933)

Az istentisztelet helyes rendje

76 lekezetekben pedig sohasem voltak szokásban β most bevezetni őket egyenesen lehetetlen volna. Nem is szükséges. Van más mód is, amely az istentiszteletnek, mint liturgiának úgy a szépségét, mint a méltóságát és evangéliumi építő szellemét biztosítja. És ez a lelkész és a gyülekezet harmonikus, ünnepélyes és épületes együttműködése. Az istentiszteletnek vannak lélektanilag természetes, logikailag szükséges és az építés szempontjából nélkülözhetetlen elemei. Ezek összhangja teszi az istentiszteletet céljának megfelelővé. Mielőtt azonban ezek tekintetbevételével az istentisztelet helyes menetét vázolnók, szükségesnek véljük a következők megállapítását. Luther elve az volt, hogy sohasem szabad ige nélkül istentiszteletet tartani. Ezért ő az istentisztelet középpontjába nem a szentséget, hanem az igehirdetést helyezte. Az Urvacsorát az istentisztelet végére tette s ezzel annak misejellegét megszűntette. Az igehirdetés ájll tehát az istentisztelet középponjában, miért is annak két oltári szolgálat között kell helyet kapnia. Helytelen az a szokás, amely a hefejező oltári szolgálatot mellőzi. Meg kell azt is állapítanunk, hogy a teljes liturgikus forma visszavétele ma már lehetetlen. Ha erről egyáltalában szó lehetne, csakis a Luther-féle szertartást hozhatnánk be ismét. Ámde ezt még a lutheri reformáció hazája, Németország sem tette meg eddig. Aligha tudnánk mi e téren többet elérni, mint amennyit Németország vagy a többi hatalmasabb más evangélikus közösség elérhetett. A lelkész és kar váltakozó énekléseit most már különben sem lehetne mindenütt bevezetni; Az azonban lehetséges, hogy a lelkész ós a gyülekezet együtt végezzen mindent és a gyülekezet énekkel fejezze ki lelke áhítatos hangulatait. Sörös Béla (A magyar liturgia története, 1904. 136 lap) beható tanulmányok alapján megállapítja, hogy „a reformáció nem elégedett meg a külsőségek félretételével, hanem magának az istentiszteletnek lényegét érintve, annak áldozati jellegét eltörölte és az Isten lélekben és igazságban való imádását kereste. Hatása az istentiszteletre különösen a Szentírás hitet építő és erkölcsiséget érlelő erejének feltárásában állott." A prot. istentisztelet alaptételeit Sörös így állapítja meg: 1. Legyen történelmi alapja. 2. Legyen lélektanilag indokolt. 3. Legyen hitépítő ereje. 4. Legyen erkölcsi hatása. 5. Legyen szabad. 6. Legyen érthető, tiszta és igaz. 7. Legyen nyilvános és közös. 8. Rendet és összhangot adjon. 9. Legyen ünnepélyes. Hozzátehette volna még: Legyen evangéliumi. Amilyen nehéz volt a reformáció idején a középkori egyház isten-