Raffay Sándor: Mit akarnak a magyar protestánsok? (Budapest, 1928)

Mit akarnak a magyar protestánsok ?') Ünneplő gyülekezet, kedves testvéreim! A reformációról való emlékezésnek ez ünnepi órájában a multak dicsőségekkel és szenvedésekkel átszőtt emlékeit nem kívánom ma felidézni. Nem hívom ide buzdító példákul azokat a történelmi nagyságokat sem, akik az apostolok buzgóságával, az evangélisták tisztánlátásával, a vértanúk készségével, a hősök történelmet fordító erejével a világ Megváltójának üdvösséges igazait új életre támasztották fel. Ezeknek a glóriás alakoknak fénylő dicsősége, leiküknek az Isten igazságaiban való csodás gazdagsága az evangélium népének történelmi büszke öröksége. Ámde örvendező és dicsekvő lelkünk fényes tükörére ma árnyék vetődik. És én erről az árnyékról szeretnék néhány szót szólani. Mert ez az árnyék nemcsak emlékezésünk napvilágát, hanem egész közéletünket is elfátyolozza. Az fáj minekünk, hogy ebben a mi szerencsétlen, megtiport, széttépett, barátok és megértés nélkül szűkölködő magyar hazánkban napról napra romlik a felekezeti békesség és nincsen bölcs, aki a helyes útat megmutassa, nincsen erős. aki a romlást megállítsa, nincsen bíró, aki a vitázók között ítéletet tegyen. Sőt az állapot napról napra kedvezőtlenebb és tarthatatlanabb. És kész veszedelem, hogy az óvókat ') Örömmel közöljük D. Raffay Sándor püspöknek emlékezetes reformáció ünnepi beszédét, amellyel a budapesti Vigadóban 1927 október 31-én tartott ünnepséget a megszokott színvonal fölé emelte és szinte történelmi eseménnyé avatta. A magyar protestánsság mai lelki tűnődésének tömör, hű rajza e beszéd. Szükségesnek tartjuk, hogy az ösvény útján minden evangelikus hajlékba eljusson és visszhangot keltsen. (Sz.) 1*