Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)

IV. A szerzetesség megszűnése a városokban

fiz egyház és a uárosok a reformáció előtt 67 kihágás történt egy kolostorban, az első fegyelmi forum maga a perjel, vagy gvárdián volt. Ha pedig ő maga is vétkes volt, akkor a vikárius, vagy egy kiküldött vizitator Ítélkezett. Mikor már ezek sem birtak a szerzetesekkel, akkor a világi hatósághoz, rendesen a városi tanácshoz fordultak. A püspököt és a szentszéket kevésbé vették igénybe, mert féltették kiváltságaikat. A 15. században már a legtöbb helyen ebbe az utolsó, legsúlyosabb fegyelmi stádiumba lépett a szerzetesek ügye. így nevezetesen az eperjesi karmeliták provinciálisa 1437. március 14-én kelt s a rend generálisa által jóváhagyott oklevélben messzemenő jogokkal ruházta fel az eperjesi városi tanácsot, senatust. Mivel a perjel és a barátok „megfeledkezve lelkük üdvösségéről a rend javait tékozolták, ingóságait és ingatlanait, úgymint szántóföldjeit, kertjeit, lovait, teheneit, konyhaszereit, könyveit és mindent amihez csak hozzáférhettek eladogatták és buja jólétben éltek"

1) — felhatalmazza a tanácsot, hogy a perjelt bárhol, még ha a templomba menekülne is, elfoghassa és elzárva tarthassa, mig csak az okozott károkat meg nem téríti.

2) Ugyanakkor a legnagyobb könyörgéssel kéri, hogy a város legyen felügyelője, superintendense a kolostornak, vegye annak javait, kincseit a saját gondviselésébe, avagy jelöljön ki valakit — quasi mint kurátort — erre a célra. Csak igy, szigorú városi felügyelet mellett reméli, hogy a rend ismét felvirul Eperjesen. Ez a remény azonban nem igen teljesült, mert nemsokára rá, 1450-ben hasonló üzelmek miatt az uj priort, Stósz Jánost is letették és most már egyenesen Rómából hívták fel a várost, hogy a bűnöst fogja el és kényszerítse az elidegenített javak visszaadására, (ut priorén capiant et capifaciant et ponant in carceribus donec et quousque res venditas aut alienatas conventui restituerit).

5) A szerzetesek Wagner, Diplomat, com. Sáros. 524. 2) Extunc vobis concedimus, quod nostri ex parte eum capere possitis, ubicunque fuerit, sive in ecclesia sive non, et eum in loco securo ponere, sibi expensis nostri conventus ministrando panem et aquam, quousque omnia reddiderit. Ugyanott. 3) Wagner i. m. 529. 5*