Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)
III. A polgárok, mint az alsó papság és szerzetesség megrendszabályozói
Fiz egyház és a városok a reformáció előtt 35 középkor végén kezdődik ugyanis az állandó, zsoldos hadsereg intézménye. Ugyanakkor az egyház is a maga kegyszereivel valóságos üzleti forgalmat csinál s mind több embert foglalkoztat. Viszont minél több ember kereste egyházi pályán a megélhetését, annál több módját a jövedelemszerzésnek kellett kitalálniok. Azt a sok visszaélést is, amit az egyház égisze alatt elkövettek, nagyrészt ennek a társadalmi átalakulásnak lehet tulajdonítani. Oly nagy tömeg özönlött be az egyházba, hogy nem tudott többé megélni a meglévő javadalmakból, melyeket a nepotismus rendszerével különben is mind kevesebb kézben egyesitettek. Ez a helyzet még a becsületes papokat is a kevésbé tisztességes szerzési módra vezette. A nagy egyházi proletariátus sokban hozzájárult a papi tekintély csökkentéséhez és a fegyelem lazulásához. Amit Janssen a németországi viszonyok jellemzésére felhoz, az a mi állapotainkra tán még inkább ráillik: „Az alsó papságnak a sok tekintetben bizonytalan tizeden és stólajövedelmen kivül nem volt fizetése és a szegénység, avagy a kapzsiság olyan kereseti forrásokra vezette, melyek állásával sehogysem fértek össze és természetszerűleg a nép megvetésének tették ki." 1) Nagy volt a száma a csavargó, vagabundus papoknak, akik mindenféle üzletre kaphatók voltak. Bübájosságot és varázslást űztek, a bibliából jósoltak, a szent olajjal, a krizmával gyógyítottak, sőt szerelmi italokat is árultak. 2) A gyűlölködő híveket nem hogy kibékítették volna, hanem a viszálykodásukból is hasznot húztak. Szokásba jött, hogy kiki az ellenségének a haláláért imádkoztasson a templomban, mely célra a papok különböző formulákat használtak, igy pl. a 109-ik átkozódó zsoltárt is énekelték, melyben Dávid király ellenségeinek elpusztításáért könyörög az Úrhoz. 3) A jómóduakat lehetőleg a templomban temették el, ami külön jövedelmet jelentett. Hogy ezúton is minél többen részesüljenek a jövedelemben, különösen érdemszerző dolognak tüntették fel, ha valakinek holtteste nemcsak egy, hanem legalább négy ') Janssen, Gesch. d. deutschen Volkes, I. 612. 2) Hefele, Conciliengesch. III. 762, VI. 492. 609. s) U. az VI. 485 és jegyzet. 3*
