Frenyó Lajos: Adalékok a szlovenszkói evangélikusok liturgiájának történetéhez (Rozsnyó, 1937)

C) Visszapillantás

Avatásoknál is komolyságot követelnek és állást foglalnak az ellen, hogy ezek a funkciók az előcsarnokban, vagy a templom ajtaja előtt folyjanak le. A temetésnél kívánják, hogy tisztességesen énekkel, igehirdetéssel, a beszédnél mérséklettel menjen végbe. Tiltják a halottakért való misét, a halottak nevében való bocsánatkérést, ahelyett ajánlják, hogy a hozzátartozók vegyék fel az úrvacsoráját. A járulékok közül a rózsahegyi zsinat határozata az oltárokra vonatkozólag nagyon puritánus, éppenúgy, a gyertyaégetésre vonatkozó is, njert még a trencsénin is túlmegy, amely a gyertyaégetésnél mérsékletet rendel. Az öltözetnél is méltóságra, díszre, de egyszerűségre is törekszenek. Az ünnepek dolgában nincs egyformaság, azt lehet mondani, hogy számuk esperességenként, de nem sokban változik, azért utal ezek tekintetében a zsolnai és szepesváraljai zsinat az esperességekre. Kezdetben több, később kevesebb az ünnep, a pesti zsinat jóformán már csak azokat sorolja fel, amelyeket ma ünneplünk. Az Agendánál a jövő kutatás fogja megállapítani, milyen Agendákat használtak eleink 1734 előtt. Irányadó volt kezdetben a wittenbergi Agenda. Amint ebből a visszapillantásból meggyőződhetünk, gazdagok voltunk, de elszegényedtünk : sokat elveszítettünk, sokat elhagytunk. Az üldözés, az orthodoxia, pietizmus, racionalizmus, puritanizmus, unionizmus és saját egykedvüségünk nagyon leszegényített. Kikapcsolódtunk a nagy evangélikus lutheri liturgia közösségből, amelynek olyan tagjai, akiket üldözés nem ért s akik uralkodója velük egy azon vallást követ, ma is használják az ősi evang. lutheri liturgiát. Közülünk a német testvérek a nyelvi azonosságnál fogva nem vesztették el a kapcsolatot a németországi evang. testvérekkel, a szlovák testvéreknek viszont meg volt a Tranosciusuk, amely részben fenntartotta az ősi evang. lutheri liturgiát, mindkettőjüknél tehát több maradt meg belőle. Legszegényebbek maradtak a magyar evangélikusok, akik ugyancsak a nyelv azonosságánál fogva a magyar kálviniak felé hajoltak és az evang. lutheri liturgia-közösségből legmesszibbre kerültek ki. Istentiszteletük száraz, inkább az elmét tápláló, a szívet kevésbbé figyelembe vevő, énekkel és imával bevezetett és záródó iskolaszerű tanítás lett. A XX. századnak kellett eljönnie, hogy ők is ráeszméljenek, mennyire elszakadtak testvéreiktől és keressék az utat, amely visszavezet a nagy evang. lutheri liturgia-közösséghez : Lutherániához. A SzMESz liturgiái mozgalma ezt akarja szolgálni, célja nem az újítás, hanem visszatérés az ősi kincshez, mert az ősi ev. lutheri liturgia drága kincs. Nem egyéb az ugyanis, mint énekben imában kifejezett, magyarázatlan alakja Isten igéjének, amely azonban szintén hat, sőt olykor még nagyobb erővel, mint a magyarázott, mint a prédikáció. Térjünk tehát vissza hozzá! 42