Gaudy László: Ifjusági istentisztelet (Budapest, 1933)

11. Az igehirdetés

és szabad nevelni ezzel α gyakorlati theologiával, hanem olyajn protestáns lelkeket, akik teljesen benne élnek a világban, de nem a világ festi át őket a saját hasonlatosságára, hanem a kegyelemben és kegyelemből élő ifjú gyakorol hatást a világra. Megtudja érteni az ifjúság ezt az igazságolt s nem lett annyira még hitetlenné, hogy ne tudna értékleti különbséget tenni a kegyelem áldása és a bün romboló és meg nem állitható hatása és jelentősége között. Bizonyításra szorul az is, hogy evangeliumi élet és hűséges egyházi felfogás szentségének ^megfelelő" komoly B^tffl^s^iú^L evargelium világosságának megdönthetetlen igazságai, a hitvallási iratokból vett és alkalomszerű illusztrációk mind alkalmasak arra, hogy ebben a kérdésben odaálljunk amellé az ifjúság mellé, aki szeretni akarja templomát és atyai hitét. Sokszor halljuk éppen ifjúságunktól, azt, hogy sok helyen az ifjúság részére tartott egyházi beszédekben olyan polemikus hang is megszólal, amely merő ellentéte a keresztyén ember szelid beszédmodorának. Az evangélium szolgájának ezt kerülnie kell. Figyelemmel feleli lenni arra, hogy a negyedik parancsolatot is a lelkészek tanítják az ifjúságnak, s nem szabad abba a helyzetbe hozni senkit, hogy lelkében szülői és az egyház egymást elválasztó hatalmak legyenek (Vegyes házasságok). Épitő és erősitő öntudatot abban a formában adjon, hogy evangélium és egyháziasság egymás bizonyítói és kiegészítői legyenek. A vitatkozás, az apologetikai harcmodor szükségtelen ezen a helyen. Általában igen könnyű a tudomány, a technika s a kulturvivmányok kisiklásaira és eltévelyedéseire rácsapni s azokat kiélezniij az igehirdetésben ez azonban nem helyes. Megtartóztatás és obiectivitás szükséges e tekintetben, mert az ilyejn eirüíeten végzett tarlózásokkal esetleg olyan személyt is kénytelen az igehirdei> akaratlanul is bántani, aki az ifjúság előtt a legnagyobb meigbecsültetéisben ál s aki esetleg személy szerint is jelen lehet az istentiszteleten. Mi nem harcol ank embereik ellen, hanem mindig a bün és az egyház ellenségei ellen. Kérdése s megoldandó problémája az ifjúsági istentiszteletnek az ifjúság válsága. Kifejezetten szóvátenni jelenségeket nem lehet, mégis érinteni kell minden olyan kérdést, amely az ifjúságban él. Lásson az ifjúság tisztán mindent e kérdésében. A módszer pedig az legyen, hogy állandóan szemléltetett formákat adjunk az ifjúság elé: ne az egyházat képviselő lelkész véJeméjnye szólaljcn meg, hanem maguk a szellemi áramlatok a maguk bűneivel és hamissságaikkal. Meg kell szólaltatni elleplezett gondolataikkal s azzal a félreismerheteten szándékukkal, hogy végső és legbünöseUb célja mindkét nagyhatalomnak a hit megszüntetése s azért kell nekünk szembeszállni velük. Olyan hölcs pedágógiával kell azonban a harcmodort folytatni, hogy a már foglyul ejtett ifjúi lelkek ben a jóságos kiábrándítás tökéletes eredményét lehessen elérni azzal, hogy a bűnnel magával társalkodik az, aki együttérez az ördög ezen barátaival. De az egyház altruizmusának és a bátorságának abban is meg keli ma nyilvánulni, hogy nem önmagát félti, hanem a lelkeket, akik igy a bün martalékaivá válhatnak és Isten kegyelmétől egészen megfosztják magukat. Ebben a gondolatkörben a legóvatosabb eljárás ajánlható már csak azért is, mert a protestántizmus valójában kiváltója volt mindén modem szellemi áramlatnak s ma is azon a nézeten van, hogy a fejlődésre ós a tökéletesedésre szükség van. Ma is hangsúlyozza azt az elvét, hogy Krisztus szellemével megegyezői minden fejlődés helyes és szükségszerű s minden szellemi mozgalmak helyeslésében és előmozdításában csak' az az egy követelése van, hogy az a hitélet támogatója legyen s mozdítsa elő azt a jobb életet, amelyre az evangelium .szelleme szerint az embereknek joguk van. Helyeselni és kívánatosnak kell tartani az ifjúsági igehirdetésnek az egészeéges nacionalizmust s ebben a tekintetben az alkalmat mindig fel kell h'asz45