Gaudy László: Ifjusági istentisztelet (Budapest, 1933)
11. Az igehirdetés
kész a maga őszinte megnyilatkozásában olyannak mutatkozik meg, mint akinek az az élete, ugy progra'mmjának is kell vallania, hogy ha'tása alatt az ifjúság is mennél t Ijesebben belső ügyének tekintse az írást. IIa a főcél megvalósulásának csa mérsékelt lehetőségei is mutatkoznak az igehirdetés következményeként, áris döntő bizonyságnak kell tekintenünk arra nézve, hogy a Bibliában élő lelkek és az írásból hozzánk beszélő sziveik az igehirdetés eszközeinek segítségével az ifjúságra csakugyan a megkívánt hatást gyakorolhatják. Ilyen általános és mindenit összefogó és minden igehirdetésen uralkodó főelven kívül, épen az istentisztelet céljainak megfelelően olyan követelések is vannak, melyek egyfelől alárendelten következnek a főtételből, másfelől pedagógiai és nevelési lehetőségeknek igyekeznek megfelelni. S ha Makkai kívánsága szerint is 13 9) nem akarunk élet és jellemképeket adni, mégis kötelességünk épen az írás alapján olyan befolyásolásra törekedni és igy gyakorolni hatást az ifjúságra, amely nincs ellentétben az írással és megfelel ugy az egyház kívánságainak, mint az ifjúság érdekének. Ezért a protestáns ifjúság részére megtartott istentisztelet igehirdetése keltse fel az érdeklődést a személyes és egyéni felelősség mellett. Evangéliumi megalapozást erre a tételre ugy az 0, mint az Újszövetség elegendőt nyújt. Ebiben a célkilüzésbm azt a modern theológia dogmatikai elgondolást, ami az önmegváltást hangsúlyozza, nem szabad keresni. Tisztán az a célja az erre való nevelésnek, hogy épen ma és épen hazai viszonyaink között az az .ifjiveág, amelynek a háta mögött nem áll szervezett hatalom, hanem existenciáüs tekintetben is kizárólag önértékeire van utalva, ezt olyan kötelezettségnek lássa, amelyre az írás is kényszeríti, de amely az ifjúi értékesség é's öntudat határozottságának is legjobban megfelel. Ennek a felkészítésnek az érdekében kizárólag bibliai példák hozandók fel, lehetőleg évenként többször, mindig vonzó feldolgozásban. Meg kell mutatni azt a biMiai ideált, hogy a csak Istentől való függés és a csak Ö hozzá való tartozás milyen rejtett erők felszábaditására vezet, amelyet a köz érdeikében is nagyszerűen lehet hasznositani, Ebbe a gon.-i dolatkörbe kapcsolandó az a tétel is, hogy mivel egyházunk nem üdvintézmény olyan értelemben, hogy a léikéként külön jkülön kezességet vállal, az egyéni hitéletet is olyan felelősség érzettel kell megtölteni, hogy egyfelől! az egyházi hovatartozás érzését ápolja, másfelől pedig azt a kielégítetlen érzést hordozza magában, hogy ennek állandó kötelezetIsége van Istennel és Jézus Krisztussal 6zemben meglevő adósságainak rendezésére. Az ifjúkorban kell ezt követelni s ezt a követelést jóf porhanyóvá tett talajba és jó mélyen kell elhelyezni. Az igehirdetői bölcsességre tartozik az, hogy a legzsengébb lélek is reagáljon erre az igazságra s olyan hitbeli kincskénft őrizzemeg ezt a szükségletet, hogy életre nevelő és életben megtartó erővé leh essen. Kellőképen meg kell tanítani az ifjúságot arra, hogy amit az Igétől hall s amíg enged a szivére hatni, az az egész életén elkísérő s lelkét megőrző hatalom maradjon. Az ifjúsági istentisztelet a maga hitbeli tartalmával az életre nevel abbam a tekintetben is, hogy a hitében esetleg fanatikussá tett lelkeket türelmessé teszil más vallásúak és más meggyőződésüek iránt. Épen az a művészileg nehezen megoldható kérdés, hogy a könnyen fanatizálható ifjúságnak, amelyik hitéletének ápolását és megmaradását, mint önállóan élő lélek a legfontosabbnak tartja, el kell érkeznie arra a lelki magaslatra, amikor megtudja és meg akadja érteni a másik hitét is. Lehetetlenség itt rá nem mutatni hogy a mai bizonyos mértékig túlfűtött konfessioiiálizmusban ez az evangéliumi lelkület az egyedül helyes. Természetesen a türelmesség sohasem jelenti az elv feladást, hanem jelenti azt a krisztusi lelkületet, amely a tisztán nem látókkal sziemben is a 42
