Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 2. fejezet. Kultúra és civilizáció a római császárság két első századában

Ismeretes, hogy a provinciákat a köztársaság utolsó századában a helytartók és a római adószedők kíméletlenül kiuzsorázták, kifosztották, és hogy az általuk vezetett közigazgatás mennyire korrupt volt. Hogy a keleti provinciák ebben az időszakban gazdaságilag a végsőkig leromlot= tak, az jórészt a gazdasági adottságokat figyelmen kívül hagyó adóztatásnak és a helytartók kíméletlen szipolyozásának a következménye volt. Először Julius Caesar hozott intézkedéseket a provinciák igazgatásának a megreformálására, felismerve a helyzet tarthatatlanságát és végzetes hatásait a birodalomra. Utána Augustus igyekezett új rendet felépíteni és tisztességes közigazgatást, valamint igazságszolgáltatást végző tisztviselői kart biztosítani a provinciák számára. Augustus arra törekedett, hogy „bűntények ne csússzanak át büntetlenül a törvények hálóján és a perek ne húzódjanak el sokáig

1

9. Utódai tovább haladtak az általa kijelölt úton. Ez áll pl. Néróra és Domitianusra is. Az utóbbiról írja Suetonius: „A római hatóságokat és a provinciák helytartóit annyira szigorúan fogta, hogy soha olyan mértéktartóan és igazságosan nem működtek, mint az ő idejében

2

0." Hogy ennek ellenére a közigazgatás és a jogszolgáltatás esetenként mégis igen fogyatékosan működhetett, azt tisztviselők túlkapásai és megvesztegethetősége mutatta. Megvolt ugyan a lehetőség arra, hogy ellenük a császárnál feljelentést tegyenek, de Juvenalis szerint az útiköltséget sem érte meg, ha valakinek Rómában kellett az igazát keresnie

2

1. Hogy milyen súlyos zavarokra vezethetett a római igazgatás korruptsága és nemtörődömsége, azt legjobban a prokurátorok sok balfogása, megvesztegethetősége, kegyetlensége és pártos magatartása tanúsítja Palesztinában az 1. században: ez nem kis mértékben járult hozzá a szerecsétlen végű zsidó háború kirobbanásához. Rómában a polgárság három rendre tagolódott. A legelőkelőbb rangot a szenátorok alkották: azok a családok, amelyeknek a sorából a szenátus tagjai kerültek ki. A szenátori ranghoz való tartozás vagyoni censushoz volt kötve. Ha valaki azt nem tudta kimutatni, elvesztette a rangot, mely egyébként öröklődött. A szenátorok kötelesek voltak bizonyos állami hivatalok viselésére. A szenátorok után következett a lovagok (equites) rendje: ezt a vagyonos osztály azon tagjai alkották, akik nem voltak tagjai a szenátusnak és akiknek ennélfogva engedélyük volt pénzüzletek lebonyolítására. Ε lovagok voltak Rómában a tőkések és bankárok. Augustus óta kötelességük volt a hadseregben tiszti rangban szolgálni. A különféle nevelők, iparosok, ügyvédek és más hasonló foglalkozásúak — amennyiben nem voltak rabszolgák —, Rómában a plebshez, a közönséges néphez tartoztak. A római polgárjog eredetileg csak Róma város polgárait illette meg. De még a köztársaság idején kiterjesztették először Latiumra, majd Kr. e. 1

9 Suetonius, vita Augusti 32, v. ö. ugyanott a közbiztonságot veszélyeztető viszonyok leírását! 2

0 Suetonius, vita Domitiani 8. 2

1 Juvenalis sat. VIII, 97. 69