Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
IV. rész. A ZSIDÓSÁG - 5. fejezet. A zsidóság vallása
A messiási reménység, mint Isten törvényének megvalósulása azt jelenti, hogy Isten egykor majd az egész világot alánjeti királyi uralmának. Ilyen értelemben a messiási remény szervesen hozzátartozik a törvény azon értelméhez, amely a zsidóságban alakult ki. A messiási várakozás számára azonban súlyos tehertétellé lett az a körülmény, hogy bár Izráel mint nép elfogadta Isten törvényét és alávetette magát neki, de mégis mindig voltak és vannak olyanok, akik a törvényt megszegik, gonoszul élnek és elvetik maguktól a törvény „igáját". Ezért tartozik hozzá a reménységhez az ítélet képzete, amikor Isten lesújt a gonoszokra és köztük éppen azokra is, akik hűtlenekké lettek a törvényhez. A reménység beteljesedése tehát nemcsak a népekre, hanem Izráelre nézve is új állapotot idéz fel. Viszont a másik fontos mozzanat, hogy Izráel a „jelenben" a pogányok zsarnoksága alatt nyög. A messiási váradalam alapvető mozzanata az a reménység, hogy a választott nép kiszabadul a pogányok rabságából és szabadon élhet Istennek. Ezért a messiási remény a világi hatalmaknak — az újszövetségi korban főként Rómának — pusztulását, Izráelnek pedig szabadulását, sőt uralmat ellenségei fölött, „megváltást" ígér. Ezzel kap= csolódik össze az a — harmadik — motívum is, hogy a messiási üdvkorban Isten összegyűjti majd a pogányok közé szétszórt népét Jeruzsálemben, és= pedig a templomban. Végül ide tartozik — negyedik motívumként — annak az ószövetségi próféciának (Ezs. 2,2; Zak. 14,16) a beteljesedése, hogy a pogányok „évről=évre mind felmennek (Jeruzsálembe), hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának". 3. A messiási remény jórészt a fogság után alakult ki konkrét formá= ban, bár gyökerei és az alapmotívumok visszanyúlnak a fogság előtti időbe. Kettős gyökere a Dávid sarjából származó dicsőséges király uralma, ill. ennek változata az emberfölötti messiás és szabadító képzete, azután pedig a visszatérő paradicsomi állapot megvalósulása. Gyökereivel ez a kettős képzet beletartozik az ősi Kelet gondolatkörébe. Izráelben azonban ezek a képzetek összekapcsolódtak a nép választottságának és a Dávidnak és királyi házának adott ígéretnek a gondolatkörével és így jelentős módo= sulást szenvedtek. A fogság előtt a 8. században kezdődő prófétai mozgalom éles támadást intézett e reménység üres optimizmusa ellen és hirdette vele szemben az ítélet elkerülhetetlenségét. A közkeletű gondolkodás JHVH napjától földi reménységek beteljesedését, földi hatalmat és paradicsomi boldogságot várt. Ezeket a nagyon is materiális váradalmakat zúzta szét a prófétai igehirdetés: Jahve „napja sötétség és nem világosság!" (Ámós. 5,18; Sof. 1,14=15). Csak az ítéleten keresztül nyílik meg az út ahhoz, hogy Isten újat alkosson és felhozza szabadítása napját. A szabadítás közporut= jában pedig nem földi materiális vágyak teljesedése, hanem Isten örökké= való akaratának érvényesülése, királyi hatalmának és uralmának mara= déktalan megvalósulása áll. Olyan új népet teremt akkor magának Isten, 431
