Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 2. fejezet. A hellenizmus alapvonalai

túra egymástól távoleső vidékeken is meglepően egyöntetű formákat mutat, a mélységbe ható egységesítő ereje viszont Szírián túl kelet felé — ahol a görög városok hálózata megritkult — egyre inkább csökkent. 3. A hellenizálódásnak ez a világtörténelemben szinte páratlan jelen= sége azonban nemcsak kelet felé fejtette ki hatóerejét, hanem megmutat= kozott nyugati irányban is, ahol pedig Nagy Sándor hódító hadjáratai nem teremtették meg számára a politikai előfeltételeket. A szicíliai és déMtáliai görög települések kulturális csomópontok is voltak és sugároz= ták magukból a görög szellemiséget. Nem emelt gátat a görög kultúra terjedésének Róma sem, sőt inkább maga is meghódolt előtte. Ez különö= sen a Kr. e. 3. századtól fogva figyelhető meg. Ekkor fordította le latinra Livius Andronicus az Odysseát, majd ő maga és utódai — főként Plautus és Terentius — átültették a hellenisztikus vígjátékot latinba. A római iro= dalom megindulása így világosan görög hatást tükröztet. Innét érthető, hogy a római irodalomban görög irodalmi formák uralkodnak. Ugyanezt lehet megfigyelni a kulturális élet egyéb területein is. A római szellem azonban a görög hatás ellenére sem veszítette el önmagát, hanem az átvett formákban is maradandó sajátos jelleget tudott kialakítani. A sajátosan római szellem nemcsak átvette, hanem tudatosan tovább is vitte a helle* nizmus politikai, művelődési, sőt társadalmi és gazdasági örökségét is. így a rómaiság a hellenisztikus utódállamok meghódítása után nem törte meg az addigi társadalmi=művelődési és gazdasági fejlődést, hanem azt tovább= vitte. Innét érthető, hogy a hellenizmus ideje és a Kr. u. három első év= század művelődési, társadalmi és gazdasági téren egységet alkot. 4. A görögség diadalútja a hellenizmus világának csak egyik oldalát mutatja. A Kr. e. 2. század végétől fogva egy nem kevésbé fontos és az elsővel feszültségben, sőt ellentétben levő másik párhuzamos vonalat is meg lehet figyelni. A régi kelet ekkor már nem viselkedett passzívan, mintegy a görög hódítás formált anyagaként, hanem elgörögösödött mez= ben hódító útra indult nyugati irányban. Ez mindenek előtt vallási téren mutatkozott. Ekkortól fogva terjedt el a keleti istenségek kultusza a helle= nizált világ területén, úgyhogy az lassanként eljutott a római limesig nyugaton és északon. A keleti vallások térhódítása nyugaton eredményezte a hellenisztikus és római vallástörténet egyik legszembeötlőbb és legsajá= tosabb jelenségét, a szinkretizmust (valláskeveredést). Egyiptomi — Isis, Osiris, Serapis, — kisázsiai — Kybele, — frigiai — Attis, — szíriai — Adonis, és perzsa — Mithras — istenségek honosodtak meg mindenfelé az egy nagy kultúrközönséggé lett világ egész területén és pedig úgy, hogy nemcsak a régi istenségek kultusza mellett szereztek híveket maguknak, hanem a régi kultuszokkal sokszor össze is keveredtek. A különféle kultuszok és vallásos irányzatok szellemi tartalma is kicserélődött és a kölcsönhatások 23