Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
II. rész. RÓMA - 4. fejezet. A filozófia a császárság korában Rómában
A filozófiára azonban nemcsak a császárok tekintettek gyanakvó szem= mel, hanem az ellenszenves volt a széles néprétegek előtt is, főként azért, mert elítélte az erkölcsi lazaságot és szigorú erkölcsi követelményeket állított fel követőivel szemben. A népszerű életfilozófia A széles néprétegekben a filozófia számára főként a kynikus vándor= prédikátorok igyekeztek propagandát csinálni. Vándorprédikátor filozófu= sok állandóan járták a városokat és a piacokon hirdették tudományukat. Nagy szakáll, piszkos és elhanyagolt külső, hosszú, durva gyapjúból ké= szült, sokszor piszkos kabát jellemezte e vándorfilozófusokat, akik a piacokon dörgedelmes hangon szidták a gazdagok kapzsiságát, a szegé= nyek szervilizmusát, az erkölcsi lazaságot, amely nem tud uralkodni a szenvedélyeken stb. A vándorfilozófusok közt azonban igen sok volt a sarlatán és csaló, aki csak öltözékében és külsőleg mímelte a filozófust és önmegtartóztatását, titokban azonban egészen másként gondolkodott és cselekedett. Az ilyenek tetetett szegénységüket csak csalétekül használ= ták önző céljaik leplezésére. Ezt a véleményt szólaltatja meg a 2. század= ban a híres író, Lukianos: „Mennyi dicsekedést és csalást, tudatlanságot, veszekedést, üres nagyképűséget, haszontalan vitatkozást, szőrszáIhaso= gató különbségtételt, érthetetlen spekulációt, aztán hiábavaló vesződséget, fecsegést, szószátyárkodást, no meg kicsinyességet takar a filozófus kön= töse! Azután meg arany is potyog ki belőle, kéjencség, paráznaság, dőzsö= lés, indulatosság és minden elképzelhető csúnya szenvedély 11 1." Érthető, ha az ilyen vándorfilozófusnak nem volt hitele és ha az emberek kinevet= ték és kigúnyolták. Pál apostol is élesen elhatárolja magát ettől a fajta vándorfilozófustól (v. ö. 1. Tess. 2,3=6). Epiktetos is megkülönbözteti a vándorfilozófusoktól az igazi filozófust, pontosabban az igazi kynikust. Ezt „Isten küldöttjének" és „szolgájának", de egyúttal „az emberek felügyelőjének" is mondja és magas erkölcsi méltóságot tulajdonít neki. „Zeus követként küldte az emberekhez, hogy megtanítsa őket arra, mi a jó és rossz. Mert az emberek tévedésben vannak: a jó és rossz lényegét ott keresik, ahol nincs, és nem gondolnak arra, hogy hol van tulajdonképpen." Az igazi kynikus filozófusnak más= nak kell lennie, mint a többi embernek: uralkodnia kell önmagán, sza= badnak kell lennie ösztöneitől és vágyódásaitól, távol kell tartania magát mindentől, ami miatt szégyenkeznie, vagy amit titkolnia kell. Lelke is legyen tiszta és szabad, úgyhogy nem fél semmitől, sem nehéz életsorstól, sem betegségtől és szenvedéstől, sem a haláltól. Küldetése pedig az, hogy az embereket visszahívja önmagukhoz és igazi feladatukhoz, mintegy „megtérést" kell prédikálnia: „Térjetek vissza önmagatokhoz — hirdeti —, és ismerjétek meg saját (igazi) képzeteiteket!" Ε felhívás értelmében a 11 1 Lukianos, diai. mort. X, 8. 119
