Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom
A rabszolgafelszabadítás egyik módja az ún. szakrális rabszolgafelsza= badítás volt. A felszabadulni vágyó rabszolga az összegyűjtött pénzt vala= mely templomban helyezte letétbe és amikor a szükséges összeg együtt volt, a templom, mint jogi személy névleg megvásárolta az illetőt és az= után felszabadította. Erre az eljárásra azért volt szükség, mivel a rab= szolga maga nem volt cselekvőképes jogi személy és így a saját személyé* ben nem köthetett a gazdájával jogügyletet. — Ennek az eljárásnak a kifejezéseit felhasználta talán Pál apostol, amikor arról beszélt, hogy Krisztus „áron vette meg" (i. Kor. 6,20; 7,23; v. ö. Gal. 4,5) övéit és szabadította meg a bűn, a törvény és halál „rabszolgaságából" 10 7. 5. A rabszolgaság az ókorban az elfogadott és begyökerezett társadalmi rend része volt. Nem is gondolt annak a megszüntetésére semmiféle tár= társadalmi reformtörekvés, nem gondolt a rabszolgakérdést tárgyaló filozófia sem. A keresztyénség sem lépett fel társadalmi reformprogram* mai és később sem fejtett ki ilyet. Ezért nem harcolt a rabszolgaság meg= szüntetéséért sem, ellenben új alapokra helyezte a szabadok és rabszolgák közti viszonyt, amikor mindegyiket egyformán Isten színe elé állította és hangsúlyozta, hogy „Krisztusban" — tehát az Istenhez való viszonyban — nincs különbség szabadok és rabszolgák közt, mert „mindnyájan egyek Krisztus Jézusban" (Gal. 3,28). A keresztyénség mégis jelentősen hozzájárult a rabszolgakérdés — nem gazdasági, hanem szociális — megoldásához. Jézus szava: „Aki köztetek első akar lenni, legyen mindenkinek szolgája" (Mk. 10,44), lehetetlenné tette keresztyének számára a rabszolgák lenézését és megvetését, sőt kér= désessé tette a szabadok „úr"=voltát. A rabszolga „szolgálása" és „szolgai formája" döntően új értelmet és erkölcsi méltóságot kapott és kérdésessé tette a szokványos antik gondolkodást az úr—szolga viszonylatban. Az egyházban szabadok és rabszolgák ugyanabban a keresztségben része= sültek, egyformán járultak az Ür asztalához és „testvérekké" lettek, ami szükségképpen egészen új alapokra helyezte a rabszolgák és gazdáik viszo= nyát is. A 2. században az egyház — legalább a saját körében — konkrét intézkedésekkel is a rabszolgák segítségére sietett. Zsinatok szorgalmazták, hogy rabszolgák is megtarthassák a vasárnapot és így biztosítva legyen számukra a heti munkaszüneti nap. Zsinati határozatok elítélték a rab= szolgákkal való rossz bánásmódot, küzdöttek a női rabszolgák szexuális kihasználása ellen stb. Rabszolgák felszabadítását az egyház szívesen vette, hallunk olyan esetről is, amikor egy gazdag keresztyén úrnő egy= szerre 8000 rabszolgáját szabadította fel. Az egyház megnyitotta az utat rabszolgáknak is az egyházi szolgálat felé, de azzal a feltétellel, hogy felszabadultak 10 8. 10 7 V. ö. Deissmann: Licht vom Osten, 4. kiad. 271 k. lpk. 10 8 V. ö. Schneider, id. h. I, 741. lap. 116
