Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-09-25 / 12. szám
4 MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 12. szám Az amerikai magyarok irredenta ünnepe. Cleveland, 1927. szeptember 10. Nagy idők előtt állunk! Uj Nap! Uj Magyar É'et! Feltámadás! A felénk nyújtott kezet meleg testvéri és bajtársi kézszoritással szorítjuk meg s örömmel és büszkeséggel valljuk a magyarhoni evangélikusokat a mi bajtársainknak. Ezeréves történelmünkben most harcoljuk meg a legszentebb és legdi esőbb harcot. Soha nem történt még meg — most megtörténik — hogy a müveit világ minden országában harcolunk és harcolnak idegen barátaink a magyar igazságért, Magyarország feltámadásáért És mindezt nem gyilkoló szerszámokkal, hanem az igazság fegyverével! Nagy győzelem előtt állunk! Közeledik a dicsőség napja! Hajnalhasadást látok! A Feltámadás napjának már látom a dicsőséges fényét. Feltámadunk ! Uj életet nyerünk! Előre hát! Istenért és Hazáért! Fizikai összeroppanásom miatt elkellett halasz- tanunk a Liga zászlójának felszentelését; de van reményünk arra, hogy egy hónapon belül a zászlószentelés meg fog történni. Á magyar irredenta munka, itt Amerikában, halad előre. Megállítani ezt már nem lehet, mig a magyar területi egység befejezett tény nem lesz és ameddig az igazság napja nem fog újra fényesen tündökölni Magyar- ország egén. Milyen hatást keltett a kiküldött magyar nem- zetiszin szalag az itt élő testvéreinkre ? . . . Mikor először kibontottam a postacsomagból a szalagot és azt egy meleg üdvözlő csók után a szivemhez szoritottam éppen az irodámban volt egy Erdélyből kiűzött, református magyar tanár. Amint meglátta a nemzeti színeinket és a szalagon elolvasta az „Erős várunk a mi Istenünk“ és „Hazádnak rendületlenül légy hive, ó, magyar“-1, „vigyázz“- állásba vágta magát és tisztelgett a gyönyörű nemzeti trikolór előtt — a magyar Anyaföldnek és kedves magyarhoni protestáns bajtársainknak szóló érzéssel. Szeméből megeredtek a könnyek és akadozó szavakkal mondotta: „Ügyvéd ur !... ez alatt a nemzeti jelvény alatt harcoltam!“. . . Többet nem tudott mondani. Csak állt és tisztelgett tovább és szemeiből csurogtak a drága, köny- nvek. Majd később megkönnyebbülve mondotta: „Ez alatt a szin alatt harcolunk tovább — Ma gyarországért, Erdélyért, a magyar feltámadásért!" Ezek a magyar könnyek már megszentelték a szalagot! S amit a magyar könnyek megszenteltek, az diadalt fog aratni! A múlt vasárnap egyházam lelkésze vakáción volt. Én végeztem az istentiszteletet. A prédikációra való készülődésemben már valami különös erőt éreztem magamban, noha egy test alig roppanhat jobban össze, mint amilyen betegségtől meggyötört voltam én a legutóbbi hónapokban. Valami varázserő dolgozott bennem. Alapigének a Mózes első könyve, 45-ik részének 3-ik versét vettem fel: „Én vagyok József; él-e még az én atyám?“. Prédikációmnak tárgya az ember, a magyar nép és az amerikai magyarság isteni hivatása volt. Elkészültem a prédikációval, noha, mint mondottam, testem össze volt roppanva. Varázserő dolgozott bennem. Vasárnap reggelre készen volt a prédikáció. Elvittem magammal a templomba a nemzeti szalagot, abban a dobozban, amiben azt kézhez vettem. Istentisztelet előtt felvittem azt a szószékre. Mikor prédikációmban az amerikai magyarság isteni küldetéséről beszéltem, mikor azt a kérdést tettem fel: Él-e még a mi édes Magyar Anyaföldünk? — elővettem a csomagot, kivettem belőle a szalagot s annak egyik ágát az egyik karomra, másik ágát a másik karomra tettem, karjaimat kitártam és mondottam: „íme, az édes magyar Anyaföld él, felénk nyújtja két kitárt karját, Isten és a Haza nevében és ezekben a gyönyörű színekben küldi nekünk meleg anyai csókját. Istenért és Hazáért hiv minket, isteni küldetésünk elvégzésére!“ Minden szem a szalagra vetette tekintetét. Megálltam egy percre, mert az Isten dicsőítésére ösz- szejött hivek most már a Haza felé irányították könnyes szemeiket. Tisztes, őszfejü emberek és nők — még mindig jó hazafiak! — kezeikbe temették fejüket és úgy zokogtak. Ez a spontán megnyilvánulása a hazaszeretetnek olyan nagy hatással volt rám, hogy bizony, megakadt a torkomon a szó. Majdnem verseny alakult ki, hogy ki tud jobban könnyezni — az Istenért és a Hazáért! És a mi kedves és lelkes ifjaink, akik itt születtek és a magyar nyélvet már csak törve, akadozva beszélik, de akiktől még mi öregek is leckét vehetnénk a magyar hazafiasságból: a lei- keim ! Ezeknek az arcán is legördültek a magyar hazaszeretetnek beszélő drága könnyei! Ok is velünk lelkesedtek. Mi vagyunk a Józsefek! él e még a mi édes Anyaföldünk? Élnek-e még a mi magyar testvéreink ? A gyorsan lüktető amerikai magyar szív, a lihegő amerikai magyar kebel, a hazafiasság lángjába borult amerikai magyar irredenta-lélek és a záporként hulló arr erikái magyar irredenta-kön} - nyék félreérthetetlenül megmondották a választ: doris-féle MOTSOUKO-PARFÖM a legjobb és legtartósabb. ........................minin.....innnnnnnnnnni.......nnnnninni K érje minden gyógyszertárban és drogériában. Készíti: DORIS illatszergyár, Budapest, IV, Reáltanoda ucca 11. sz. Csak „DORJS" signaturávai ellátott a valódi. / ,.N .
