Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-04 / 10. szám
Evangélikus Lap EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. A lapot illeti közlemények, előfizetési és hirdetési dijak alap szerkesztősége dinére: NAGYBÖRZSÖNY (Hont m.) küldendők. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS. fómunkatArsak: HORNYÁNSZKY ALADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN ÉS ENDREFFY JÁNOS. Az előfizetés ára: Egész évre 12 K, fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 fillér. Pályázatok minden szava 6 fillér. - Egyéb hirdetések megegyezés szerint. VI. ÉVFOLYAM. POZSONY, 1916. MÁRCIUS 4. 10. SZÁM. TARTALOM : szg.: Az Isten országa. Cz. GIdőszerű gondolatok. — Lelkész: Az igaz papság tüköré. Különféle. — Szerkesztő közlései. — Pályázat. — Hirdetések. Szemle. — Irodalom. Az isten országa. Máté ev. 13 4j M. »Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz gyöngyöket keres: Aki találván egy drága gyöngyöt elmóne és mindenét eladván amije volt, megvevő azt. Valamelyik falusi iskola szúrágott padjában olvastuk egykor az Eldorádóról, a csodálatos tündérországról szóló kedves versikének csengő-bongó rímeit. Gyermekek voltunk akkor s talán el is hittük, hogy van valahol a holdban vagy a csillagok közül egyen egy olyan bojdog ország, ahol a fákon remek sütemények himbálódznak, ahol tej folydogál a vizek medrében, a melynek boldog lakosai vidám nevetésssel ébrednek reggel s az egész napos édes semmittevésben elfáradva, bágyadt mosolygással térnek este nyugalomra. Azóta 30 40 esztendő megtanított bennünket arra, hogy az életnek fele mindenképen nyomorúság és fáradság, s ma már biztosan tudjuk, hogy a világegyetemnek egyetlen pontja sincsen ahol az élőlények nagyobb részének nem ventékes küzdelem árán kellene megszerezni a beterő falatot, s közben sokszor véres harcokat nem kellene állani a nyugvóhelyért, amit házának nevez. Csendes mosolygással gondolunk hát vissza arra az időre, amikor még zavartalan boldogságról, Eldorádóról álmodoztunk, s ha akadnak még álmodozók, akik azt hiszik, hogy a világ szomorú képét egy két elmélettel vigabbra lehetne változtatni, úgy hajlandók vagyunk őket rajongóknak, határtalan ideálistáknak tartani mi, akik olyan nagyon józan emberek vagyunk. A reális gondolkozásu józan emberek szemében minden valószínűség szerint határtalan idealista istenes rajongó a názáreti Jézus is. Ha másért nem, de azért bizonnyára, hogy olyan sokat beszélt az Isten országáról és mert hogy egész a golgótháig hitt abban, hogy azt meg is tudja alapozni itt a földön. A első három evangeliom mutatja, hogy azokat, akik hallgatták csak ide szerette volna vinni magával, s ha bennük nem találjuk is Írva, de azért nyugodtan állíthatjuk, hogy az Isten országa a mennyeknek országa az ő hite szerint aföldön kezdődik már s benne olyan emberekéinek, 145 akik nem ismerik a gyűlölködést, az irigységet, a kenyérharcot, akiknek tiszta tekintetét nem fátyolozza el az érzéki indulat. Akiknek homlokán a mammongondok barázdái helyett az Isten békessége honol. Amikor azután azt mondja, hogy ebbe* a közösségbe belépődíjul esetleg mindazt oda kell adnunk, ami nekünk kedves és értékes, hogy csak úgy kell tennünk, mint az a kereskedő tett, a ki az igazgyöngyért házát, kertjét, földjét, lovait, tevéit ékszereit mind cserébe adta, akkor mindjárt elválik, hogy mi millió szállal vagyunk ehhez a világhoz kötve, hogy a mi vágyaink, reményeink, céljaink ebből a kínos, keserves világból valók. Itt a döntő órában, a vagy-vagy nehéz pillanatábán aztán mihamar úgylátszik, hogy valóban határtalan rajongó az Úr Jézus, aki igen szépen beszél az eldorádóról, az elérhetetlen tündérországról. A mai ember, aki pedig sokszor egy szeszélyért, egy felviharzó indulatért kockára dobja létének minden feltételét, semmiképen sem tudja magát beleélni a kereskedő ember lelkűletébe. A galilaeai halászok, akik mindent odahagyva mentekjézusután,csak úgy rajongók az ő szemében, mint az első keresztyének, akiknek csak egy megtagadó szót kellett volna mondaniok, hogy az oroszlánok körmeiből menekülhessenek. Minden mélyebb meggyőződés nélkül énekli a reformatio ünnepén, hogy „Vérünk s életünket s kincs, nőt, gyermekünket, mind elvehetik, de földi boldogulásának eszközeiről lemondani, földi kapcsolataival heroikus elszántsággal szakítani még a válságos pillanatokban sem igen tud“. Adjunk hát jó protestáns szellemben egy praktikus tanácsot a mai embernek. Mondjuk meg neki, hogy ha olyan kedves neki az ami itt a földön van. Hát ne mondjon le róla, hanem vegye azt magával az Isten országába. Értessük meg vele, hogy csak ne tapadjon vagyonához egyetlen hamis fillér, hogy találjon helyet asztalának egyik sarkán az éhező, hogy nevelje gyermekeit az Isten félelmében, csak legyen szent meggyőződése a veszteségek idején, hogy az „Úr adta, az úr vette is el“, akkor mindene amije van, vele együtt helyet talál az Isten országában. szg. 146
