Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-26 / 9. szám
9. szám. 22. Dé az Urnák szerelme mívelte azt, hogy ne ennének kenyeret. Mert megfogyatkozzék az ő erejük és kiesék kezükből a kard és béke lön. 23. Szent és hatalmas az Úr és ki állhat néki ellene az emberek közütt? jót.mívelend ő a rosszból is és megostoroz, hogy fiaivá fogadna bennünket. 24. És megesmérte a nép az Úrnak hatalmát és leborula előtte ezt mondván : „Erősebb az Isten az embernél, tiszteljétek őt embernek fiai!“ 25. És az istentisztesség kora elkövetkezett, mivelhogy az Úr közbelépett és amaz ő kései telével végét veté a háborúnak. 26. Áldassék érte az ő szentséges neve. Endreffy János. Levél a szerkesztőhöz. Gádoros, 1916. február 12. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! Segédlelkészi ajánlkozásomra több helyen megjelent nyilatkozatokra szükségesnek találom a magam részéről is nyilatkozat közzétételét. Annak idején történt felszólítására, miszerint vázoljam az itteni helyzetet, nyomban elkészítettem egy kis memorandumot; arról értesülvén azonban, hogy ajánlkozásom esetleg vitát provokálhat, megvártam, milyen kommentárral kiséri azt pl. az az organum, mely bár büszkén viseli az ev. őrállás jeligéjét, a deáktérnégyről keltezve mégis ridegen megtagadta ajánlkozásom közlését. Más egyházi lapunkban is történvén nyilatkozat, miután várakozó álláspontom neheztelését váltotta ki, szerkesztő úrtól bocsánatot kérve eddigi hallgatásomért, kérésére és nagybecsű lapja olvasóinak tájékozása céljából helyzetemről a következőket közlöm: Segédlelkészi ajánlkozásom nem új keletű. Már két ízben voltam olyan válságos helyzetben, mint most. Első Ízben a budapesti magyar lelkészi hivatalnál kopogtattam, de onnan elutasítottak. Azóta nem lep meg semmi ridegség, mely a deáktérnégyről van keltezve. Annál jobban esett később a Rákospalotáról ajánlkozásomra történt meleghangú meghívás, melyet annak idején magasabb fokú tanácsra el nem fogadtam, mit máig is sajnálok. Hogy mostani, nyilvánosan történt ajánlkozásom kollegáimnál érdeklődést, sőt „nunc est scribendum“-ot váltott ki, az részben megijesztett, részben megnyugtatott. „Nem így akartam én ezt“ kesereg Bánk Melinda ravatalánál. Nem így akartam én ezt, mondom én is; szerény hangú meghívás, melyet azonnal elfogadtam volna, volt az, amit céloztam ajánlkozásom közzétételével. Ehelyett Ion a Rámáig is elhangzó kiáltás, csak azt szeretném tudni, vájjon e kiáltást a Rámában lakók is meghallották-e? Volt idő sok, hogy én kiáltottam. Egyházközségem biológiája, mely eljutott a főrendiházból elszegényedés miatt „nem szükségelt“ állományba helyezett mágnás sorsáig, elejétől végig elbeszélve érleli- meg azt az elhatározást, mely bennem keletkezve, egyházközségem helyzetére irányítva a részvétet, kiváltja az idegen megnyilatkozását: „Tépett bár vitorlád, nemes hajónak látszol“. 131 Gádoros volt valaha a főrend, mert u gyanakkor a szarvasi főgymnasium fentartásához is hozzájárult, amiko r ahoz sem a dúsgazdag Kondoros, a nagyhatárú Nagyszénás, Szentetornya, Pusztaföldvár ezt nem tévé. Ezen obligóból akkor sem eresztették ki, amikor a mágnás már nem köteleztetik megjelenni a dunaparti márványfalak között. Jobb sorsához tartozott az is, hogy ké t iskolája is volt, amit átadni még 1892-ben kezdeményezett, de amit csak csekélységem tudott keresztül vinni. Ha Pascal tudományával rendelkezném, azt mondanám, vegyük elő a mathematikát s annak segélyével könnyen megoldható a kérdés. íme tehát: Adva van egy uraság: Rudnyánszky Sándor báró. Hogy biztosítsa a munkaerőt „1826 év, szent Mihály napján szenttornyai allo- dialis birtokán egy 40 házra terjedő telepet alapított. Ez örökös telep első lakosai vallásukra nézve már kezdetben három felekezetbeliek, u. m. ágost., helv. és róm. kath. vallásuak voltak.“ így jegyzi fel a kezdetet jóemlékezésű elődöm Baross Károly, Bánfaivárói (Gádoros ezelőtt Bánfalva volt) szóló monográfiájában. Most jön Pascal, aki variálja, kombinálja, permutálja Bánfalva szegénységét, vallásbeli hányadait, törekvését, állhatatosságát, jellemét, múltját, jelenét, jövőjét. Az evangélium egyháza vezet s legszebb diadalai egyike, amikor az evangélikus bíró (ma másodfelügyelő) megszerzi a semmi határral nem bíró községnek az 1010 hold Politzer-féle birtokot. A szín változik. Eljőnek a megpróbáltatás napjai. Post equitem sedet atra cura s a régi jegyzőkönyvek tanuságaképen minden esztendő zárszámadását kölcsön felvétele rekeszti be. Eljő az átkos emlékű 1892. A nemzetközi szocialismus vörös lobogóját bontják ki Gádoroson. Csendőrök lovagolnak a felizgatott nép közé s a mag, mi akkor elhullott, ma is termi keserű gyümölcseit. Megjelenik Sauer plébános a szószéken. Mint a nagy római szónok ceterum censeo Carthaginem esse delendamjával, úgy végzi ő is minden veszélyes szónoklatát: aki pedig áttér a pápához, semmi egyházi adót nem fizet! A kitértekről vezetett anyakönyv szomorúan tanúskodik az eredmény mellett. Az egyház- község sülyed évről évre a lejtőn. Amikor hivatalbeli elődöm, Okályi Adolf eltávozik Gádorosról, hogy mielőtt az isteni gondviselés Pozsonyba hívja, a parochiális állást felcserélje az orosházai hitoktatói állással, még három évig tart, hogy hátralékát kifizetheti az egyház. Bár ő „sülyedő hajóról lépett le“, én mégis elfoglaltam az állást, gondolva, hátha tehetek valamit az egyház felvirágzására, Igyekezetem nem volt némi eredmény nélküli. Óriási erőfeszítéssel, minden forum ajtaján kopogva, nemes püspök urunk, Zsigmondy Öméltósága a nagyszerű gyámintézet, Bakay Péter zólyomi esperes úr, (volt gádorosi lelkész,) nagyemlékű Veres József s Bikádi Antal felügyelő közreműködésével elértük azt, hogy Gádoros lélekzethez jutott, adósságát kifizette s remélkedve nézett a jövő elé! Akkor a határához tartozó részek leváltak. A Károlyi birtokokat eladták s míg onnan minden esztendőben megkaptuk az adót hiány nélkül, az új uraság ezt tenni nem volt hajlandó s megkeresésünk elintézés nélkül jő évről-évre vissza. A községben a nemleges zálogolási jegyzőkönyvek maholnap megtöltik a gondnoki hivatalt, féléven misem 132
