Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-12 / 7. szám
7. szám. De jobb megoldást egyik sem hozott. A szocializmus falauszter-rendszerében az egyéni boldogság, az abszolút igazságosság épúgy nincsen biztositva, mint a világháború fergetében. Csakhogy abban nem nagy katasztrófák, hanem a nagy rend és a minimális jólét filiszter légköre teszik elviselhetetlenné az életet, ezek állnak majd az egyéni boldogság útjában. A promet- heuszi karakterű Istennel is viaskodni kész kemény koponya meg pláne kőszirten zúzza szét magát, ha fellázad a sors ellen. A megnyugvás az egyetlen szükségszerű megoldás ! Hiába tudjuk mi, hogy hogyan kellene lenni, mégis minden úgy történik, mint ahogy Isten akarja. Nem tudom miért, nem tudom, hol benne az igazság — de meg kell nyugodnom benne ! Ha soha a félelem hitünkben szerepet nem játszott, ha mindig gyermeki bizodalommal bújtunk meg az ő ölében, most — mikor mindenfelé az ő haragja sújtja a nemzeteket, mikor összetiporja százezrek boldogságát, és mikor milliók élete fonalát tépi szét — remegve hajiunk meg akarata előtt. Mi is az ember, hogy megemlékezik róla, vagy az embernek fia, meglátogatja őt?!. — így kiált fel a zsoltáros. Por és hamu — felel rá a hallotti beszéd. Sz. L. Tapasztalatok és tanulságok. E b. lapok lelkes fiatal irói gárdájának finom érzéke van a világháború borzalmainak erkölcsi és vallásos egyházi tapasztalatai és tanulságai iránt. Nem egy cikkben tárta föl a rémes világtragédiának egy-egy erkölcsi javát s még több veszedelmét, amellyel majd számolnia kell az államférfinak a maga kormányzásában, s a hű lelkipásztornak a maga egyházközségében, az esperesnek egyházmegyéjében s a püspöknek a maga kerületében. Számba kell venniök jót rosszat egyaránt. Ebben a világháborúban is maga az Isten szólt hozzánk és cselekszik mi velünk. Mint egykor Assur és Róma világuralmát, úgy ma Anglia és Oroszország telhetetlen imperialismusát ugyancsak megremegteti és megrecsegteti büntető igazságosságának súlyos keze. Ellene tennénk bizonyságot, ha be nem vallanók, hogy nagyszerű diadalainkban inegdicsőült rajtunk és kiváló német szövetségesünkön az Isten kegyelme. A bujto- gatók vették és még veszik .majd méltó büntetésüket Valami imponáló az az egység, amelyet ez a világháború belőlünk és német, szövetségeseinkből úgy a fronton, mint a front mögött kiváltott. Leomlottak a régi választó falak s helyökre lépett a „Burgfriede“ úgy nálunk, mint a németeknél a politikai pártok, különböző vallás felekezetek, sőt theológiai irányok között. Hogy felzúdult a német és a hazai protestán- tizmus a pápa tapintatlan elszóllása miatt, s ma más pennával írnak és pengével harcolnak a német Germániában, s a magyar Alkotmányban sőt Egyházi Közlönyben* A veszély nagysága megteremtette az együtt* Kár, hogy ugyanezt a mi lapjaink egyikéről, másikáról nem mondhatjuk el! (Szerk.) érzést, sőt együttműködést egyházban és politikában egyaránt. De a napi sajtó is szakított eddigi materialista irányzatával s komolyan beszél az Istenről s a Kant-féle erkölcsi kötelesség tudatról. Mi több, a könyv- kereskedésekből is eltűnt az erkölcsileg laza irodalom és művészet, a színházak is erkölcsileg megtisztultak, sőt a korcsmák is legalább vidékenként megritkultak. Kezdenek az emberek megint visszatérni az egyház elhagyott szent csarnokaiba s törődni a vallás és az egyház dolgaival. Népéletünk nálunk ép úgy, mint Németországban valóságos vallásos reformátión, meg- tisztúláson ment át. 100 év alatt annyit nem imádkoztak is énekeltek az emberek, mint a világháború napjaiban. Nem a rideg ész, hanem a szív szükséglete a templomok felé irányította az embereket. S hogy a fronton is keresték és megtalálták a régi Istent, annak méltó kifejezést adott a világháború magyar költője: Gyóni Géza „Csak egy éjszakára“ c. szivet, lelket megremegtető költeménye. Megbizonyosodott Hase, a jénai nagy egyháztörténetíró klasszikus mondása, hogy a népek és nemzetek a szerencsétlenségek és világ- katasztrófák tengerében megtanultak imádkozni. De a világháború első évi tavaszát nem követte annak vallásilag és erkölcsileg termékeny nyara és ősze. Csak a német meg a török parlament emlékezik meg mindenkoron a diadalok mámorában is seregeink hősies vitézsége mellett a mi jóságos mindenható Istenünk megsegítő kegyelméről, de már a sajtó nem szólt arról, hogy kivel van a világtusában a jó Isten. Ifjúságunk meg-inegnyilvánuló erkölcsi lazasága, női világunk felületessége, s fényűző élvezetvágya s katonáink nagyrészének ismert nemi féktelensége szomorú tünete a világháborúnak. Nem egy démont szabadított fel férfi és női nemünkből a világháború az erkölcsi felfogás és cselekvés terén. Nem váltak be a világháború megindulásához fűzött első reményeink s az első fizikai és erkölcsi energiákat bizonyos stagnálás sőt hanyatlás követte. Az isteni és emberi törvényeket lábbal tapodó perfid anglius és talián példájának láttásán már is regélnek „a keresztyénség csődbe jutásáról!“ Pedig ebben a világháborúban is a régi Isten szólt hozzánk s eddigi tanulságai is azt igazolják, hogy nem vész el az a nép, mely el nem hagyja a maga Istenét. Minden háborús esemény egy-egy bűnbánati nap s minden hadi tudósítás egy-egy megtérés a hitetlenségből az üdvözítő hitre. Hisz tudjuk, hogy a biblia legnagyobb terjesztője maga a világháború. Csakugyan sokan ebben a világháborúban is :— főleg Pesten s többi nagyobb városainkban — úgy élnek, mintha Isten halott volna az „egekben“ a kik „egyazon pillanatban tudnak imádkozni, és csalni vagy lopni“, sőt a kik még kérkednek u. n. „becstelen vallásosságukkal“ helyesebben, egy- háziasságukkal. S aztán nem csak látszólagos-e az a „Burgfriede“ úgy nálunk, mint Németországban államban és egyházban egyaránt? Egységes-e a német vagy magyar Protestantismus és csakugyan a szeretett, megbecsülés és együttérzés nagy müveiben versenyeznek-e egymással a keresztyén vallás felekezetek és politikai pártárnyalatok? Nem látjuk-e hogy a politikában is, 100 99
