Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-16 / 51. szám
Melléklet az Evangélikus lap 1916. évi 51. számához. A „DEBRECENI LELKÉSZI TÁR“ SZERKESZTŐSÉGE DEBRECEN, KOLLEGIUM. TELEFON 10-11. SZ. A m. t. közönséghez! A mi közönségünk a mi kollégáink. Ez a körülmény felment bennünket a hosszabb beszámolótól most, mikor egy év már-már mögöttünk van. Elég a hálás köszönet azért a támogatásért, melyre számítva nem csalódtunk meg s mely hozzáértő emberek kritikája a mi számunkra. Viszont azonban a kívül állók miatt nem suhanhatunk el a lefutó év mögött anélkül, hogy magunkat megszámoltassuk s a jövőre tanúságot merítsünk. A „Thcolo(|iái ÉrtesítíW-ben eddig úgyszólván az exegetica theologiával vagyunk készen s az egyetemes egyháztörténelem első feléről adtunk ismertetést. A historia többi ágai, továbbá a zisztematica és practica theologia egészen még hátra vannak, de reméljük, hogy a ránk jövő új évben mindenikről adhatunk rövid áttekintést. Célunk persze a theol. tudományok tovább fejlődéséről értesíteni időről- időre s ahoz képest, amint jelesebb termékek egyik, vagy másik ágban jelennek meg. Épen azért ez a kiadványunk folytatásos lévén, gondoskodtunk róla, hogy kiadónknál a már megjelent füzeteket bárki megkaphassa. Örömmel jelentjük itt, hogy a tavaly jelzett munkatársakhoz dr. Deák János eperjesi theol. tanárt sikerült megnyernünk, kinek ószövetség körébe tartozó értékes dolgozatával találkoztak olvasóink. Hisszük, hogy a megjelent ismertetések színvonalon állottak, mi teljes elismeréssel vagyunk munkatársaink fáradsága iránt. Egyet figyelembe kell azonban vennünk s ez az, hogy a külföldi irodalmat a háború miatt olyan mértékben nem ölelhettük fel, mint tervbe vettük. ígéretünk köt, hogy amint a külálla- mokkal való zavartalan összeköttetésünk visszatér, ezt utána pótoljuk. Addig úgyis van miről szólani. Theologiai Értesítőnk első kötete teljessé akkor lesz, mikor a theol. tudományok minden ágára megadtuk az első, bevezető ismertetést. Tárunk második részének, a „Beszedek & imák“-nak munkatársaiul legkiválóbb egyházi íróinkat sikerült megnyernünk. Arra is ügyeltünk, hogy az elkövetkező egyházi alkalmakra mindig találjanak olvasóink megfelelő dolgozatokat, valamint, hogy a megjelent művek írásszerűsége meglegyen. E mellett igyekeztünk a rendelkezésünkre álló teret is kihasználni. Persze részünkről is helyesnek tartanánk, ha vázlatokat is adhatnánk, különösen több bibliamagyarázatot. Részünkről azonban kifejtettük aggodalmainkat is e tekintetben füzeteink fedéllapján. ahol olvasóinkkal való levelezésünket folytatjuk s vállalatunkkal egybefüggő minden kérdést szívesen tisztázunk. Hajlandók vagyunk lelkésztársaink kívánságainak teljesítésére is, ha arról idejekorán értesítenek. Hiszen a gyakorlati életben annyi újnak szüksége merül fel, hogy valóban a legkülönbözőbb helyeken működő lelkészek megnyilatkozása s körülményeik figyelembe vétele szükséges ahoz, hogy a lel- készi szolgálat sokoldalúsága áttekinthető legyen. Mindenesetre kell mindennek, amit felveszünk. valami egyetemesebb értékének is lenni : továbbá mi eszméket, gondolatokat akarunk adni, melyeket aztán kiki a maga céljai szerint alakíthat. Amint köszönettel veszünk minden figyelmeztetést, úgy másfelől kérjük lelkésztársainkat vállalatunk eme részénél való közremunkálásra is, hogy ekén! igazi gondolat- kicserélődés történhessék. Végül az „Értekezések** négy füzetét említjük fel. mellyel szintén ígéretünket váltottuk be. Hisszük, hogy ezek nem lesznek minden haszon nélkül valók. Céljuk a theol. tudomány népszerűsítése s ezért magyar népünknek is hozzáférhetőkké kell azokat tenni,' ha másként nem, vallásos-estélyeken való felhasználás útján. — Érdeküknek annyival inkább meg kell lenni, mert aktuális thémákról tárgyalnak legtöbb esetben. Jövő évi első füzetünk például a feltámadás hitével fog foglalkozni s a többiek a nevelés és egyházi élet kérdésein kívül különösen a reformációt fogják méltatni. Tehát határozott tervszerűséggel következnek azok egymás után mindenki vállalatunk értékes ajándékának fogja tekinteni, ha a füzeteket összegyűjtvén, a kiadó által készíttetett bekötési táblákban beköttetheti. íme mi megteszünk mindent, hogy lelkész- társaink kezébe minden oldalú segédkönyvet adhassunk. Megteszünk pedig, jó lélekkel mondhatjuk, kiadónk áldozatkészsége folytán, aki bizony nemcsak minden anyagi haszontól eltekint, amire jelenlegi nehéz nyomdai viszonyok között számítani nem is lehet, hanem tetemes áldozatoktól sem riad vissza, hogy vállalatunk kitűzött céljának megfeleljen. Legyen,