Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-16 / 51. szám
a váltságra vonatkozókat, amelyeknek szubtilis értelmével a nép nem is foglalkozik, de ha még ezeket is kikapcsoljuk a keresztyén világnézetből, akkor bátran rámondhatjuk, hogy a mi prot. keresztyénségünk jó részének életfelfogása nem gyökerezik a dogmákban és kátéban foglalt életelveken. Mi csak beszélünk, tanítunk a világba, hogy szinte még jobban összekuszáljuk az elméket és végre elő- állanak súlyos nevű világi férfiak és beleszólnak az egyház dolgába: mne tovább, ezek a vallástételek ellenkeznek a meggyőződésünkkel, mi ezekre igennel nem felclhctünk.u Reá még ki is jelentik, hogy lehet valaki jó protestáns és vallásos ember anélkül, hogy ezen hittételeket vallaná. A mának a képe világosan áll előttünk: vallási hitelveinkben kiépített világnézetet nemcsak a nemzetközi szocializmus egyházellenes hivei tagadják meg, hanem azok is, a kik nemzeti és történelmi állam konzervatív támaszai, a felvilágosult protestantizmus számottevő fői. Akik ezen úrvacsorái vallástételi vitát csak részlet- kérdésnek állítják be, igen tévednek. Ez a vallástétel az egész történelmi protestantizmus gerince. Aki ebből csak egy csigolyát is kiszed és elváltoztat — az az egész szervezetet, az egész dogmarendszert megrendíti. A püspöki kar logikusan és következetesen járt el, amidán e rendszerből eleinte semmit sem akart engedni, hogy mégis kompromiszumba ment belé, oly vallástétel szövegezésbe, amely egyes pontokban engedett, pld. a test feltámadása tanát, „halandó testünk átváltoztatása“ szövegezéssel engedte pótolni — ez mind csak kísérletezés, amely megoldást nem hozhat. Igazolja azon körülmény, hogy ezen kompromiszumos szöveg tárgyalása alatt tört ki a vihar s a konvent új bizottsághoz, új javaslattételre bocsájtotta a vitás kérdést. Mi eredményt várhatunk? A püspöki kar s a vele tartó nagy többsége a papi karnak ellenáll minden oly dogmatikai nyirbálásnak, amely voltaképen ki nem elégítheti a liberális protestáns törekvéseket sem, de arra elég alkalmas, hogy a protestáns egyházat kompromittálja. Nem lehetetlen, hogy a vallástételi formulát kikapcsolják az úrvacsorái szertertás keretéből. Hogy az úrvacsorái szokás a kisérő tanok nélkül is mennyire leikéhez nőt a protestáns embernek, értékesen igazolja az, hogy a németországi szabadegyházak, akik mindennemű dogmát és szentséget elejtettek, híveiknek megengedik, átmenetileg, hogy úrvacsora vétel végett valamely protestáns szertartáson résztvegyenek. Mivel közöttük olyanok is vannak, akik elvből semmiféle felekezet egyházi szertartásain sem akarnak részt venni, — azok az úrvacsorát családi körben tartják meg. Ez pedig visszavezeti az egész kérdést a héber páska- szokáshoz. A héber páska vacsorán az apa osztotta ki a családban a kenyeret és a bort előírt imák és fohászok mellett az egyiptomi szolgaságtól való szabadulás emlékére. Ha a protestáns hivő a bűn szolgaságától való szabadulás hitével és tudatával keresi az asztalát, ne zavarjuk dogmatikus vallástétellel. Nem azért lép az asztalhoz, hogy ellentmondjon a vallástételnek s nem 804 is azért mondja rá, hogy hiszi és vallja, mintha egyúttal értené is. Hogy értené a dogmákban járatlan hívők tömege ezeket a vallástételeket, mikor azoknak az értelmén a nagy reformátorok sem voltak egy véleményen ? Nem tudom miben fog megállapodni az új liturg. bizottság, de bármiben is állapodik meg, a kérdést sem elaltatni nem sikerül, sem pedig lokalizálni az úrvacsorái vallástétel keretében. Mi hát a tenni való? A tanközlésben tehát alkalmazkodjunk a kor szellemi színvonalához és a tudományos megismerés fényeihez! A hitvallásból ne nyirbáltassunk le semmit. A vallástételekben kifejezett igazságok nem egy-egy felekezet tanai, hanem az egész emberiség hitélményei. A felekezeti tan maga nem az igazság, hanem annak kifejezésére szolgáló f:rma. A forma, a kifejezés, a kép nem egyezik meg a mai ember gondolatvilágával. A formák miatt elejti magát az igazságot. A régi formákban kifejezett vallási igazságot a mai ember gondolkodási formájában kell kifejezni. Az ősmyszteriumok, a Jahve nyelvén s szellemében fejlett hitet, amelynek alapjain épült a keresztyén hit is — át kell írni, meg kell magyarázni a mai kor emberének szellemében és nyelvén. Ha a képek, formák burkaiból kihámozott igazságot mutatjuk fel s értetjük meg, akkor vallásos életünk világosabb, őszintébb és teljesebb lesz. Tehát nem aprólékos hevenyészett vallástételi csonkításokkal, hanem az egész tanrendszer megvilágításával teszünk csak igaz szolgálatot. És ettől nem kell megijedni: jobb egy szót mondani úgy, hogy megértsék, mint ezer szót értelem nélkül képekben, allegóriákban, homályos tantétekben közölni, Ha pedig a mai kor nyelvén megértettük a tanokat, a kultuszt, akkor nem akadmk fel annak régi formáin sem. Így azonban még az értelmes emberek is gyerek meséknek mondják ezeket, mert avatatlanok a dolgok igazi értelmében. A mi népünk józan, természetei gondolkodása távol áll az érzelgőségtől és képzelődéstől. A legelvontabb dolgokat is egyszerű, keresetlen formában feiezi ki, s ami előtte rejtély, azelőtt komolyan meghajlik. Ez meg igen értékes jellemvonása, erre lehet építeni; de ne hozzuk kisértésbe őt, hogy mellékes, nem is a keresz- tyénség lényegében tartozó dolgok miatt a vallás komolyságát s igaz értékét is leromboltassuk előtte. Hogy az ősmyszteriumnak és a Jahve szellemében s keresztyénségünknek képekbe rajtott igazságait — miképpen fejezzük ki a mai kor emberének? — ez egy külön kötetre való munka lesz, s nem fér e lap keretébe, ez nemsokára napvilágot lát. (Folytatjuk.) Jesajás. Fordította: Hornyánszky Aladár. A Keleti Könyvtár Vili. sorozatát Hornyánszky Aladár jesajás fordítása nyitja meg. Egyelőre csak az első 12 fejezet készült el, de ez a kevés is nagy örömöt okoz azoknak, kik régóta érzik az ó-testamentom jó magyar fordításának hiányát. A kezdeményező lépés most meg805
