Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-09 / 50. szám
tehetik le az oltárra! Miért ne hirdetnék egyszer már a derüre-borura hangoztatott, de igazán a legritkább alkalmakkor megnyilvánuló egyetemes papság elvéből kifolyólag a hívek is azt, mit köszönhetnek és köszönnek a reformációnak?! Karolja fel a jubiláns bizottság ezt a gondolatot, ajánlja ennek a kivitelét. Így legalább nemcsak a lelkészek tesznek bizonyságot hitünk áldásairól, melegítő hatásáról, hanem világoltatják világosságukat azok is, akik ezt hivatalosan nem tehetik, de teszik önként, lelkűk indításából. Nekünk lelkészeknek egyéb dolgunk is lesz a jubileummal kapcsolatban, mint hogy a jubileumi istentiszteletek napján ki ne kerüljünk a Luther-kabátból. Mi a reformáció kincseinek a letéteményesei vagyunk. Nekünk ezeket a kincseket kell ragyogtatnunk. Egy nap ezt nem tehetjük. Mi nem rendezhetünk kiállítást a reformáció összes áldásaiból úgy, ahogy 1518-ban Bölcs Frigyes választó fejedelem a wittenbergi vártemplomban egyszerre 17,443 darab ereklyét kiállíthatott. (Koponya és egyéb csontokat, hajszálat, szent Tamás csizmája talpát, szent Móricz vasingének egy pikkelyét Bertalan apostol egész arcbőrét, két darab bőrt az ártatlanul legyilkolt bethlehemi csecsemőkből, az égő csipkebokor nehány ágacskáját és nehány szénaszálat Krisztus jászolából stb.) És egy püspökileg megadott textus alapján nem beszélhetjük ki mindazt, ami a szívünkön fekszik. A jubileum napjain nem szivesen hagyjuk roskadásig hajszoltatni magunkat. De nem azért, mert a munka büdös, hanem azért, mert mi a jubileum óriási terhét, a rajtunk nyugvó nagy felelősséget Isten és emberek előtt becsületesen akarjuk hordozni és viselni és nem akarjuk három-négy istentisztelet elvégzésével lerázni magunkról. A jubileum egész esztendőnket meg fogja szentelni. Az év első, ünnepi részében maradunk a régi kerékvágásban, hogy az időt a második félévre való készülésre fordíthassuk. Mert nekünk papoknak nem három napra való programmunk van, mint a jubiláns bizottságnak, hanem körülbelől egy félesztendőre való. Egy félesztendő talán elég lesz arra, hogy elmondjuk mindazt, aminek az elmondása üdvös, építő, szükséges és hasznos s amivel a lelkűnkön könnyíthetünk. A jubiláns esztendőben ránk váró történeti visszaemlékezés feladatainak valahogy olyanképen felelhetnénk meg, hogyha a reformációi korszak valamennyi nevezetes eseményének az évfordulóján ezeket az eseményeket szóvá tennök. Igen ám, de akkor nem volna meg a chronologikus egymásután ezekben a reminiscentiákban. Luther születéséről csak nov. 10-én emlékezhetnénk meg, a wormsi nagy jelenetről pedig már áprilisban, az augsburgi hitvallástól júniusban kellene szólnunk. Valahogy úgy kellene ezeket a reminiscentiákat csoportosítani, hogy a jubileum köré essenek, vagy pedig belőlük a jubileum napjának a hangulatára előkészítő sorozatos prédikációkat kell tartanunk. Ezek a sorozatos prédikációk felölelhetik Luther életének az eseményeit, de még helyesebb, hogyha egész egyházunk múltján végig vezetik okulni vágyó, buzgó közönségünket. 786 De a történeti hangulattal fél munkát végeznénk. Hozzá talán nem is a fontosabb felével készülnénk el. Ugyanis a jubileumon nemcsak egyházunk múltjáról, az örökségünkről kell számot adnunk, hanem arról is, hogy mit tartottunk meg belőle és mivel gyarapítottuk az örökséget?!. .. Ennek a kifejtése külön önálló feladat. A protestantizmus lényegének, szívbe markoló eleven igazságainak, karakterképzö erejének a kidomborításával is kötelesek vagyunk. Ez is oly munka, amelyet helyettünk más el nem végez. Jubileumi számadásunk hiányos és csonka volna, hogyha ezt meg nem cselekednök. Ezt sem lehet egy ünnepélyes alkalommal kifejezésre jutatni. Ehhez is nagy speciális tanulmány és elmélyedés kell, hogy útszéli, frázisokká kopott közhelyekbe ne vesszünk, hanem a rendkívüli alkalomhoz mért emelkedettséggel, mélységgel, igazsággal és látkörrel nyilatkozhassunk meg. Mivel a mi kapkodó irodalmi produkciónk ebben a munkában nem igen jöhet segítségünkre, sokunknak valósággal úttörő munkát kell végezniök. A jubiláns bizottság egy kő-számba menő programm összeállítása helyett, akkor végzett volna igazán komoly és megbecsülésre méltó, bennünket hálára kötelező munkát, hogyha ebben az irányban tett volna valamit. Tekmtélyét és befolyását azért vetette volna latba, széthúzó erőinket az ünneplés előkészítésére úgy egyesítette volna, hogy az egyszerű keretek közt lefolyó ünnepség eszmei, szellemi tartalmáról és értékéről gondoskodott volna. Programm- számok helyett nehány ihletett szívből buzgó imádságra, nehány jubileumi énekre, bölcsen megválasztott s alkalmazásukra is útmutatást nyújtó textusgyűjteményre, kidolgozott istentiszteleti rendre lett volna szükségünk s ezt is vártunk egyházi hatóságainktól. Mélyreható munkát, nem felszínes rendelkezéseket. Ebben a reményünkben meglehetősen megcsalódtunk. Mivel most már arra sem igen van kilátás, hogy a jubiláns bizottság a szükségletnek és a követelményeknek, valamint az adott útbaigazításoknak a figyelem- bevételével programmpontjainak a revideálásán kívül csak valami mást is végezhessen, — nekünk papoknak kell kezünkbe vennünk ezt a munkát is és magunknak kell magunkon segítenünk! Egy-, két-, vagy három ünnepi istentiszteletbe összezsugorított jubiláns ünneplés helyett a jubileum szolgálatába kell állítani egész lelkipásztori, tanítói és szónoki munkásságunkat. A jubileum komoly jelentőségének ez a mélyreható és legalább egy félévre terjedő programm felel meg. Ez az előkészítő munka elengedhetetlenül szükséges, hogy a jubileumi év csúcspontján, 1917. október 31-én országraszóló, létünket kifele is dokumentáló és reprezentáló ünneplésünknek értékes tartalma legyen*. Szimonidesz Lajos. * Azt hiszem, nem végzünk hiábavaló munkát, hogyha az új évben lapunkat ennek a feladatnak a szolgálatába állítjuk. Kérjük munkatársainkat, hogy a fentebb vázolt programúinak megfelelő tervezeteiket, vagy rá vonatkozó megjegyzéseiket a szerkesztőséggel közölni szíveskedjenek. Mint ahogy a gyászistentiszteletek kérdésében értékes és a gyakorlatban áldásosán bevált eszméket cseréltünk, úgy beszélhetjük meg és készíthetjük elő a jubileumot is. Ne várjunk mindent hatóságainktól s ne akarjuk minden ügyünket közgyűléseken elintézni. Azért kérem és várom a hozzászólásokat, melyeket majd újév után kezdek közölni. (Szerk.) 787