Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-25 / 48. szám
A lelkésztől elvárja a társadalom, hogy tudományosan képzett férfiú legyen, így alkalmat kell nyújtani már a theologusnak, hogy sok ismeretet szerezzen. Tudását érvényesíteni kell tudnia a cura pastoralis terén. Elvárják tőle, hogy mindent lásson, halljon és kritikus esetekben bírálatot tudjon mondani. Látogatás alkalmával nemcsak a kezekre és szemekre kell néznünk, hanem a ház berendezését, egészségügyi oldalát, gyermeknevelést is kell vizsgálnunk. Ne csak beteget látogassunk, hanem egészségeseket is. Menjünk el a gyárakba, kovácsműhelyekbe, a szántóföldön, malomban, bányában dolgozókhoz, a piacra, börzére . .. mert Marx szerint munkaközben kell a népet meglátogatnunk s annak lelkét tanulmányozni ha megismerni akarjuk. A biblia nyelve agrárszerű: iparról, kereskedelemről nem tesz említést. A munkást s annak munkáját kell ismernünk. A gyárimunkás a kapitalizmus dacára, sajnálattal nézi a nem gyári munkást, mert ő csak magát tartja a fejlődés, haladás munkásának. Arra bizony nem büszkék az egyháztagok, hogy az egyház munkásai! Vájjon miért? Talán hibás az egyház? Talán kerékkötője a haladásnak? Az bizonyos, hogy a modern társadalom, kivétel nélkül, mindenkitől szociális munkát kíván. Továbbá mindent kell hallanunk. Ha észrevesszük, hogy a népben meg van a hajlandóság az olvasásra, úgy módunk legyen újságot, könyvet nekik szerezni, létesítsünk népkönyvtárt, olvasót kaszinót..., mert szomorú dolog, hogy sok tehetséges energia tönkre megy, mivel nincs módja magát továhb képezni. A nép gondolkodásmódja kell hogy befolyásolja prédikációnkat is. A XX. század emberiségének a XX. század nyelvén kell az igét prédikálni, Isten is a XX. század Istene kell hogy legyen. Isten számtalanszor kinyilatkoztatta magát, amint azt látjuk az ó- és újszövetségből; s kinyilatkoztatja magát ma is — de nem víziókban, hanem a mindennapi munkában. Prédikációnk az életből való s az életre szóljon, vagyis időszerű legyen. A nagy horderejű szociális problémákat vitassuk meg a templomon kívül, felolvasó estéken... A konfirmációi tanításban is tárgyalhatunk szociális kérdéseket, mikor a gyermeket takarékosságra tanítjuk^ meg kell ismertetni vele az élet nehézségeit, lakbért, munkadíjat, alkoholizmust... A miatyánkra is megtanítjuk gyermekeinket. Luther gondolt arra. hogy a mindennapi kenyér alatt mindazt értjük, ami a test táplálására s egyébb szükségleteire tartozik: étel, ital, ruházat, ház, udvar. . . jó kormány, béke. A XVI. század miatyánkja 4. kérése a XX. században így hangzik: „adj nekünk elegendő lakbért, egészséges lakást, jó fizetést, gyermekeinknek kertet játszóhelyül, drágasági- pótlékot, jó kormányt, kevesebb munkát, több szabad időt, tűrhető állapotot, békét.“ Ne mint papok, hanem mint emberek beszéljünk a gyermekekhez a tanítás alatt. A tanító, a pap az egyház munkásai, de az azokkal nagyon mostohán bánik el. A bankhivatalnok vagy más tisztviselő hosszabb vagy rövidebb ideig szabadságot kap s teljes fizetést; mig a lelkész szabadságot ritkán kap, ha meg van, helyettesről kell gondoskodnia saját költségén. A káplánokat meg egyenesen hihasználja az egyház, aktuális a káplánok följajdulása aránylag túlsókat dolgoznak, mert minden funkcióra jók, fizetésükből meg alig tudnak megélni. Elégtételt csak úgy vehetnek maguknak, ha más egyházban szerencsét próbálnak. Az egyház feladata lépést tartani a kulturvilág haladásával, azonban ehelyett félrehuzódva madártávlatból nézi azon nagy küzdelmet, amely ember és ember között folyik, s így nem csoda, ha közte és a világ között óriási ür támad. Mit tett az egyház a feminizmus érdekében?... Az egyháztól elvárjuk, hogy áldását érezzük, hozzon áldozatot, szolgálja a közt! Egyházi etika nem elegendő, Krisztus etikája is világi volt, midőn azt tanítja, hogy Isten mennyei atyánk s bárki beszélhet vele; ez már szociális felfogás. Az egyháznak bele kell kapcsolódnia a mindennapi életbe; amint Jézus küzdött a farizeismus ellen, igazságot, szeretet követelt, hasonlóképen tegyen az egyház és minden egyes munkása. Egyházunk s jövőnk megkívánja, hogy részt vegyünk abban a nagy harcban, amely hivatva van társadalmi tudományos életünket átalakítani, nekünk s utódainknak jobb jövőt biztosítani. Szemlak, 1916. augusztus 20. Fröhlich Győző, ev. lelkész. Az V. hadikölcsön. Dr. Baltik Frigyes, a dunáninneni ág. hitv. evang. egyházkerület püspöke az esperesi hivatalokhoz és a tanintézetek igazgatóihoz a köv. lelkes felhívást bocsátotta ki az V. hadikölcsönjegyzés sikerének a biztosítása érdekében: Nagytiszteletű Főesperes Úr! Tekintetes Igazgató Úr! „A világháború hullámai még mindig nem csillapodtak le. Hála hős vitézeinknek, akik erős karral védték eddig szeretett hazánkat. Azonban, hogy továbbra is sikerrel küzdhessenek, távoltarthassák ellenségeinket és kivívhassák a diadalmas békét, szükséges, hogy ehhez megteremtsük számukra az anyagi feltételeket! Elismeréssel adózom lelkésztestvéreimnek, a felügyelő, a tanár és tanító uraknak, akik fáradságot nem ismerő buzgósággal hozzájárultak ahhoz, hogy az eddig kibocsátott négy hadikölcsön oly fényes eredménnyel záródott és így a nemes hagyományokhoz híven s a mai nagy időkhöz méltó lelkesedéssel megtették kötelességüket! Most, amidőn az V. hadikölcsön kibocsátásának ideje elérkezett, ismét bizalommal fordulok lelkésztestvéreimhez, a felügyelő, tanár és tanító urakhoz, hogy szívük és lelkűk egész melegével hassanak oda, hogy ez a hadikölcsön is sikerrel járjon, méreteiben még az eddigi eredményeket is felülmúlja! Ne csak maguk, az egyes egyházak s iskolák, mint testületek vegyenek részt a hadikölcsönjegyzésben, hanem a részvételre személyesen buzdítsák a híveket a szószékről, a tanuló ifjúságot iskolában; magyarázzák meg híveinknek, hogy részükről nincs is anyagi áldozathozatalról szó, de hazafias szent kötelességüket teljesítik, amidőn minden nélkülözhető készpénzüket a hadikölcsön jegyzésre fordítják s így 759 758