Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-18 / 47. szám
pontnak künn 3 gyakorlati életben is érvényt kell szereznünk, most itt künn az életben nyomát sem találjuk az egyház evangéliumi álláspontjának s szinte félünk ezt az álláspontot hangoztatni. Világi elemünk e kérdés lényegéről absolut semmit sem tud. Népünk ugyancsak nem érti e szép és gyönyörködtető kegyelettel szemben hangoztatott elitélő felfogásunkat s ezért mi is, az ö súlyos Ítéletük miatt kénytelenek vagyunk meghajolni s meg nem bocsátható könnyelműséggel átengedni temetőinket a halottak napi kivilágosítá- soknak. — Nem tagadható, hogy nálunk is a temető- cultus nagyban emelkedett a halottak-napi világítással. A sok gyomos, bekerítetlen, giz-gazzal ékesített temetőkert ma sokkal kevesebb, mint ezelőtt Öt évvel is. De nem lehetne-e cultust egy oly egyházi ünnepnappal (pl. nagypéntekkel) összekötni, mely a mi temető- cultusunknak evangeliumszerűségét is kidomborítaná s megóvná egyházunkat a hamis tanok becsempészésétől, melyekkel már saturálva van úgyis híveink gondolatvilága, különösen „halottak napjával“ kapcsolatosan. Ép ez okból kérdem, nem volna-e célszerű, püspöki körlevelekben leszegezni a protestáns, közelebb a hivatalos evangélikus egyház álláspontját a „halottak napjával“ szemben, mely Írásos dokumentum igen nagy szolgálatot tehetne a sokszor kényes helyzetbe kerülő evangélikus lelkésznek s nem kellene-e ugyanezen körlevélben egy oly evangélikus halottak napját statuálni, mely az evangélium tanításával és szellemével összeegyeztetve nam sértené az evangélikus öntudatot, (pl. Nagypéntek délestéjén a síroknál való kegyeletes, családias megjelenés s a Jézus halálával kapcsolatban megemlékezés a feltámadásról.) Egyszóval: kérünk egységes állásfoglalásunkról, álláspontunkról hivatalos dokumentumot s egy érzett hiányosságról evangelium- szerű gondoskodást. Irta: Koller István. II. A szociális haszon előmozdítja egyesek önkifejtését, de az egyesnek ismét a társulást elő kell mozdítania. Ami a társadalmat építeni segít, erősíti, szoc. haszonnal bír. A társ. alkotó funkciók; alapvető org. oldalon a faji ösztön, a psych, oldalon a funkciók térbeli megnyúlása az érzelmeink és gondolataink projiciálása- Socialiter leghasznosabb intézmény a család. A társ. biztosító funkciói: a) erősítő funkciók: a szeretet; az önállítás legerősebb nyilvánulása a másban. A Mást szeretem, mert magamnak egy része. Lényege az együttérzés, amely állandóvá teszi a gyermek iránti vonzalmot, a baráti köteléket és vonzza az idegeneket. Minden indulat, melyben a symp. alakot ölt, társadalmilag hasznos: békeszeretet, nyájasság, előzékenység stb. erények. Kifolyásai a jótékony intézmények, b) a megőrző funkciók conservativ hajlandóságnak: takarékosság, (tulajdon öröklés) munkásság, szorgalom. Lelki erők megérzése: hagyomány, vallás, erkölcs, művészet,(papok) tidomány (tanítók). A kegyelet a projekció folytatása és a sympathiára épül. Az erős s bátor emberek a társad, megbízható támaszai. (Nők és gyermekek bennük ideáljukat látják!). A társadalom fejlődésében a közös célok változnak a tökéletesség irányában. (Ideálok!) A társ. tovafejlesztéséhez inventiv, tágkörű eszmék kellenek. Képviselői a lángelmék. Szoc. szempontból az új eszmék termelői a legértékesebbek. Ellenben leghasznosabb a „praktikus“, okos ember. A társ. intézmények annál hasznosabbak. Boldogság csak akkor van, ha az egyes a hiányok minden nemét akadálytalanul pótolni tudja. Áll ez a szellemi vágyakra is. Ezért a társ. intézmények érték dolgában úgy sorakoznak, mint az egyesnek ösztönei: gazdasági intézm. (gazdaság, ipar, kereskedelem,) alkotó intézmények: család (házasság) iskolai, emberszerető, védő intézmények, (katona, ügyvéd, bíró!) Az intézmények haszna azon járulékban nyilvánul, mellyel az egyest a maga céljainak elérésében támogatja. A szociológusnak kell megállapítani: 1. az intézmények kölcsönhatását, 2. miképen szerve- zendők, hogy az egyes céljai elérhetők legyenek, 3. minő a rangfokozatuk, 4. az egyes erényeit ezen szempontból kell megítélnie s értékelte. Ezen haszon szerinti értékelést alkalmazza a szocializmus; elsőnek véve a termelő rendet, majd az ipari rendet. Heze azonban mindaz, ami a legfontosabb munkával nem foglalkozik. Csakhogy a szociális érték az embernek nem egyedüli értéke. A szoc. erkölcstan sem az igazi morális. Ami az ember értékét a társadalom jóllétén méri, nem érdemli meg a morálitás nevét. Az egyes tehetségeit is kétségkívül nemcsak a haszon szerint Ítéljük meg. Az intelligencia minden nyMvánulását tisztelettel fogadjuk. Minden szociális funkció nem morális, amig azon vonás nem járul hozzá, mely a szellem önértékéből fakad. Az erkölcstannak tehát nem szabad csak a szoc. értékre épülnie, hanem a méltóság gondolatát veszi mértékül s a legtisztább idealizmus. Az önérték a tárgynak azon értéke, mely azt pusztán term, minősége alapján illeti meg s melyet a legnemesebb mértékkel, az öntudatos intelligenciával állapítunk meg rajta. Ezen érték fajaira kétféleképen jutunk el: a) azon felfogás alapján, mellyel a tárgyat nézzük: szemlélés, intuitió = művészi felfogás, b) az alkotás alapján, mellyel a tárgyak képeit készítjük. A szemlélés ez egységes actusa nélkülözhetetlen. Az egységesítés, mint a művészi felfogásnak s így az önértéknek előfeltétele mindenütt követeltetik s csak ezen egységről állítjuk az önértéket. A szemlélés egysége már az objektumban bírja alapját vagyis a tartalom valamelyik vonásában. Ha a színek között harmóniát érzünk, akkor tényleg az egyiket alapul vesszük s a többet reá vonatkoztatjuk. Ami a dolognak értelmes jelentése, azt ragadja meg az intuitió, mikor a dolgok velejébe hatol. Az önérték csakis az intellektuális alkatra vonatkozik. Önmagában értékes csak 2 tekintetben lehet a dolog: 1. logikai tartalma és 2. aesthetikai alakja- tekintetében. Az alkotásnál az első az egész, aztán a részek. Ugyanaz áll a műélvezetről is. A tetszés az egyes értékfajaknál különböző. Az értéket nem mindenütt a hiányérzet, (= érdekeltség) állapítja meg, hanem ez csak lélektani megelőzője. A tetszés lényeges 742 743
