Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-28 / 44. szám
a Mammon oltárai kormosak, füstösek, elhagyottak volnának, a mi Istenünkéi pedig körülrajzottak. Ezeken ki nem aludna soha az áldozati tűz lángja, templomainkban folyton szállna felfelé a jó illatú füst, a hívők buzgó szívből fakadó imádsága. Gazdasági életünk nem a mi hitünk diadalmáról tesz bizonyságot. Ha messziről vesszük a példát: a nagy amerikai vagyonok, a trösztök keletkezése* minden nagy előnyük dacára, az ellenkezőt igazolják. A mi lapjaink háborús vagyonszerzésről szóló megdöbbentő és szívfacsaró cikkeikkel hol halkabban, hol hangosabban azt suttogják, azt panaszolják, hogy a mi nemzedékünk a Mammon oltárai körül megtagadja a Krisztust és az emberséget. Nem szóval teszi ezt, mert ahhoz hiányzik az őszintesége. A kegyesség és a hit látszatát megőrzi, palástja alatt azonban legönzőbb indulatainak szabad folyást enged. Ilyen nemcsak a vagyonára, kiváltságos helyzetére mégis némi jogosultsággal büszke gazdag, hanem a szegény, a krajcáros komiszságok korlátái közé szorított közönséges ember is, mihelyt kivetközteted lelkét a vasárnapi kegyesség fekete kabátjából. A Mammon az úr. Krisztus és az Isten iránt csak nagylelküek az emberek. Trónusukról letaszítani őket nincs bátorságuk, szakítani nem akarnak velük, mert hátha ... — azonban templomaikat a házakhoz lapulva elkerülik. A piacok közepén ott állnak üresen a templomok. Sokat megtölt a megőrzött ősi szokás, néha a félelem és a páni rettegés, de élet nem igen lüktet bennük. Az élet a Mammon jegyében folyik. A mi hitünk hervadó virága be van préselve jól nevelt leányok, lágy szívű asszonyok, angyali lelkű édes anyák imádságoskönyvébe. Az élet küzdelmeiben vias- kodók hite és lelkiismerete — amint Skovgaard Petersen mondja — el van temetve a pénzesládába. Azokon ott a látók számára olvasható irás: „Itt nyugszik N. N. becsülete“.—Ha nagy túlzás is ez a mondás, mégis több az igazság benne, mint a mi papos, az egész életet vakon idealizáló, világra nem való jólelkűségünkben. Egyszer, csak egyszer legyen alkalmunk betekinteni a reális életet mozgató rugók közé, tudom Istenem, szerényebbek leszünk diadalunk hirdetésével. A mi hitünk?!... A mi hitünket az élet forgataga elkerüli, vagy falhoz nyomja, vagy reverzális adásra, megalkuvásokra kényszeríti. A diadaltól jó messze vagyunk. 4. A felekezetközi élet vizsgálata közben sincs jogunk arra, hogy diadalittas hangulatba ringassuk magunkat. A háború kavarodása a mi szervezetlen, önállóságot, némi felvilágosodottságot és lelki emelkedettséget megkívánó vallásosságunknak többet árt, mint használ. Háborúban az egyén legfeljebb egy parányi numerus óriási hatjegyű számokban s az individualisztikus vallás sem sokat számít ott, ahol csak hatalmas szervezetek tudnak kellőkép érvényesülni. Nagy riválisunkkal, a katholicizmussal szemben különben sem vetettünk soha egész őszintén számot magunkkal. Elfordultunk tőle, nem törődtünk vele, katekizmusainkban bebizonyítottuk, hogy nincsen igaza, nem azt tanítja, amit Krisztus * Geschichte des amerikanischen Vermögen von Gustavus Myers. XL. 800. 1. S. Fischer kiadása, Berlin 1916. 690 prédikált, ezekkel a katekizmus-igazságokkal véltük csillapíthatni mindenki szomjúságát, aki élő vizet keresett nálunk** s azt hittük, hogy ügyünk már megérett a diadalomra! . .. Pedig távol, nagyon távol van tőle. Régi elfeledett vallások analógiájából most kezd még csak derengeni bennünk az a tudat, hogy az emberek nagy tömegének egyenesen massziv, kézzel fogható realitásokat nyújtó vallásra van szükségük. Most kezdjük csak sejteni mekkora bölcseség rejlett a görög világ egyik-másik kultuszában, amely híveit értelmi képességük szerint különböző csoportokba osztotta. Csak a beavatottakkal közölte a teljes, a meztelen igazságot, a rejtély igazi megfejtését. A nagy tömeget szimbólumokkal, szentségekkel, szemkápráztató, gazdag kultusszal elégítette ki és láncolta magához. — A tényleges erők számbavétele, a vallásos lélek alkotottságával való számolás kiöli a szónoki lendületre való hajlandóságot az emberből. Tudjuk, érezzük ugyan, hogy mekkora érték az igazi evangéliumi hit, azonban annak külsőségekben való diadalra juttatásáról meg tanulunk igen szerényen nyilatkozni. És mégis! ... Az egész keresztyén világnézet csupa dacos szembehelyezkedés, fellázadás az élet realitásai ellen. A végtelen világnak piciny porszeme vagyok, Isten mégis tud rólam. Az élet tép, vág, zúz, kezembe nyomja az ürömpoharat, beletaszít a sír örök éjébe és odadob undok férgek martalékául, én mégis hiszek benne, hogy ő ezt mind szerető gondviselésből teszi s mindez mégis — javamra szolgál. .. . Ebből a dacos lendületből legyen bennünk is valami, akármilyen rosszul sikerül is a seregszemle. .. . Van is! Ha a tényeket más szempontból szemléljük, van okunk és jogunk arra, hogy azt mondjuk: e leverő tények, a protestantizmus szervezetlensége s bensőségében rejlő gyengesége dacára is útban van az igazság! Ami valamikor a legnagyobb forradalmi tény volt a pogány világban istentelenség számba ment és hosszú évszázadokon keresztül nem tudott a keresztyén világ közdutatává válni: Isten lélekben és igazságban való imádásának a szüksége ma a legelemibb vallásos meggyőződés és ez a szellemiség felé törekvés a keresz- tyénségben a protestantizmus diadala. A mi Lutherünk oldozta fel elsőnek sikerrel a megszokás ősi kötelékeit. A vallásosságnak az egyháztól való függetlenné tétele és a lelkiismeretre való alapozása a reformáció vívmánya. A tudományos kutatás kérlelhetetlen igazságszeretete a nagyszerű görög szellem letünte után a protestáns lélekben született újjá. A haladás friss levegője megpezsegtette a mi egyházaink vérét és a mi zászlónk is ott lobog azok között, amelyeket a győztesek a jövendő megvívott várának a fokára akarnak kitűzni. ** V. ö. például milyen elemi módon és milyen szegényesen^ mekkora tévedésekbe esve ír még Kapi Béla is arról, hogy mi a protestáns vallás: „Az én vallásom Krisztus vallása“ c. mű- vecskéjében! . . . 691
