Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-29 / 5. szám
5. szám. különféle fontos műveleteket, küldetéseket. Ez az önállóság megmarad bennük s ha megfelelő módon, kellő tapintattal tudjuk majd őket helyesen irányítani, ez igen értékes tulajdonság leend s jó hatással lesz későbbi nemzedékek fejlődésére, nevelésére is. Az ifjúság helyesen és céltudatosan irányított önállósága pedig egyet jelent azzal, hogy az ifjú a nélkül természetesen, hogy korának természetes, fiatalos jellegét elvesztené — komolyságot, határozottságot szerez magának, ami aztán elsősorban a saját erkölcsisége terén fog áldásos gyümölcsöket hozni. Mindennek természetesen megvan az ellenkező oldala is. Mert az önállóság, amelybe az ifjú e katonaságnál belenevelődik, önfejűséggé, hiú becsvággyá is fejlődhetik s ebben az esetben a visszatérő ifjak várakozásunkat meghazudtolva ifjúságunknak azt a fejlődését (helyesebben: elfajulását) fogják előbbrevinni, amely egyházunk szempontjából „szabad gondolkodáshoz“, nagy „közönyös intelligenciához“ vezet. A mi kötelességünk és érdekünk, hogy ennek megakadályozására készen álljunk. E sorok célja nem az, hogy minden tekintetben csiszolt és teljesen részletes megoldást nyújtson a felvetett problémák megoldására. Mert hiszen írásban sokkal inkább vázlatszerű, semhogy akár egyik, akár másik tekintetben teljes egészet nyújtson. Csupán utat próbálok keresni ott, ahol eddig a sűrű bozótban gyalogösvényt is alig találtunk, sőt alig is kerestünk. Hivatottnak sem érzem magam arra, hogy teljesen gyökeres megoldások papirravetését kíséreljem meg. De igenis érzem, s ezért irok — hogy itt gyors és alapos reformokra van szükség. Bölcs és belátó administratio és szellemi vezetőink ennél feltétlenül jobb és teljesebb munkát fognak végezni. Csupán nehány szempontot, nehány hézagos gondolatot s némi tapogatódzó irányítást, jobban mondva iránykeresést szeretnék itt megrögzíteni. Lássuk először a nem tudományos pályára készülő fijuság dolgait. Erről ezen e helyen tuíajdonképen újra csak azt Írhatom, hogy karoljuk fel több gonddal és ügyszeretettel az inasiskolák ügyét s használjuk ki mindazon helyzeteket, ahol vallásos nevelésre alkalom nyílik. Járjunk utána a kis inasgyereknek, hogy hol lakik, mivel tölti azt az időt, amikor nincsen elfoglalva. Éreztetni kell a nagyobbára szegénysorsú, magukra hagyatott inasokkal, hogy törődünk velük, hogy szükség esetén pártjukat is tudjuk fogni. Mindez csekély s kedves fáradozást kíván, amely a hála gyümölcseit bizonyára megfogja hozni. Ezzel a hozzánk való hűséges ragaszkodás palántáját ápoljuk s ha majdan az inas mesterré serdül, egyházunk egy-egy hálaérzettel, vagy legalább is élénk rokonszenvvel eltelt egyháztagot fog benne nyerni. Erről szólva megemlítem, hogy az inasiskolai vallás- oktatásnál nagy hiányát érezzük a megfelelő tankönyvnek is. Annál is inkább, mert ne gondoljuk, hogy az elemi iskolában, nagy a konfirmációi oktatáskor tanultakból valami sok megmarad a naphosszat más irányban elfoglalt gyermek emlékezetében. Ezeket t. i. nem lehet egy sorba állítani a földmivelők gyermekeivel. 67 Mert míg a parasztember élete rendjébe szabályosan illeszkedik vele az istentiszteletek ideje, míg a parasztgyerek a szülői házban beleszokik abba, hogy az arra való időben Istennek is megadja ezt, ami az övé s így az iskolában elsajátított ismereteket újra és újra feleleveníti, addig az iparos, vagy kereskedő inas egészen más körülmények között nő fel. Már magában véve azt, hogy az iparos és kereskedő oly életfeltételek között él, amelyek sokszor lehetetlenné teszik számára a templomlátogatást világosan mutatja, hogy itt különös eljárásra van szükség. De hozzá kell vennünk még azt a körülményt is, miszerint az inasok kevés kivétellel a szülői háztól távol, legtöbbször más vallású mesternél, vagy munkaadónál, legtöbbször városokban nőnek fel. Ez a környezet pedig semmiképen sem .alkalmas arra, hogy az elemi iskolából hozott csekély vallásos ismeretet és érzületet táplálja, mélyítse s emlékezetükben tartsa. — Szóval itt teljesen különleges körülményekkel állunk szemben s tudtommal nincsen tankönyvünk, amely ezek figyelembe vételével, specialiter e célra készült volna. Olyan enciklopedia-félére volna e téren szükség, amely röviden, könnyen érthető, de ezért a kor színvonalán álló módon felölelni mindazt, a vallási ismeretet, amit egy korunkbeli iparosnak, vagy egyszerűbb kereskedőnek a vallásról tudnia kell. Egy kis egyháztörténeti ismeret-anyag, legfontosabb erkölcstani tudnivalók, némi bibliaismertetés stb. velős, világos előadásban adva ezt hiszem sokkal egyszerűbb, könnyebb és érdekesebb tanulmány volna, mint az, amit most minden .passzió ke,ret,.a£l;küC. nagyobbrészt csakélőszóJ.utján kell a gyermeknek elsajátítania. Az idevonatkozó eshetőségek legnagyobb része különben sok tekintetben a belmisszió munka körébe tartozik, mert hiszen a legfőbb s mindenek előtt való feladat az, hogy ezeket a gyermekeket, legyenek fiúk vagy lányok, az elzülléstől illetve egyházunktól és a vallástól való elfordulástól visszatartsuk. A városi misszió nálunk még alig remélhető utópia. De pl. nagyobb apparátust igényelne-e az, hogy a városba kerülő falusi gyermek felől a falusi lelkész tudósítást küldjön városi lelkésztársainak? Hiszen — különösen kisebb helyeken a pap könnyen tudomást szerezhet róla, hogy egyik vagy másik hívének fia, vagy leánya elkerül a faluból s tőle a gyermek címét is igen egyszerűen megtudhatja. A városi lelkész pedig egy kis fáradsággal nyilván tarthatja az adatokat s adandó alkalommal felkeresheti, vagy felkerestetheti az illetőt. Bizonyos, hogy mindig és mindenütt nem lehetséges ennek az eljárásnak az alkalmazása, de amennyiben nem ütközik nagyobb nehézségekbe, legalább meg lehetne kísérelni. Természetes azonban, hogy felsőbb fórumról kellene szervezni minden ilyen munkát, mert egyesek ily irányú fáradozása meddő munkálkodás maradna. Ezzel kapcsolatban még egy sajnálatos körülményre szeretnék rámutatni, amely azonban sokkal fontosabb, semhogy mellőzni lehetne. Épen az iparos, vagy kereskedői pályán levőknél érezhető erősen, hogy sok veszteségnek van kitéve egyházunk azon a réven, miszerint nem magyar ajkúak magyar környezetbe kerülvén ott, 68 _