Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-22 / 4. szám
4. szám. egyházát 1868 augusztusig. Sopronból Eperjesre hívták meg a felsőbb leányiskolába tanárnak. Mint eperjesi tanár került 1871-ben a felsőlövői tanintézetek élére igazgatónak. Mint felsőlövői igazgatót hívta el a felsőlövői gyülekezet lelkipásztorának 1875-ben. 1881-ben pedig a vasi felsőegyházmegye esperessévé választotta. Mint esperes 31 éven át vezette nagy bölcseség- gel, szeretettel az egyházmegye ügyeit. Kiváló érdemeinek elismeréséül Ö Felsége már évekkel ezelőtt a Ferenc-József rend lovagkeresztjével tüntette ki. Temetése f. évi január 8-án d. u. 2 órakor ment végbe felsőlövőn. A temetési szertartást a templomban : Geisztlinger Pál felsőeöri, Beyer Teofil kőszegi lelkész, főesperes és Ulreich Pál ny. lelkész tartották. A temetőben Rajner János esperes imádkozott, Németh Sámuel felsőlövői igazgató pedig egy valóban evangéliumi szellemtől áthatott, tartalmas beszédet mondott. — A kiváló egyházvezérnek emléke legyen közöttünk áldott. Gyászrovat. L e h r A n d o r, a budapesti X. kér. áll. főgymn. tanára az olasz harctéren hősi halált halt. Az elhunyt Lehr Albert nyug. ev. tanár fia. Csákyjenő orvos, Csáky Károly dr. toporczi egyh.-felügyeló fia ); z fogságba jutott s ott betegséget kapván, meghalt. Legyen áldott emlékük. Lelkész választás. Az orosházi ev. egyház üresedésben volt felvégi lelkészi állomása január 16-án lett választás útján betöltve, mikor a hívek Haviár Dani felügyelő és Keviczky László esperes elnöklete alatt tartott közgyűlésen titkos szavazással Kálmán Rezső volt orosházi segedlelkészt, most tábori lelkészt, választották meg lelkészül. Leadatott összesen 679 érvényes szavazat, ebből Kálmán kapott 412, Horémusz Pál 176, Duszik Lajos 91 szavazatot, Sipos András a választás előtt vissza lépett. A választás d. u. fél 3 órakor végett ért. Lelkészválasztás. A zalagalsai ev. egyház Síkos Gyula uraiújfalusi segédlelkészt rendes lelkészévé választotta. Tábori lelkészi szolgálatra lelkészeink közül a hadvezetőség Boor Péter holicsi és Beb 1 avy Milos ószombati lelkészeket rendelte be. Tanítónőválasztás. A balassagyarmati ev. egyház e hó 9-én tartott közgyűlésén Jeszenszky Margit nagy- börzsőnyi tanítónőt választotta meg a megüresedett tanítói állásra. Egyházfejlesztés. A budai egyházhoz tartozó folyton fejlődő és nagy jövőjű fehérvári-úti részeken — melyhez Budafok, Albertfalva, Nagy- és Kistétény, Törökbálint evangélikusai is tartoznak ez évtől kezdve a nagy szünidő kivételével minden vasárnap tartanak istentiszteleteket. Budafokon az evang. konfirmandusok részére külön oktatás nyílik meg. A lelki gondozással és a hívek szervezkedésre való tömörítésével a budai egyház Szüts Gábor vallástanárt bízta meg. A magyar tanárok sorában széles rendet vágott már a halál. 1038 katonai szolgálatot teljesítő tanár közül 85 halt hősi halált! Kitüntetést kapott 89, megsebesült 104, fogságba jutott 81, eltűnt 5, beteg 75, meghalt 5. A budai „Mária Dorottya“ ev. jótékony nőegylet nemrég elhúnyt elnökének, Istenben boldogult eperjesi Scholtz Gusztávnénak nevére létesítendő alapítványra eddig a budai hívektől és az elhúnyt családjától 1000 korona készpénz és 1600 korona névértékű értékpapiros gyűlt össze. Az egylet még folytatja a gyűjtést és reméli, hogy sikerül az alapítványt 3000 koronára ki kerekíteni. SZERKESZTŐ KÖZLÉSEI Binder L. „A törvény“ című fejtegetéseit — melyek Z. E. Diederichs által szerkesztett „Die Tat“című folyóirat 1915 1G. évi 10. füzetében jelentek meg — mint klasszikusan kifejezésre juttatott álláspontot közöljük. Nem azonosítjuk magunkat vele. Érdekes volna, hogyha olvasóink közül valaki hasonló precizitással szembe szállana Binder kérlelhetetlen törvényével illetve világfelfogásával. A Debreceni Lelkészi Tár szerkesztőjével való megállapodásom szerint az Evangélikus Lap azon előfizetői, akik a Debreceni Lelkészi Túr-ra előfizetnek és a kedvezményre kifejezetten igényt formálnak, évi 12 korona kedvezményes előfizetési díjért kapják a lapot. A rendelések a Debreceni Lelkészi Tár kiadó- hivatalához (Debrecen, Kollégium) küldendők. Imakönyvünk ingyen való terjesztésére e héten Schrank Mór Nagybörzsöny, 1 50 kor.-t, Csővári Géza Kétbodony, 3 — kor.-t küldött. Eddig kimutattunk 17660 kor.-t. Főösszeg 181 10 kor. Legyen áldás az adakozókon és adományokon. Segédlelkészi ajánlkozás. Tíz év óta parochus-kongruás-lelkész, kit egyház- községe elszegényedése miatt csak nagyobb segély nyerése mellett képes rendesen kifizetni, belefáradva a sok küzködésbe, segédlelkészül ajánlkozik. — Bár tökéletesen csak a magyar nyelvet bírja, szivesen megy olyan egyházközségbe is, hol némi gyakorlat után németül is kell fungálnia. Szives megkereséseket: Ev. lelkészi hivatalnak Gádoros (Békésm.) címre kér. Gyakorlatilag beigazolódott, hogy SCHOLTZ TESTVÉREK kiadásában megjelent Szimonidesz Lajos állal összeállított ISTEn KÖ2ELÉBEI1 cimü énekes es imádságos könyv katonák számárvalóságos hézagpótló könyvecske. Nemesik magánoa sok használhatják, hanem a közös katonai kórházi istentiszteleteken a nagy énekeskönyvet pótolja, a benne foglalt, ügyesen megválogatott 19 ének által. Katonai központokon, ahol a gyülekezet nem rendelkezik annyi énekeskönyvvel, amennyire szükség volna, ez a hiány ezen könyvecskével olcsó áron pótolható annak katonai istentisztelet kre való beszerzésével A táborba való küldés megkönnyítése céljából megfelelő tasakkal is szolgálhatunk : drbonként 2 fillérért. Egyes példány ára 30 fillér. 50 példányon felüli rendelesnél példányonként 24- fillér. Rendelések IX,, Ferencz-körut 19-21 intérend k, 61 62