Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-02 / 36. szám
36. szám. Emlék lap. A békési papválasztás alkalmából. Arra megy, hogy: Csínom Palkó. . . . A békési nagy toronyba búsan harangoznak; Hogy lakatlan, nincs lelkésze az egyik pap-laknak. Azért süt a nap égetőn arra a papiakra, Hogy szavazzunk mindannyian Tarnóczy Lajosra. Szép Debrecen Nagy Püspöke réges rég megmondta, Tarnóczynak rózsafából van a pásztor botja A békési nagy egyházba ilyen papot mellém! ,. . Tarnóczyval oroszt, angolt, franciát megverném. A püspökünk tanítványa a bihari lelkész. A sok jelölt tudománya kis újjába elfér. Megáld ezért Főpásztorunk a seregek ura! . . . Tarnóczy lesz Békés város új lelkipásztora. Búsan búg a nagy Templomba az öreg orgona. Híres kántor: Szügyi József éppen most nyomkodja. Orgonája azt énekli: „Erős vár az Isten“. Tarnóczynál különb lelkész a föld hátán nincsen. • Kilencet ütött Békésen a nagytorony óra. . . . Karácsonyi, Gócz Lajosnál nem ütött az jóra. Nagy Jóskának komájának vérvörös az orra, Hogy Tarnóczy lesz Békésnek a lelkipásztora. Éljen! Éljen! Tarnóczy Lajos, új lelkipásztorunk. Éljen! SZEMLE. A háború tapasztalatai és egyházunk teendői kérdésének megbeszélése képezte volna a dunáninneni egyház kerület lelkész értekezletének fontos tárgyát. Az előadó báró Podmaniczky Pál a keresztyén pesszimizmus látószögéből annak a túlzott véleményének adott kifejezést, hogy az örök béke gondolata ábránd, amiről evang. szószékről nem lehet prédikálni, ami a kulturüdvösségbe merült emberiség vágya, hogy bajtól nyomorúságtól szabaduljon. Beszélt a háborús vallásosságról, a mely szerinte, mivel nem a mélységes bűntudatból táplálkozott, és nem a bűn és kegyelem pontjai körül forog, felületes, nem igazi vallásosság. Sok mulasztás történt, nem készültünk a háborús időkre, nem készült arra a theológia sem, azért legalább most a háború idején készüljünk, hogy a béke készületlenül ne találjon. A lelkészértekezleten jelenlevők túlnyomó részben ezen az állásponton voltak. Az igazság feltétlen birtokosainak tudva magukat nyilatkoztatták ki, hogy a lutheri felfogás a háborúról az igazi, helyes. Egyik közbeszóló a háborúval járó gyilkolásból és az ötödik parancs tilalmából keletkező nehézségeket egy kézlegyintéssel és azzal a közbeszólással intézte el, hogy akkor csirkét sem szabad ölni. A háború vallásosságát is ilyen szempontok szerint vizsgálva, abban értéket nem találtak. Az egyház teendője semmi más nem lehet, hogy a bűnt és kegyelmet prédikálja, amire még háború után nagyobb szüksége lesz a gyülekezeteknek. Sajnos ezekkel a gondolatokkal szemben nem eléggé határozg'flan szólalt fel lie. Fizély Ödön, ki különben is egyedül adott kifejezést annak a véleményének, hogy a háború tapasztalatainak a vizsgálata ne pesszimisztikus, vagy optimisztikus szempontokból, hanem tárgyilagos alapon és józanul történjék. Hogy a háború kérdésének megítélésénél mennyi a tévedés is ellenmondás s mily kevéssé beszélhetünk arról, hogy amint én gondolkodom a háborúról (akár Luther szerint is) az a helyes. Az örök békéről sem beszélhetünk olyan értelemben, mint a felolvasó, hacsak a prófétáknál prófétább nem akar valaki lenni. Ráutalt az örök béke törekvéseire. (Amiről ortodox prédikátorok is tudtak a háború előtt sokat beszélni s talán érdekében tenni és tevékenykedni is. Ha a keresztyénségnek nemzeteket átalakító ereje van s ha róla azt mondjuk, hogy a barbárságból a vad népeket kiemelte, talán még sem olyan lehetetlen, ha azt reméljük, hogy az örök békére is elvezet. S ha tökéletességről lehetett prédikálni a hegyi beszéd alapján, a tökéletesség felé való törekvést jelenti az örök béke is.) A háborús vallásosságot sem lehet azért felületesnek tekinteni, mert nem a bűntudatból táplálkozott s nem lehet rámondani a harctéri vallásosságra, hogy nem igazi, mert nem a bűn és kegyelem körül forgott. Rendkívüli nehéz időkben a harcosnak bátorságra erőre hitre van szüksége. Bűnbánatról lehetetlen beszélni a katonának, mikor harcolni kell, ha csak arról nem prédikálunk nekik, hogy az ölés bűn. Bűnbánatot tartson arról a kötelességéről, melyet teljesíteni kell? A szekták itt következetesek, mert prédikálásukhoz mindvégig hívek.*) A háború azt a tapasztalatot tárja elénk, hogy a vallásosság Isten és az örök élet körül forog. A második hitcikkről alig tud valamit. Pedig a háború előtt folytonosan arról volt szó s mégis az emberek a nehéz napokban nem az után nyúltak, hanem Istenről akartak tudni és bizalomról. Az az kérdés tolult ajkaikra, hogy a szerető Isten mikép akarta mindezt? Mert a jó Isten nem valami természetes dolog, azt csak a béke idejében tudtuk magunknak beképzelni egészen természetes dolognak. Az egyház teendői nincsenek kimerítve a háború tapasztalatai alapján, ha ige hirdetésünk a bűn és kegyelem körül fog forogni. Nem lehet egyszerűen ezt a receptet alkalmazni. A lelkésznek meg kell ismerni a haza tértek tapasztalatait s nem általánosságokat, hanem konkrét valóságokat kell szólania— stb. Ez a vélemény természetesen általános visszatetszést szült. A hozzászólók jó alkalomnak találták, hogy az előadó véleményét megerősítsék, a neki köszönetét szavazzanak s hosszabban csevegjenek arról, hogy a theológia theoretikus és mennyiben praktikus tudomány? Az elvont eszmefuttatások után joggal kérdezte dr. Halmi Béla, hogy mi lesz az egyház teendője a háború után? Mert tennünk is kell valamit és nem csak beszélnünk. Ha ez a tett csak abból fog állani, hogy jegyzőkönyveinket összébb vonjuk, hogy így néhány száz koronát megtakarítsunk vallásos iratokra, akkor a háború tapasztalataiból vajmi keveset tanultunk egyházi teendőinkre nézve. *) Ezek is csak voltak következetesek (Szerk.) 567 566
