Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-22 / 4. szám

4. szám.

előtte s minden alkalmat megragad, hogy megszökhessek előle. Mikor aztán a középiskola kapuját becsukja maga mögött a matúrus, teszi azzal a tudattal, hogy ezentúl semmi köze se valláshoz, se templomhoz, sem az egyházhoz.

Es e számítása elsősorban egyetemi évei alatt válik valóra. Nemcsak hogy ő nem törődik ezekkel a „nem felvilágosult emberhez méltó“ dolgokkal, hanem egyháza sem szerzi meg neki azt a kellemetlenséget, hogy néha-néha eltántorítani igyekezzék őt a XX. század szellemi magaslatára helyezett dicső álláspontjától. De igenis tárt kapukra talál a Galilei-Körben, vagy más hasonló társaságokban. Nagy általánosságban ez a mi ifjaink pályafutása. így nevelődik ifjúságunk másnak, így nem nevelünk mi magunknak. Mert a statisztika bizonyára igen nagy százalékát tudná kimutatni azoknak is, akik amint vallással nem törődnek úgy nem törődnek más világnézeteket valló szellemi körökkel sem. Ezekből kerül ki aztán az a szürke elv és határozott életfelfogás nélkül szűkölködő intelligencia, amelyet oly sokszor szoktunk emlegetni s amellyel szemben különösen kisebb vidéki városokban valósággal tehetetlenek vagyunk.

(Folytatjuk.)

A törvény.

A világon törvények uralkodnak. Ez köztudomású A törvény örök és változatlan. A nap, a hold és a csillagok ezt beszélik. Mindegyik a maga helyén jön fel az égen, megteszi kiszabott útját és megint a maga helyén nyugszik le. A háború és a halál bőséges aratása nem zavarja őket. A földön végigsuhanó végtelen fájdalom sem hatja meg egyiket sem. Hozzájuk még annak a nagy eseménynek a hire sem jut, hogy itt új világ születik. Meg van a saját törvényük; ez a törvény megfoghatatlan. Nagyszerű, fenséges és meg nem változtatható.

A törvény az igazság. Kivételt nem tűr és nem lehet vele sem alkudni, sem vitába elegyedni. Megy a maga utján — az örökkévalóságból jön, az örökkévalóságba megy — és személyválogatás nélkül végzi a dolgát. Nincs semmi, ami hozzá mérhető és vele összehasonlítható volna. Nincs mérleg, amelyre ráte- hetnők, mert a törvény önmagának a mértéke. Mellette minden tehetetlen és erőtlen, még a szeretet is. Minden úgy történik, ahogy a törvény akarja. Azt akarja, hogy ahol golyó talál, ott halál essen. Azt akarja, hogy a folyóba mindenki belefúljon, aki nem erősebba viz árjánál. Azt akarja, hogy az ingovány magába szívja azt, aki belé téved. De ugyancsak ő az, aki akarja, hogy a világosságot, szint, vonalat és mozgást soha többé nem látók ezrei életben maradjanak ; - meg azt, hogy ezer meg ezer embernek a szive megszakadjon. Az ő akarata az is, hogy milliók elszakadjanak az otthonuktól, nekimenjenek a rettenetes bizonytalan sorsnak és gyermekek ezrei egyedül maradjanak a világban. Ez mind az ő nevében történik, ő mindezt szentesíti.

A törvény az igazság. Tudásunk azonban annyira fel nem éri, hogy igazságát igaztalanságnak és ön57

kénynek tartjuk. Tudjuk, hogy a törvény ereje hat a csillagokban és egyéb testekben, ö növeli a virágokat és érleli a gyümölcsöket, rendezi a fészekben a kristályokat és megvillan a villámlásban is. Azt azonban nem tudjuk, hogy a mi életünkben is az ő akarata érvényesül, bennünk is a törvény hat-e? Amikor fáradtak és bátortalanok vagyunk, azt mondjuk : A törvény se lát, se hall. Az emberekről mit sem tud. Igazsága érvényes a kövek és hegyek országában, az emberekében azonban nem. Hiszen ha csak egy pillanatig végig kellene néznie a nagy haláltusát, ami most szerte vivődik a világban, ha hallania kellene a végtelen fájdalom jajongását, mely megöli az emberiség lelkét, akkor egyszerre el volna veszve. A törvény csak addig él, amig nem lát és nem hall és csak azért tud cselekedni, most nem kell sem látnia, sem hallania.

Lelkiernyedtségünk óráiban mi beszélünk így, mi akik máskor magasztaljuk és dicsőítjük s azt mondjuk róla, hogy a törvény az igazság.

A törvény kivételt nem tűr és nem lehet vele sem alkudni, sem vitába elegyedni. Magunk mondjuk ezt, meg vagyunk győződve róla, hogy ez így van és mégis annyira tiszteletlenek vagyunk vele szemben, hogy vitába szállunk. alkudozunk vele, kivételeket követelünk tőle. Azt kérjük, hogy csak abban az egy esetben tegyen kivételt, ami minket érdekel, hajoljon meg a mi belátásunk előtt és legyen hft- telen önmagához. A másodperc egy kis részében akarunk csak parancsolni neki, hogy egy ellenséges golyót az örökkévalóság által előírt pályájától eltérítsen. Olyan nevetségesen csekély kívánság ez, ezt is csak azért kívánjuk, mert ebben az egy esetben okosabbaknak tartjuk magunkat nálánál. Mi látjuk azt, akit a golyónak találnia kell s látjuk azt az űrt is, amit halálával hagy maga után. Nem könnyelműség és hányi- vetiség visz arra a vakmerőségbe, hogy a törvény kezét megfogjuk, hanem a jobban tudás, a nagyobb bölcseség.

így gondolkozunk mi, akik ma vagyunk, tegnap talán voltunk, akik a saját bőrünkből ki nem bújhatunk és a törvény rejtélyét soha meg nem oldhatjuk. Oda kölcsönözzük neki a szemeinket, rendelkezésére bocsájtjuk a mi belátásunkat, hogy tényleg bölcs, valósággal igazságos lehessen.

A törvény imáinkat, kéréseinket és követeléseinket nem hallgatja meg, mert ő az, aki nem ismer sem könyörületet, sem szeretetet, sem bűnt, sem megigazu- lást, sem örömet, sem fájdalmat, sem reményt, sem kiábrándulást. Csak önmagát ismeri, magán kívül senkit. Benne van azonban a legfőbb bölcseség, a legnagyobb tudás, a legtisztább látás és a legtökéletesebb tehetség, a legerősebb szeretet és legmeghatóbb könyöriilet. Benne nyugszik a kezdet és a vég, a keletkezés és a létezés. Belőle indul ki minden út, hozzá vezet ismét valamennyi, mert az örökkévalóságból származik és az örökkévalóság számára munkálkodik.

A törvény nagyszerű és fenséges, meg nem változtatható és megfoghatatlan.

Binder L. (Fordította: sz. 1.)

58