Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-05 / 32. szám
32. szám. azokat a hívőket, akik határozottan a katholtkus világnézet hívei. Ez a mozgalom egyelőre irodalmilag adott életjelt magáról. A vállásosság ápolására néhány könyv jelent meg. E könyveknek a katholikus világbae elért sikereiről nem tudunk. Ellenben óriási meglepő* 'déssel látjuk, hogy a Reformation, a német orthodox ■lutheránusok lapja, három ilyen könyvet a legmelegebb méltánylással említ meg és olvasói szamára is azzál ajánl, hogy: „mivel ezekben a könyvekben a kon- fessziók fölött álló elem van túlsúlyban s mivel hasonló irányú protestáns könyvek nincsenek, igen ajánljuk őket.“ Minden esetre elég jellemző, hogy katholikus imakönyveket meleg ajánlással lutheránus lap bocsájt útjukra. Ez mutatja, mennyire sikerülhetett ez a pár imakönyv s mit kell várnunk ettől a mozgalomtól, amely legelőbb protestáns körben tett mély hatást. Mi nem szándékozunk ennek a három hézagpótló munkának a magunk részéről reklámot csinálni, azonban idején valónak tartanok, hogyha mindazok, akiket illet, a protestantizmus renesszánszáért irodalmi és egyéb tereken is tennének valamit. Bizony ránk is ránk férne már egy kis szellemi mozgolódás. Ha mindenki a maga csigaházába bújik és dörmögve nézi, mások hogyan igyekeznek előre, akkor igaz ugyan, hogy se meg nem erőltetjük magunkat, se illetlen módon meg nem izzadunk, azonban arra igazán kiváncsiak vagyunk, hogy miképen tudunk majd számot adni talentumaink megkétszerezéséről. Vagy mi leszünk azok, akik ellássák a talentumukat, hogy valahogy el ne vesszen?! A lelkészek családi pótléka. Lelkészeink segélyezésére egyházunk az Országos Hadsegélyző Bizottságtól 125.000 koronái kapott. Tiszteletreméltó és hálával fogadott nagy összeg, amely azonban jogos igényeinket távolról sem elégíti ki*). Azonfelül egy csomó megoldatlan talányt is ad fel. Nagyon sokan törik a fejüket azon, miért nem kaptak a lelkészek is olyan segélyt, mint az állami tisztviselők, vagy mint a felekezeti tanítók? igaz ugyan, hogy a lelkész nem állami tisztviselő, de nem az a felekezeti taníió sem. Meg azután ha már az állam az 1848. évi XX. t.-c. folyamányakép kiegészítette egy bizonyos minimumra a lelkészi fizetéseket, megadja a lelkészeknek a kor- póllékot, elismeri, hogy a háborús viszonyok következtében szintén mostoha helyzetben vannak és segélyezésre érdemesek, sőt kérésüket a Hadsegélyző Bizottságnál közvetíti — miért nem adta meg a kormány a lelkészeknek is abban a formában, abban az arányban és ugyanazokból a forrásokból a segélyt, amelyekből másokat segélyezett! . . Ezekből a kérdésekből látható, hogy a lelkészsegély nem teremtett tiszta és világos helyzetet, hanem ellenkezőleg: a lelkészek jogviszonyát egy pár új problémával toldotta meg és még zavarosabbá tette. Ezen az állapoton a reformátusok segíteni akarnak. Amit a kormány saját kezdeményezéséből meg nem tesz, azt ők kérik s mindenekelőtt a családi pótlékot sürgetik. Sürgetik az egyetemes konvent és ref. lelkészegyezület is még *) 10 °/0-os kulcs szerint a reformátusoknak pl. nem 250.000, hanem egy millió korona jutott volna, 400 koronájával pedig 800.000 korona! (Szerk.) pedig szükség esetén egy kongresszusi küldöttséggel. — Az utóbbi időben egymást érté az a legalább Í9 szépséghiba számba menő éljárás, hogy mi égy ló; fejjel állandóan a reformátusok mögött maradtunk. Az illetékesékét éz á sokszor izgató, sokszor szégyen; létes állapot, úgy látszik ném nagyon hozza ki a Sodrukból, ők az ilyesmivel nem sokat torodnak. Mi azonban már unjuk azt, hogy mindig a reformátusok mögött kell kullognunk, azért nagyon szépen kérjük őket, keressék meg a módját annak, hogy közös akciókat közösen csináljuk meg s együtt járjunk utána annak, hogy lelkészeink sorsa és megélhetése illőért biztosítassék. Ha alamizsna morzsáknál egyebét nem kívánunk, akkor bolond volna akárki, bogy áz asztalhoz ültessen bennünket. Áz 1848. XX, t.-c. az asztalnál biztosít számunkra helyet. Ha már független szegénységünket feláldoztuk az eddigi államsegélyért, akkor legyünk azon, hogy az állammal való viszonyunk tisztázódjék és rendeztessék. Az államtól hiába várjuk a kezdeményezést. Nekünk magunknak kell dolgaink után járnunk! Okos indítványok. A tatavidéki ref. lelkészek értekezletén két fontos indítvány képezte a megbeszélés tárgyát. Az egyik a lelkészek számára juttatott segélyt keveselte s azt kívánta, hogy a segélyt emeltessék annyira, hogy minden lelkész és segédlelkész kaphasson belőle. A másik indítvány pedig azt követelte, hogy a tanítók helyeit tanító lelkészek mindenütt megkapják felettes egyházi hatóságuk utján a törvényes havi 80 korona helyettesítési összeget! Mindkét indítvány határozattá lett. Bár e határozatokvégrehajtásáról isgon- doskodás történnék! A lelkészsegély csakugyan fölötte kevés. Szinte érthetetlen, milyen mellőzésben és megalázásban van a mi lelkészeinknek mindenfelől részük! A szervezettség, összetartás hiánya, vak vezérek érthetővé teszik ezt a mindenhonnan való lemaradást. Vájjon mikor ébredünk arra, hogy sorsunkról jobban gondoskodjunk!? . . A másik dolog is igazságos és méltányos kérés. De ki fogja „illetékes helyen“ exponálni magát egyikért is, másikért is?!.. KÜLFÖLD. A német császár a tábori lelkészek között. A német nyugati hadsereg evangélikus tábori esperesei a német főhadiszálláson tanácskozásra gyűltek össze. A tanácskozáson a német császár is megjelent. Résztvett az istentiszteleten és a tanácskozáson is. Fel is szólalt. Mondott egy félórás beszédet, amely- ban néhány megszivlelésre méltó tanácsot és irány- elvetkötött az esperesek lelkére. A német nemzetjövendő épületének felépítése és az Isten országáért való munkára kívánta őket buzdítani. Beszélt először Jézus Krisztus egyéniségéről. Azt mondotta, hogy a háború legnagyobb nyeresége az lesz, ha a német nemzet megint az Ur felé fordul s az ő életét, szavait, törekvéseit megérteni és megvalósítani igyekszik. Hangsúlyozta, hogy a dogmetika nem a mai kor számára való, a legfontosabb a praktikus keresztyénség, saját 506 507
