Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-15 / 29. szám
29. szám. mást, sokkal többet kiván tanítványaitól. Olyanokkal kell jót tenni, akik azt soha vissza nem fizetik, azokat, is szeretni kell, akik a szeretetet gyűlölettel viszonozzák... szeretni kell az ellenségeket! Lehetetlen álláspont — ugye — ez a jézusi paradoxon?! Hogyne volna az, mikor ilyen elvek mellett az emberiség, a társadalom, országok és egyesek vagyona, élete és becsülete védtelenül és menthetetlenül ki volna szolgáltatva azoknak, akiknek szive gonosz és önző indulatokkal van tele s akik a maguk javát mások boldogságának a romjaira tudják és akarják csak felépíteni !.., És azért mégis lehetséges és szükségszerű. Ez a paradoxon egyenesen az isteni szeretet végtelenségébe eresztette bele a gyökerét és abból táplálkozik. Ha Isten jót tud tenni, áldásaiból nem zárja ki a háladat- lanokat és a gonoszokat sem, hogy tehetnék azt az ő fiai, lényük, isteni eszményre való törekvésük megtagadása nélkül !... Ma különösen távol vagyunk ettől az eszménytől. Pedig ma volna rá a legnagyobb szükség ! Bármilyen szükséges és indokolható dolog is ez a rémes háború, az az egy bizonyos, hogy a jézusi ke- resztyénységre nézve nagy csapás volt! Ijesztő meztelenségében feltárta azt a sokak által tudott, de félve rejtegetett igazságot, hogy a sok különféle nevű ke- resztyénség csak nevét és eredetét vezetheti vissza Jézusra. A szelleme azonban egészen más. Ha valóban Istenfiúsága tudatától volna áthatva a mi világunk, ilyenek nem estek volna meg rajtunk. Hajlva tehát Jézus szavait, valljuk be, hogy bizony távol estünk ő tőle. Amit mond, idegen és kemény beszéd a mi számunkra. Sz. L. A jövő iskolája. A pestmegyei esperesség folyó évi julius 5-én tartott közgyűlésén az alesperesnek tanügyi állapotokról tett évi jelentése kapcsán szőnyegre került oly értelmű javaslat, miszerint a tanügyi bizottság foglalkozzék tanügyünk szellemével is, nevezetesen pedig foglalkozzék azokkal a kérdésekkel, amelyeknek megoldása közoktatásunknak vallásos szellemben fejlesztésére s az igazi protestáns jellem képzésére nézve mulhatlanul szükséges. Mivel a világháború előre láthatólag óriási változást idéz majd elő a népeknek nemcsak gazdasági életében, nemzeti és politikai érzületükben, hanem egész gondolkodásmódjukban is, bizonyos, hogy ezek a változások és szellemi átalakulások a közoktatás terén is nagy felfordulást idéznek majd elő. Üdvös dolog volna tehát már ma is gondolkozni a felett, miként, milyen eszközökkel, milyen irányban kell közoktatásunk szellemét vezérelni, hogy az a jövőben az evangéliomi keresztyén egyház érdekeinek, főképen pedig a társadalmi béke, elégedettség és boldogság érdekeinek megfeleljen. A bizottság e célú foglalkozásának egyik tere volna például az, hogy vagy a bizottság, vagy épen az es- perességi közgyűlés tűzzön ki pályadíjat oly munkára, 450 mely a vallásosság mélyítésére s az igaz protestáns jellem fejlesztésére nézve gondolatokat, eszméket, elveket hintsen el egyházunk szellemi életének útjára. A pályadíj megemlítése a pénzügyi állapot zavartalan egyensúlya fölött őrködők szivében aggodalmat ébresztett, hogy ez az előre nem látott teher megbolygatja a pénztár szilárd állását. A közgyűlés ennélfogva az egész javaslatot oly módon intézte el, hogy elhatározta annak jegyzőkönyvbe iktatását. Ez a jegyzőkönyv talán nem lesz a javaslat sírboltja, hol néma rendben, bölcs megadással és türelemmel kell bevárnia a feltámadás trombitáinak fel- harsonását, mindamellett célszerűnek látszik jelét adni, hogy a javaslat a közgyűlési határozat méla hangjai mellett el sem aludt. Mert ez az ügy: a jövő iskolájának kérdése nemcsak a pestmegyei esperesség tanügyi bizottságát, hanem hazai evangélikus egyházunk összes tanügyi bizottságait s ezeken kívül mindenkit illet, ki az iskolai tanítással és neveléssel akár hivatásszerűleg, akár a közmívelődés és közerkölcsiség érdekéből foglalkozni kíván és akar. Íme tehát itt is nyílik egyházunk közérdekű működésére nézve tér, melyen azonban az előhaladás a pénzetlen- ség zátonyán legalább látszólag megfeneklett. De ehez a munkássághoz a pénz nem okvetlen szükséges. Az első föltétel vallásos érzület, valóban evangéliomi szellemtől áthatott lélek és az emberiség boldogulásának érdekeiért dobogó szív. Elég egyelőre, ha az iskolavizsgálók tevékenysége nem szorítkozik pusztán statistikai adatok gyűjtésére, hanem kiterjesztik figyelmüket az iskolai tanítás és nevelés egész szellemére; ha szóba állnak a tanítóval neveléstani, tanítástani s módszertartani kérdések felett buzgón kutatván az okokat, melyekből mai oktatásunk és nevelésünk sikertelensége származik és keresvén azokat az elveket, a melyekre a jövőben oktatásunknak és nevelésünknek egész rendszerét a már fent említett nagy változások igényein fölépítenünk kell. Például: milyen álláspontot foglal el a tanító a könyvnélkül, szó szerinti tanulással szemben; minő módszerrel tanítja az irva-olvasást; szokott-e tanítványaival kirándulni a szabadba; vallásos szellemü-e a tanítás; (a hitoktatás keretén kívül!) mert a ki a tanításban mindig a nevelést, a szív nemesítést, az akaratjobbítást tartja szem előtt, az akár a számtan tanításánál is vallásos szellemet tud gerjeszteni; szoktatja-e a tanító a gyermekeket önmunkásságra; bele- neveli-e a gyermekek leikébe azt a tudatot, miszerint a nagy természet és az ember lelki élete örök törvényeknek van alávetve, az ember szabadsága abban áll, ha e törvényeknek gyermeki odaadással hódol és engedelmeskedik, bele neveli-e a gyermekek leikébe a hitet, miszerint e törvényeket a mindenható, jóságos és igazságos mennyei atya alkotta, hajtja végre; mikép gyakorolja a tanító a fegyelmet; a tanítványok tudják-e, érzik-e, hogy a büntetés nem a tanító boszuállásának megnyilatkozása, hanem a bűnnek az isteni törvények szerinti természetszerű következménye? stb. Ha a tanügyi bizottságok az iskolák vizsgálatánál kiterjesztik figyelmüket az ilynemű s hasonló kérdésekre s ez irányban tett tapasztalataikról is tesznek jelentést a 451 t
