Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-24 / 26. szám
26. szám. Penészek odva izzó szívlakunk, A bűnök száza torát üli benne. Úgy rémlik, mintha Golgatha-kereszthez Az embernek már köze nem is lenne; Pedig az Istent majd csak azok látják, A tiszta szivet akik megújítják. Oh földi béke késel-e soká ? Olajtaágat adjatok kezükbe, Akiknek lelkét pusztító erővel Hatalmi vágyak álma megfeküdte. Ha békességet szerzel idelenn Isten fiának hívnak odafenn. Boldog vagy ember, gúnykeresztedet Ha megadással viszed Golgathára. Töviskoszorűt fonhat e világ. Nagy tűrésednek nagy leszen az ára. Ha igazságért kell itt vérzened, Az Úr ölébe hajtod fejedet. Mostár, 1916. május 25. Szántó Róbert. SZEMLE. Urvacsora-kérdés. Az évi református egyetemes konvent a közigazgatási ügyeken kívül az új református agenda kérdésével is foglalkozott és ezzel kapcsolatban felette figyelemre méltó vita fejlődött ki, melyben gróf Tisza Istudn vitte a főszerepet. Az úrvacsoraosztást megelőző kérdéseket ugyan is a liturgiális bizottság a püspökökkel együtt a következő formában kívánta megállapíttatni: „Hiszítek-e, hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett első embernek esete folytán ti magatok is mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten itélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek? Hiszítek-e, hogy Isten a bűnös embereken megkönyörülvén, az ő szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust ti érettetek testben elbocsájtotta, kinek egyszeri tökéletes áldozatjával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette s titeket ingyen kegyelemből a Jézus vérének érdeméért hit által megigazít? Hiszítek-e, hogy Isten, ki feltámasztotta az Úr Jézus Krisztust, általa minket is feltámaszt a halálból és halandó testünket halhatatlanságba öltöztetvén, általvisz az ő örök dicsőségébe? Mindezeket bizonnyal ellővén igérítek-e, fogadjátok-e, hogy ti e kegyelemért háladatosságból egész életeteket az Úrnak szentelitek és már e jelenlévő világban, mint az ő megváltottál, az ő dicsőségére éltek? A lelkész végül azt mondja: Én is mindezeket veletek együtt hiszem és vallom, Ígérem és fogadom“. Gróf Tisza István volt az első felszólaló. Azt hangsúlyozta, hogy a legszebb és legmélyebb jelentőségű szertartásnál, az Úrvacsoránál nem szabad semmi olyan mozzanatnak, vagy részletnek előfordulnia, amely a hívek és különösen a lelkész lelkiismeretére zavarólag hathat. Lehet valaki jó református, ha nem fogadja is el azokat a dogmákat, amelyek e kérdésekben kifejezést nyernek. Különösen az eredendő bűnre, a megváltásra, a testben való feltámadásra vonatkozó szövegezést kifogásolta. Baltazár Dezső püspök ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a kérdéseknek az egyház dogmatikai álláspontját kell kifejezniük. A proponált kérdésekben az üdvtörténet biblikus tényei vannak benn, aki ezeket nem fogadja el, az mondjon inkább le az úrvacsorái szertartásban való részvételről. — Gróf Tisza másodszor is felszólalt. Kijelentette, hogy az egyháznak végre jogában állna annak a kimondása is, hogy akik nem hisznek az egyház hivatalos dogmáiban, azokat kizárja kebeléből. Azonban erre természetesen nem gondol senki. A lelkészt, vagy a hívőt még részletkérdésekben sem szabad erkölcsi kényszer elé állítani, vagy pedig a lelkészt abba a helyzetbe hozni, hogy hazudjék az Ur szine előtt. — Többek felszólalása után ismét csak gróf Tisza István kérésére a konvent nem szavazással döntött a kérdés felett, hanem visszaadta új tárgyalás végett az egész ügyet a liturgiái bizottságnak, mely a püspököket és a fögondnokokat is be fogja vonni tárgyalásaiba. — Református egyházi lapok eseménynek tartják a dolog ilyenforma elintézését és kiemelik, hogy dogmatikai kérdések megvitatásánál laikusok részvétele évszázadok óta szokatlan dolog az egyházban! Gróf Tisza István csak önmagához maradt hű, hogy álláspontját ebben a kérdésben nemcsak hangsúlyozta, hanem érvényre is igyekszik juttatni. Hasonló gondolatokat ugyanis évekkel ezelőtt már hangoztatott egy híres előadásában. Mi különösen azt becsüljük nagyra állásfoglalásában, hogy egyházi liberalizmusát nemcsak saját használatára rezervált vallásként kultiválja, hanem azt az egyházban is igyekszik érvényre juttatni s létjogosultságának az elismerését kiküzdeni igyekszik. Más Urak nem így cselekesznek. Moltke például — hogy külföldi példára hivatkozzunk liberálisan és racionálisan gondolkozott a maga személyére nézve, a papokat azonban célszerűségi szempontokból a legszigorúbb konzervativizmusra kötelezte volna . . . Gróf Tisza István vallásos karakterében felette tiszteletreméltó vonás az, hogy ennek a kettős könyvvitelnek és kétlakisdgnak sem a maga személyére, sem az egyházban nem hive. Az egyház ezzel az őszinteségre való kényszerültséggel csak jól fog járni. Ha átmegy a köztudatba, hogy a papoknak nem kell mást prédikálniok, mint amit hisznek, — ma ugyanis igen sokan így képzelik a dolgot — emelkedik az egyház hitele és megbízhatósága. A hívek meggyőződéséhez való alkalmazkodásnak pedig még más .előnyei is lehetnek úgy az egyház, mint az Istenországa szempontjából . . . A református papok házassága. A református lelkészegyesület hivatalos lapjában, a „Lelkészegyesiilet“ ez évi 24. számában van egy közlemény, amely azt bizonyítgatja, hogy a legjobb református papnék a református papleányokból válnak. A papok ne apró- hirdetések útján keressenek maguknak házástársat s ne hozományra vadásszanak, ne divatos, uras, vagy nagyon is alacsony sorból való lányokat keressenek feleségül, hanem vegyenek el papleányokat. A közlemény írója felveti a kérdést: „nem lenne-e helyes és indokolt, ha keresztülvitetnék az, ami a gör. kath. papoknál van: hogy csak papleányt vehessen el a refor407 406
