Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-06-10 / 24. szám

24. szám. közeledik ágyához orvos, lelkész, szanitész. Van remény felépülésére. Gyengéd mosollyal fogadja a fakó hős papját s úgy a szive legfenekéről mondja: Hála a jő Istennek, hogy megsegített, most már jobban vagyok! Örömmel nyújtom feléje az imakönyvet, melyből tudom, hogy fog imádkozni. . . . Szebb is az élet imád­sága a galíciai nyirfakercsztek néma álmainál! ... Endreffy János. Mi történjék a zsinattal? Már tavaly júniusában megírtuk, hogy a zsinat további együttmaradásának semmi értelme nincs. A meglévő előmunkálatok alapján most törvényt nem lehet csnálni s ha majd a háborúnak vége lesz, akkor úgyis min­dent elölről kell kezdeni. A háború ugyanis mindenkép határt jelez majd egyházunk életében is. Lesznek tanul­ságai, melyeket értékesítenünk kell és olyan feladatok elé állít bennünket, amelyekre be kell rendezkednünk. Akkor azt hangsúlyoztuk, hogy az elnapoltság srtucc- politikájánál jobb volna az egyetemes gyűlés alkalmával a zsinatnak is összejönnie és szépen kimondania a feloszlását. Akkor erre a kívánságra senki sem hallgatott. Most egy év múltán nagy nehezen kezdik belátni, hogy csakugyan így áll a dolog s most már egyházunk vezetői is foglalkoznak ezzel a megoldással. Csak azt nem tudják, hogyan lehetne a feloszlást kimondani? Jó lutheránus szokás szerint ebben a tanácstalan­ságban is roppant nagy szerepet játszik a betű és a paragrafus. A zsinat ügyrendjében ugyanis a kérdés nincs szabályozva. Ilyen eshetőségre senki sem volt elkészülve. Meg az ügyrend tárgyalása alkalmával különben is sokkal fontosabb volt másfél órán át annak a tárgyalása és minden oldalról való megvilágítása, hogy a zsinat elnökségének hány szavazata legyen: egy a két elnöknek, vagy egy-egy, vagy kettő-kettő mindegyiknek s roppant nehéz volt annak a megálla­pítása, hogy ezt a bonyolult birtokviszonyt a magyar nyelv hogyan fejezi ki helyesen: „az elnökök szava­zatai“ vagy „az elnökök szavazata“ legyen-e az ügy­rendben?!... Hiszen erre különben inéltóztatnak emlékezni! A probléma most az, hogy miképen lehet elnapoltság stádiumában levő zsinatot összehívni? A meglehetősen tökéletlen ügyrendben sem az el­napolásra, sem az ülések újból való összehívására más rendelkezés nincs, mint a 41. §. g) pontja, mely az elnökség kötelességei között felsorolja, hogy az elnökség 15 tag Írásbeli kivánatára ülést hirdetni kö­teles. Most tehát keresik azt a 15 zsinati tagot, aki a zsinat feloszlatásának a kimondása céljából Írásban hajlandó kérni az elnökséget a zsinat összehívására. Véleményünk szerint ez a diogeneszi munka egészen felesleges. Ez a §. az elnökség kunktátorkodása esetére készült. Normális viszonyok közt a zsinat maga hatá= rozza el, hogy mennyi időre oszlik el s mikor ül megint össze. A mostani rendkívüli viszonyok között bizony­372 talán időre feloszlott zsinatnak alkalmas időben való összehívása vagy kifejezetten, vagy hallgatólag az elnökség belátására bízatott. Nem kell tehát lámpával keresni a tizenöt tagot! Az elnökség a zsinat utólagos beleegyezése reményében minden különös rizikó nélkül összehívhatja a zsinatot. Tavaly az egyetemes közgyűlés idejére vártuk a zsinat összehívását. Most is a legcélszerűbb az volna, ha az egyetemes gyűlés alkalmával ülne össze a zsinat. így nem kerülne külön költségbe ez az aktus. A zsinati tagok legnagyobb része amúgy is hivatalból, vagy ki­küldetés útján évről-évre tagja az egyetemes gyűlésnek. Egy úttal és egy fáradsággal elintézhetnék a feloszlás ügyét is. Sz. L. Harctéri felvételek. » II. Orosz szanitész. Hiába filozofálták a háború kitörésekor a mindent előre tudók, hogy a muszka jól bírja a hideget, mint a néger a meleget: fáztak bizony a szegény muszkák, fogoly muszkák, amint a tél víz havas esőjében utaintaat javítgatták. Piszkos zsebkendőket, pokrócot, ponyvát teregettek magukra, kinek mije volt s úgy kotorták a folyós sarat az útról, hogy járhatóbbá legyen. Mert furcsa ez a lengyel sár: fél órai eső után oly síkos sár képződik az utakon, mintha szép Magyarországon két hétig esett volna. Meg is hült-betegedett egy muszka a háromszáz fogoly közül. Bekerült a szanitész barakba a mi sebe­sültjeink közé. Kapott kopott huszár-ruhát, s ott mele­gedett a tábori kályha körül. Napról-napra jobban összeszedte magát s csendes megfigyelője volt a kötö­zőhely életének. Később már tán jobban tudta a sebesültek ezred és századszámát, mint a mi szani- tészünk. Megismerte rögtön az ezredet, ha új sebesültet vezettek be, segédkezett mindenben, ahol lehetett. Oly szeretettel szanitészkedett s oly hasznavehetőnek bizo­nyult, hogy önálló munkateret biztosítottak neki. Kapott külön beteg szobát, ahol ő volt a szanitész főnök, ahol felügyelt, ápolt, rendben tartott mindent. Előzékeny, mosolygós arca tán csak akkor komorult el, ha menny­dörgés hangzott a sárgára barázdált dombok felől.... Tűzhelyek. Sohsem felejtem el azt az érzést, melyet az első rombadőlt tűzhelyek láttán éreztem. A harctérre kijövő rendesen jó darabig vonatot s az egyre lassabban és lassabban döcögő vonat valahol megáll, hol azt mond­ják, hogy tovább már csak kocsival lehet menni. Az utolsó vasúti állomásnál nehéz teherautomobilok ra­kodtak mindenféle árúval, ládákkal, szénával, hogy szállítsák a front felé. Felkéredzkedtem az egyikre, mert ugyanoda mentek, ahol jelentkeznem kellett. Jelentkezés után pólyák kocsin küldtek tovább. Itt láttam a rombadőlt tűzhelyeket először. Jobbra- balra az úton ugyanaz a látvány.... Füstös falak leomolva, üszkös gerendák darabokban. Sok helyen az 373

Next

/
Oldalképek
Tartalom