Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-10 / 24. szám
24. szám. közeledik ágyához orvos, lelkész, szanitész. Van remény felépülésére. Gyengéd mosollyal fogadja a fakó hős papját s úgy a szive legfenekéről mondja: Hála a jő Istennek, hogy megsegített, most már jobban vagyok! Örömmel nyújtom feléje az imakönyvet, melyből tudom, hogy fog imádkozni. . . . Szebb is az élet imádsága a galíciai nyirfakercsztek néma álmainál! ... Endreffy János. Mi történjék a zsinattal? Már tavaly júniusában megírtuk, hogy a zsinat további együttmaradásának semmi értelme nincs. A meglévő előmunkálatok alapján most törvényt nem lehet csnálni s ha majd a háborúnak vége lesz, akkor úgyis mindent elölről kell kezdeni. A háború ugyanis mindenkép határt jelez majd egyházunk életében is. Lesznek tanulságai, melyeket értékesítenünk kell és olyan feladatok elé állít bennünket, amelyekre be kell rendezkednünk. Akkor azt hangsúlyoztuk, hogy az elnapoltság srtucc- politikájánál jobb volna az egyetemes gyűlés alkalmával a zsinatnak is összejönnie és szépen kimondania a feloszlását. Akkor erre a kívánságra senki sem hallgatott. Most egy év múltán nagy nehezen kezdik belátni, hogy csakugyan így áll a dolog s most már egyházunk vezetői is foglalkoznak ezzel a megoldással. Csak azt nem tudják, hogyan lehetne a feloszlást kimondani? Jó lutheránus szokás szerint ebben a tanácstalanságban is roppant nagy szerepet játszik a betű és a paragrafus. A zsinat ügyrendjében ugyanis a kérdés nincs szabályozva. Ilyen eshetőségre senki sem volt elkészülve. Meg az ügyrend tárgyalása alkalmával különben is sokkal fontosabb volt másfél órán át annak a tárgyalása és minden oldalról való megvilágítása, hogy a zsinat elnökségének hány szavazata legyen: egy a két elnöknek, vagy egy-egy, vagy kettő-kettő mindegyiknek s roppant nehéz volt annak a megállapítása, hogy ezt a bonyolult birtokviszonyt a magyar nyelv hogyan fejezi ki helyesen: „az elnökök szavazatai“ vagy „az elnökök szavazata“ legyen-e az ügyrendben?!... Hiszen erre különben inéltóztatnak emlékezni! A probléma most az, hogy miképen lehet elnapoltság stádiumában levő zsinatot összehívni? A meglehetősen tökéletlen ügyrendben sem az elnapolásra, sem az ülések újból való összehívására más rendelkezés nincs, mint a 41. §. g) pontja, mely az elnökség kötelességei között felsorolja, hogy az elnökség 15 tag Írásbeli kivánatára ülést hirdetni köteles. Most tehát keresik azt a 15 zsinati tagot, aki a zsinat feloszlatásának a kimondása céljából Írásban hajlandó kérni az elnökséget a zsinat összehívására. Véleményünk szerint ez a diogeneszi munka egészen felesleges. Ez a §. az elnökség kunktátorkodása esetére készült. Normális viszonyok közt a zsinat maga hatá= rozza el, hogy mennyi időre oszlik el s mikor ül megint össze. A mostani rendkívüli viszonyok között bizony372 talán időre feloszlott zsinatnak alkalmas időben való összehívása vagy kifejezetten, vagy hallgatólag az elnökség belátására bízatott. Nem kell tehát lámpával keresni a tizenöt tagot! Az elnökség a zsinat utólagos beleegyezése reményében minden különös rizikó nélkül összehívhatja a zsinatot. Tavaly az egyetemes közgyűlés idejére vártuk a zsinat összehívását. Most is a legcélszerűbb az volna, ha az egyetemes gyűlés alkalmával ülne össze a zsinat. így nem kerülne külön költségbe ez az aktus. A zsinati tagok legnagyobb része amúgy is hivatalból, vagy kiküldetés útján évről-évre tagja az egyetemes gyűlésnek. Egy úttal és egy fáradsággal elintézhetnék a feloszlás ügyét is. Sz. L. Harctéri felvételek. » II. Orosz szanitész. Hiába filozofálták a háború kitörésekor a mindent előre tudók, hogy a muszka jól bírja a hideget, mint a néger a meleget: fáztak bizony a szegény muszkák, fogoly muszkák, amint a tél víz havas esőjében utaintaat javítgatták. Piszkos zsebkendőket, pokrócot, ponyvát teregettek magukra, kinek mije volt s úgy kotorták a folyós sarat az útról, hogy járhatóbbá legyen. Mert furcsa ez a lengyel sár: fél órai eső után oly síkos sár képződik az utakon, mintha szép Magyarországon két hétig esett volna. Meg is hült-betegedett egy muszka a háromszáz fogoly közül. Bekerült a szanitész barakba a mi sebesültjeink közé. Kapott kopott huszár-ruhát, s ott melegedett a tábori kályha körül. Napról-napra jobban összeszedte magát s csendes megfigyelője volt a kötözőhely életének. Később már tán jobban tudta a sebesültek ezred és századszámát, mint a mi szani- tészünk. Megismerte rögtön az ezredet, ha új sebesültet vezettek be, segédkezett mindenben, ahol lehetett. Oly szeretettel szanitészkedett s oly hasznavehetőnek bizonyult, hogy önálló munkateret biztosítottak neki. Kapott külön beteg szobát, ahol ő volt a szanitész főnök, ahol felügyelt, ápolt, rendben tartott mindent. Előzékeny, mosolygós arca tán csak akkor komorult el, ha mennydörgés hangzott a sárgára barázdált dombok felől.... Tűzhelyek. Sohsem felejtem el azt az érzést, melyet az első rombadőlt tűzhelyek láttán éreztem. A harctérre kijövő rendesen jó darabig vonatot s az egyre lassabban és lassabban döcögő vonat valahol megáll, hol azt mondják, hogy tovább már csak kocsival lehet menni. Az utolsó vasúti állomásnál nehéz teherautomobilok rakodtak mindenféle árúval, ládákkal, szénával, hogy szállítsák a front felé. Felkéredzkedtem az egyikre, mert ugyanoda mentek, ahol jelentkeznem kellett. Jelentkezés után pólyák kocsin küldtek tovább. Itt láttam a rombadőlt tűzhelyeket először. Jobbra- balra az úton ugyanaz a látvány.... Füstös falak leomolva, üszkös gerendák darabokban. Sok helyen az 373
