Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-05-27 / 22. szám

22. szám.

a közvetlen meggyőződésen alapuló értesülés. A belső valószinűsége felette nagy ennek a rövid közleménynek. A theologiai fakultás felséges jubileumi alkotás lenne, mely által az állam is részt venne a mi ünnepünkben, az meg, hogy a theológiai fakultás legtermészetesebb helye Pozsony, szintén a napnál világosabb mindazok szemében, akik nem az — eperjesi egyetemért rajonganak. Ezt a délibábos akciót a theologiai fakultás után való akciónk komolysága és eredményessége érdekében sürgősen le kellene szerelni. Egyöntetűen s szilárd eltökéléssel kell arra törekednünk, hogy a theologiai fakultás ügye meg ne bukjék. Budapest, vagy Pozsony kerülhet egyelőre komolyan sióba. Tekintve azt, hogy Pozsonyban a fakultás alapjául szolgáló akadémia ott van, a fakultás felállítása ott°vólna a legkönnyebb. Feleslegesen ne komplikáljuk a dolgokat. Ha magunk tudjuk és tisztában vagyunk vele, hogy mit akarunk, akkor a tárgyalások sokkal hamarább eredményre vezethetnek s a terv esetleges ellenzőivel is sokkal több kilátással vehetnők fel a küzdelmet! — Bár csakugyan jól értesült és mérvadó helyről származó volna ez az egyszerű és természetes megoldást hozó hirecske!

A tanítónő regénye. A „Világ“ május 20-i számának a Tárca rovatában van elmesélve ez a Pozsony- megye egyik apró evangélikus falujában történt regény. A faluban R. Margit, 17 éves leány volt a tanítónő, akit közbotrány okozásért feljelentettek a pozsonyi katonai parancsnokságnak. A közbotrány abban állott, hogy a tanítónő a körorvos házához beosztott szerb foglyokkal udvaroltatott magának. A foglyokat ellenőrző megbízott kihallgatta a tanítónőt, a ki nem is tagadta, hogy a Szavics nevii szerb fogollyal udvaroltatott magának. Ez a Szavics otthon tanító volt s a magyar nyelv tanulás közben szeretett bele a tanítónőbe. A tanitónőt az iskolaszék eltávolította, a község kitiltotta, a szerb foglyot pedig visszavitték a fogolytáborba. A tanítónő most otthon vár,... egészen úgy vár, ahogyan a kazáni hölgyek, a kiknek hárma szintén eljegyezte magát három Kazánban őrzött przemysli magyar fogollyal.“ — Regénynek szép ez a história, valóságnak azonban kevésbé ! Minél gyakrabban történik ilyen eset, annál szomorúbb, mert sajnálatos bizonyítéka annak, hogy mi nyomorult emberek nem az eszünk, a belátásunk, nemes érzéseink által vezettetjük magunkat, hanem állati ösztöneinknek vagyunk rabjai. Minden erről tanúskodó speciális eset örvényekbe enged beletekinteni. A jó öreg Kungfutsenek is voltak már ezen a téren a férfiak oldaláról bizonyos tapasztalatai. Ö egy kicsit tragikusan fogta fel a dolgot, amikor azt mondta: „Nem érdemes élni! Mert még nem láttam olyan embert, aki az erkölcs értékét annyira becsülte volna, mint egy asszony szépségét“. Most a háború más oldalról gyüjtet mindenféle keserves tapasztalatokat. De azért élni mégis érdemes. Legfeljebb nem olyan osztatlan gyönyörűség az élet, mint aminőnek idealista vakondokok hiszik, mert — sajnos, — bizonyos erkölcsi magaslatra való felemelkedés és azon való megmaradás több lelki és testi erőt kíván, mint amennyi némely embernek van. Ez a szomorú valóság a maga teljes

346

nagyságában mutatja azt a komoly feladatot, hogy ezt a lelki és testi gyöngeséget mennyire szükséges edzeni és erővé változtatni, hogy ne a pillanatnyi vágy és a fellobbanó érzékiség fegyen irányitója cselekedeteinknek, hanem az önmegtartóztató erkölcsiség, amely megóv későbbi nagyon fájdalmas és nagyon keserves kiábrándulásoktól. Mert a regények csak papiroson szépek ; az életben a hősök és hősnők botlása nem találnak mindig költői igazságot szolgáltató, minden csomót könnyű kézzel megoldó Írókra. Az élet regényeinek a hőseire keserves biinhődések elcsapás és hajótörés s ami sokszor még ennél is keservesebb: kései kiábrándulások várnak.

KÜLFÖLD.

A Péter-fillérek. A pápának a protestánsnak mondott Németország mostanában a legnagyobb jótevője. Onnan folyik be a legtöbb Péter-fillér. A háború kezdete óta hét millió márkát gyűjtöttek és küldtek el számára. A pápa tehát nem hisz Németország gazdasági összeroppanásában, amint azt Amette párisi bíborosnak meg is mondotta, s amint arra a hét millió tényleg csattanós bizonyíték. Ez az eredmény nem jött magától, hanem bizony meg kellett minden követ mozdítani, hogy most, mikor mindenkinek épen elég a maga baja, a pápára is bőkezűen gondoljanak az emberek. Erzberger centrumpárti képviselő, Hatzfeld herceg és Schorlemer báró felszólítást küldtek szét Németország vagyonos és befolyásos katolikusaihoz, a melyben hivatkozva a pápa megapadt bevételi forrásaira — Belgiumból nem folyik be két millió, Franciaország alig törődik már a Szentszékkel, Amerikából nagyon vékonyan jönnek a pénzek — a német katolikusok vallásos és nemzeti kötelességének tüntetik fel azt, hogy a pápát a háború tartamára anyagilag teljesen függetlenné tegyék. A katholikus egyház fejére ne lehessen egy oldalról se politikai nyomást gyakorolni. Nagyon szomorú volna úgy katholikus, mint német szempontból, hogyha ez megtörténhetnék. A birodalmi kancellár és a külügyminisztérium szintén ezen a nézeten van. Ezért nem kis adományt, hanem nagyobb összeget kértek! Az adakozásra való felhívással egyidejűleg az egész egyházi apparatus belefogott a gyűjtésbe. Így lett azután meg a tekintélyes eredmény. Távolálló szemlélőre nézve nem érdektelen, hogy milyen szerencséje van a pápaságnak még a háborúban is! Milyen könnyen elfelejtenek neki mindent, hogy segítik, tartják és tolják a szekerét. Micsoda szerencse, hogy a pápa mint egy vallás feje örökre eljegyezte magát a politikával! Most ez húzza ki a háború-okozta kellemetlen helyzetéből.

Az angol politika az Indiában működő bázeli missziót is teljesen tönkretette, amennyiben kényszerítette, hogy mindennemű ingatlanának a tulajdonjogáról mondjon le. Az Arany partokon tovább dolgozhatnak a német misszionárinsok, Indiából azonban kiutasították őket. Japánban sem csinálnak nekik különös nehézségeket, Délnyugat-Afrikában és Kamerunban azonban sokat kell szenvedniük. Kamerunba angol baptisták telepednek le.

347