Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-22 / 17. szám
Evangélikus Lap EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. A lapot illető közlemények, előfizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége címére: NAGYBÖRZSÖNY (Hont m.) küldendők. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS. FÖMUNKATARSAKt HORNYÁNSZKY ALADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN ÉS ENDREFFY JÁNOS. Az előfizetés ára: Egész évre 12 K, fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 fillér. Pályázatok minden szava 6 fillér. - Egyéb hirdetések megegyezés szerint. A halál. Nagypéntek a maga csendes gyászával minden évben fülünkbe súgja a nagy mementót: Gondolj a halálra! Krisztus is meghalt! Ellenségei keresztrejuttatták! A kezén-lábán tátongó sebeket hasitó szegek, a természetellenes helyzet kioltották életét. A szíve szakadt meg! Jézus azonban ismét nagyot kiáltott és kiadta lelkét“. Amikor ezt olvasod, hajtsd le a fejed, tedd össze a kezed s kettőre gondolj: arra a nevezetes megfeszített ábrázolás felírásra: Ezt tette a Krisztus te éretted, hát te mit tettél érte ?! k.. és arra, hogy egyszer majd te is lehajtod álomra fejedet s te is azt mondhatod, az lesz egyetlen vigasztalásod és megnyugvásod, ha elmondhatod: Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet. Ma megsokszorozódik a passió mementójának a hangja. Ezer ágyú dörgése, millió fegyver ropogása mind a halál mementóját dörgi fülünkbe. A megváltó, kiengesztelő, a váltság-halál mellett ránk mered a háborús, a hősi halál problémája, a mi nagypénteki gyötrődésünk tárgya. Az idén ne térjünk ki előle. Beszéljünk mi.is arról, ami fölött bánatos édesanyák, gyászba borított hitvesek, atyai gondviselés híján biztos és nyugodt felnevelkedésükből kizökkentett árvák töprengenek és ami miatt veresre sírják a szemüket. Azt mondják, hogy mi az életet eddig kevesebbre becsültük, mint amennyit ér. Krisztus mindent feltett egy kockára: a becsület, az istenfélelem mellett minden mellékes neki. Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket meg nem ölhetik! Ez az Isten országáért mindent kockára tevő heroizmus csendül meg Luther hatalmas alkotásában, az „Erős várunkéban is: Kincsünk, életünk, Nőnk és gyermekünk Mind felvehetik, Mit ér ez ő nekik! Mienk a menny örökre! Schiller pedig azt vallja, hogy nem az élet a legfőbb jó. (Das Leben ist der Güter höchstes nicht.) 256 A hősies meghalni tudásra saját létfenntartási ösztönünk miatt csak szégyenkezve és bámulattal tekinthetünk fel. Annál inkább meg kell ezt tennünk, mert ez a nem mindennapi és az egészséges életösztönnel ellentétes hősiesség tulajdonképen a keresztycnség lényegéhez tartozik. A hősies meghalni tudás általános követelmény. Ahol az életnél nagyobb erkölcsi javakról van szó, ott mindenkinek fel kell tudnia áldozni életét. A valóságban azonban a keresztyén meggyőződésnek és kategorikus imperativusznak az életösztönnel való viaskodása az éfetösztön diadalával végződik. Jobb élő kutyának lenni, mint döglött oroszlánnak — ez sok keresztyén embernek a gerinceroppant, de természetes életfilozófiája. Ezért kevés a hős, ritka a mártír, ellenben ijesztően sok a „túlzásba vitt“ eszményiségért való lelkesedést bölcsen lenéző, a középúton járó, nagy, a lényeggel nem sokat törődő megalkuvók.száma. A kikerülhetetlen halállal szemben pedig lehetőleg a megbékélés álláspontjára helyezkedtünk. Ezt különben is könnyűvé tette a természet rendje. Öreg érett kalászok takaríttattak el atyáikhoz, akik szinte sóvárogva várták az öregség tehetetlenségétől, a teherré vált élettől való szabadulást. Az életerőt lassan fogyasztó betegségek is hozzászoktattak a halál gondolatához. Csak ritkán rázott fel bennünket s engedett örvénylő mélységekbe pillantani egy-egy tragikus haláleset. Az ember azonban örvénylő mélységek fenekén nem remél gyöngyöket és drága kincseket — a rémület iszonyatával a szemében inkább feledést, megnyugvást keres. A pillangótermészet halottas ágyak mellől az élet örömei felé húzza. A gyászindulókat fújó rezes banda a temetőből hazajövet ráreccsent egy-egy indulóra. Ez az önkéntelen stilszerütlenség és kegyetlenség számba menő figyelmetlenség szimbolizálhatja azt az emberi lélek mélyén gyökerező sajátságot, hogy az nem öli magát az élet rejtélyeivel, hanem az élet árjában lehetőleg a felül habzó örömek között igyekszik úszni. A legtöbb megnyugvást a halállal szemben a feltámadás hite nyújtja. Minden kereszttel, minden virágszállal ezt a hitet plántáljuk a sírokra. Ez a hit gör257 VI. ÉVFOLYAM. POZSONY, 1916. ÁPRILIS 22. 17. SZÁM. TARTALOM: Sz. L.: A halál. — Jeszenszky Károly S.: Husvét. — Lie. Fizély Ödön: Izlam. — Szlmonidcsz Lajos: Az újszövetség legrégibb szövege. — Szemle. — Különféle. — Szerkesztő közlései. — Hirdetések.
