Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-07-17 / 29. szám
29. szám. j ehet, hogy most nem lehet semmit sem csinálni. Bár a háborús vallásos irodalom folyton szaporodó termékeinek a kelendősége nem ezt bizonyítja. Azonban a béke után is csak úgy lesz magyar bibiiatársu- at és minden egyéb, amit a magyar bibliatársulattól várunk, hogyha valamikor hozzákezdünk az erőgyűjtéshez és a szervezkedéshez! Erre pedig a mostani nagy idő a legalkalmasabb Ha boldogabb jövendőt kívánunk egyházunknak és vallásunknak, akkor mír most, a nagy világkatasztrófa kellő közepében kell készülnünk arra, hogy mihelyt a szent munkához hozzá lehet látni, azonnal hozzáfogjunk! Szimonidesz Lajos. ru~Lr.-_-_—j-‘ ■*—* * • ■ * 1 * *T**^**» * * * * * * *^‘** * ** m “***** „Hz iliáz és az ifjúsági mozgalom mi." Ha nem csalódom, éppen ma egy esztendeje, hogy egy gyönyörű nyári reggelen félrevonulva a losonc-ladói nagyszerű réten húzódó sátortábortól a pár lépésre fekvő erdő egy kis tisztására, nagy kérdés feszegette agyunk és szívünk rekeszeit. A komoly kérdéshez illő hivatalos külsőségeknek ugyan elég vala téve, amennyiben a zöld poszt) nem hiányzott, csak éppen pázsitnak hívták ; sőt, ha a tárgyalás csendes menete azt feleslegessé nem tette volna, még talán csengetyüvirágot is keríthettünk volna valahonnan a közelből. Nem felelt meg azonban a kérdés hordere- jének elsősorban az azt tárgyalók csekély száma — (vagy nyolcán lehettünk) — másodszor és főképen azonban — amely álláspontot akkor úgyszólván egyedül képviseltem — az, hogy érdemleges megvitatáshoz a kellő időpont, kellő konkrét okok hiányában el nem érkezvén, annak felvétele egyelőre időszerűtlen volt. Azóta egy év telt el, de a kérdés véleményem szerint időszerűtlenebb, mint volt valaha. Arról volt szó ugyanis, amit Biszkup kartársam a fenti cím alatt e lap 27. számában felvetett, illetve ki is fejt, hogy t. i. kívánatos volna, ha a Kér. Diákmozgalom felekezeti alapon folytatná működését. Ezzel a felfogással szemben teljesen osztom Marcsek Jánosnak ugyancsak e lap hasábjain kifejtett nézetét. Annyival könnyebben tehetem azt meg, mert örömmel tapasztalhatom, hogy azóta Marcsek barátomnak is megszűntek aggodalmai a Diákszövetségnek egyháziasságunkat állítólag veszélyeztető jellegét illetőleg, amely aggodalmakat egy évvel ezelőtt hosz- szas eszmecserék után sem sikerült eloszlatnom. Egy „gyorsabb siker“ reményében próbálkozom meg azonban ezzel Biszkup kolléga úrral s mindazokkal szemben, akik netán vele hasonló impressziókat nyerve a Diákszövetségről, ez alkalmat adhatna az azzal szembeni bizalmatlanságra. Az aggodalmak, amelyek a cikkben kifejezésre 451 jutnak, három csoportba sorozhatok: 1. Egyháziatlan- ság 2. Ultraindividualizmus, 3. Nemzetietlenség. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket! . . .“ Ezt Biszkup kartárs is elismeri, mert nem huny szemet a Diákszövetség nagyszerű tényei előtt. Kár, hogy nem alkalmazza ezt a nemesibb értelemben vett empirikus módszert akkor is, amikor a Diákszövetségre az egyházi itlanság bélyegét süti rá. Mert akkor belátni lett volna kénytelen, hogy egyetlen konkrét példát sem találván arra, hogy a mozgalom bármely ténykedésével felekezetének elhagyására vagy a felekezeti keretek másféle megbontására indította volna tagjait — állítása téves. Ellenkezőleg — évről-évre több és több embert nyer meg a mozgalom mé* a „hivatalos“ körökből is, még a legelőkelőbb és „leghivatalosabb“- akból is, akik pedig felelősségük t élj es tudatában vannak egyházuk iránti hűségüket illetőleg. Idézőjelbe tettem a „hivatalost“, mert a cikkíró egész fejtegetésén az a fő ellenvetés húzódik végig, hogy a Diák- mozgalom egyháziatlan, mert nincs rajta a hivatalos vignetta. Ennek az állítólagos hiánynak csak valamivel más formája volna az, amely szerint a mozgalomból hiányzik a... a Gebrauchsanweisu íg, a hitvallás. Pedig ha Biszkup kollégám oly erősen áll a hitvallás alapján, úgy bizonyosan tudja, hogy az egyház, — „ecclesia est congregatio santcorum“ — a Confessio Augustana -szerint. „Sanctorum“ tehát és nem „episcoporum“, „seniorum“, „parochorum“ „inspectorum“, „synodorum“ vagy másféle — rum, amivel azt akarom mandani, hogy egyházépítő munka máshonnan — annak hívei köréből is veheti és vette is a történelem szerint számtalanszor kezdetét és nemcsak az egyház hivatalos képviselőitől, legyenek azok egyének vagy testületek. Szomorú volna hí ez éppen napjainkban újra agyondeclinált egyetemes papság elvéből még ennyi gyakorlati konzekvenciát sem mernénk vonni Az egyház hivatalos képviselőinek álláspontját részletesen nem ismerjük, arról azonban tudunk, gyűlési előadók között szerepel egy egész sor theol. tanár, előkelő állású pap sőt püspök is, akik bizonyára meg vannak róla győződve, hogy a mozgalom vezetése épágy, mini szintere és súlypontja igen jó helyen van ott, ahol van, t. i. szakképzett, komoly ifjak kezében s nincsen reá szükség, sőt határozottan elkerülendő a hivatalos, protocollum és bizottság stb. szervezése. Egyházi közegeink belátás szerint vehetnek részt e mozgalom fejlesztésében s ezt mind nagyobb mértékben meg is teszik. Az ő részükről a mozgalom pótlását vagy ellenzését illetőleg tehát sokkal inkább érvényre juthat az az individualizmus, amitől illetve aminek a — szintén csak elméletben megjósolt, de a gyakorlatban sohasem tapasztalt — túl— tengésétől cikkíró a mozgalmat félti. „Ultraindividualismusu-ró\ különben hasonlóképen semmit sem tudok a Diákszövetség kebelében, pedig 452
