Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-20 / 12. szám
EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP 12. SZ. _ 1915. ARANYOSMARÖT * ÖTÖDIK KV FOL Y AM. A 1915. MÁRCIUS 20.- Szombatonként jelenik meg. - A lapot illető közlemények előfizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége címére Nagybörzsönybe (Hont vm.) küldendők. FŐSZERKESZTŐ: SZTEHLO KORNÉL. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS FŐMUNKATÁRSAK: HORNYÁNSZKY ALADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN ÉS END REFF Y JÁNOS Az előfizetés ára: Egész évre 12 K fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 f Hirdetés dija: Egész oldal 28 K Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szava ö. fillér. - Többször megjelenő hirdetéseknél megfelelő árengedmény. Tartalom: K. K.: Szenvedésen át a dicsőségbe. — Sz. L.: Az adóalapi segély. — Fr. A.: A háború leszármaztatása. — Irodalom. — Szemle. — Különféle — Szerkesztő közlései. — Hirdetések. Szenvedésen át a dicsőségbe. .Isten a mi oltalmunk és erAss^gimk! Azért nem félünk, ha elváltoznék ts a föld, ha begyek omíanának is a tenger kAzcpéhc; zúghatnak, tajUkozhatt.ak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. A seregek Ura velünk van, Isten ami várunk!* éti. zsoltár. Ha a dicsőségre gondolok, mindjárt eszembe jut a múlandóság; mikor a szenvedésen eltűnődöm, felmerül előttem a halhatatlanság gondolata. A dicsőség babérkoszorúja elhervad, — a szenvedések töviskoronája mindig megmarad. A babérkoszorú nem tartja meg oly sokáig zöld színét, mint amily soká megőrzi a töviskorona a piros vér nyomait. A lelkesedés a dicsőségnek ez a tápláló olaja rég kiégett, amikor a gyász ütötte seb még mindig sajog. Mi jut eszedbe, ha a magad életére gondolsz? Dicsőség? .. Hiúság! Mi a dicsőség? Pára és füst; fellobbanó fény az éjszakában; az ember életében epizód csupán, mig a szenvedés az emberi élet maga. Mi jut eszedbe, In a magyar nemzet életér«» gondolsz ? Dicsőség? . . Hát miről beszél a történelem ? .. . Tatárjárásról, mohácsi vészről, Zrínyiek haláláról, Rákóczink hontalan bújdosásárol! A mi dicsőségünk egy évezredes küzdelem, milliók vére-hullása; a mi dicsőségünk iszonyú szenvedés, egy óriási sirhalom, amely mégis a magyarság erőforrása volt kezdettől fogva. Mi jut eszedbe, ha a keresztyénség, ha a protestantizmus életére gondolsz? Dicsőség? . . Szenvedés! .. Üldözés, mártírok éneke, reformátorok hattyúdala pattogó rőzseláng fölött, égő falvak, 177 menekülő lakosság, eperjesi vértanuk, [pozsonyi gályarabok ! S ha Jézus életére gondolsz, mi jelenik meg előtted ? Egy végtelenül szelíd arc, végtelenül szerető szempár, aztán hosszú szenvedéses ut, — s a végén egy kereszt, egy véres fő és egy töviskorona. A magyarság évezredes életének emléke egy óriási sírhatom, a protestánsoké üldözés, a keresztyéneké Krisztus keresztje. Es mégis! A legnagyobb szenvedések között születnek meg a legnagyobb teltek; iszonyú vajúdás között születik meg egy új világ s ahol Ily vajúdás, szenvedés nincs, ott a kor meddő. Sirhalmok őrzik meg az emlékezetet, a szenvedés vérével felírt tettek és cselekedetek, mikbe könny és vér vegyül. Minden dicsőség hiúság és múlandó, csak az marad meg amely küzdő, szenvedéses élet virága. A dicsőségnek ama koszorúin, amelyek nem hervadnak el, mindig van egy-két tövis a szenvedések mártirkoszorújából, azokat mindig egy pár vércsepp pirosítja, mindig egykét könnycsepp rezeg rajtuk, — egy emberé, vagy egy nemzeté. így születik meg n/. örök dicsőség. Sursum corda! Fii a szivekkel! Fél éve küzd, vérzik e nemzet. Fél év alatt tízezrek haltak meg csatán e nemzet fiaiból. Gyújtsuk meg az emlékezet szomorú fáklyáját, gondoljunk azokra, akiknek sírjához nem zarándokolhat senki, ahol hollók fekete szárnya a gyászfátyol, téli szél zokogása a gyászdal s amelyek felett csak Isten gyújtja ki égi mécseseit! Gyászoljon e nemzet! A nemzet mi vagyunk: emlékezzünk meg fiainkról ! Minden otthonban, minden szívben az emlékezet és a tisztelet lángja égjen ; borítsa be gyász e nemzetet l 178
