Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-27 / 9. szám
9. szám. gálát, melynek célja a bűnösök példás megbüntetése lett volna, más követ jő s szól: „Észak és dél, kelet és nyugat kegyetlen szövetségre lépve millió s millió sereggel közelít határaid felé, hogy sebezzen, fegyverrel megöljön s elsöpörjön a föld színéről. És a nemzet nem esett kétségbe. Istenben vetett hittel hős fiait állítja az ellen elé. Megmozdult itt minden és mindenki. Kar, tudás, áldozatkészség, istenfélelem egymással nemes versenyre kelve veszik ki részüket a haza mentésében és a nagy küzdelem minden borzalmaival folyik tovább. S ime jő a harmadik hírnök, jött és jön újra, ismét, nap-nap mellett, jött és jön palotákba s kunyhókba egyaránt, hogy hírül hozza: „Nagy szél támada észak felől s feldúlt nem egy békés családi hajlékot. Az ellen beláthatatlan tömegei törnek fiaidra s sokan de sokan meghalának már.“ Akkor felkele Jób, hazánk, e óriás megszomorodott család felkele, megszakasztá köntösét, leborúlván a földre meghajtá magát. Igen, mi mindnyájan, kiket közvetlenül ért a csapás, szent megnyugvás mellett mondjuk Jobbal: „Az Úr adta, az Úr vette el is, áldott legyen az Úrnak neve.“ S akárcsak Jób, mindezekben mi sem vétkeztünk és semmi bolondságot Isten ellen nem szóitunk. Sőt ellenkezőleg, nagy megpróbáltatásunk közelebb vitt Istenhez. Templomaink telve, odaadó imáink nap-nap mellett hevesen ostromolják az eget, kérve a Mindenhatót, kegyelmét ne távoztassa el mi tőlünk. Sátán vesztettél! A győzelem eddig a mi részünk. De álljunk meg egy pillanatra s tudakoljuk a rejtett jövendőt. Mi lesz velünk továbbra, hová vezet mindez bennünket, győzedelmes zászlónk nem hull-e még porba? Ki felel meg kérdéseinkre? Olvassuk csak tovább a Jób könyvét az eddigiek értelme szerint s megkapjuk a választ. Mi lesz hát? És megtörténik ismét egy némi nemű napon — talán már meg is történt — hogy a megszégyenült Sátán oda áll az Úr elé, ki emígy szól hozzá: „íme Sátán eszedbe vevéd-e az én választott nepem. Jólehet te ingereltél engem ő reá, hogy őtet ok nélkül megrontanám, mégis megmaradt istenfélőnek s a gonosz gyűlölőjének.“ Felelt erre a Sátán az Úrnak: „Az ember bőrt ad bőrért és mindeneket, valamije az embernek vagyon, az ő életéért adja, de bocsásd reá, kérlek kezedet s verd meg önön magát és az ő testét és meg látod, ha szemtől- szembe meg nem átkoz téged.“ Akkor mondá az Úr Sátánnak: „íme ön magát te kezedbe adom, csak hogy az ö életét megtartsad.“ Mi lesz tehát velünk? Ó atyánk, ha akarod távoztasd el tőlünk e pohárt, mindazáltal nem a mi akaratunk, hanem a te akaratod legyen!! Lehetséges, hogy a Sátán még továbbra is szomjúiioz éltünk és vérünk s önön magunkra is, kik ide haza senyvedőnk, reánk bocsátja kezét s megveri testünket fájdalmas fekélyekkel, utálatos betegségekkel. Fekete himlő, kolera, tifusz, mindezek fenyegetnek 135 minket. S ki tudja előre megmondani, aratunk-e ott, ahol vetettünk, nem csépeli-e ki kalászaink kozák ló patája, ki tudja lesz-e majdan mivel csillapítni éhségünk ? Jób példája mutatja, hogy a Sátán egykönnyen nem adja meg magát. S végtére nincs abban semmi lehetetlenség, hogy megpróbáltatásunk közepette meglátogatnak bennünket is csalfa barátaink, hogy kárörvendve vigasztaljanak. Hír szerint az oroszok nemzetéből való Elifáz már is jelentkezett, felajánlva nékünk szemtelenül Szerbiát Galíciáért s ráadásúl bálványkép atyuskáját, ép úgy eljöhet az olasz Bildad, a román Sofár, hogy kipróbálják türelmünket s megfosszanak hitünktől s szent reménységünktől. S ha mind ez megtörténik velünk s mi mélyen elszomorodunk, lészen-e egy is közöttünk, ki meg nem átkozza Jobbal születése napját, mondván: „Elvesszen az a nap, melyen én születtem, az éjszaka is, melyen azt mondották, férfi gyermek fogantatott.“ Igen, de a mi átkunkra is megfelel az Úr a forgó szélből, akárcsak egykor Jóbnak mondván: „Nemde hiába valóvá teheted-é te az én ítéletemet? Kárhoztatsz-é te engemet, hogy igaz légy? Avagy olyan karod vagyon-é néked, mint az Istennek? Visszatérítnek e szavak, arról az útról, melyre fájdalmunkban egy öntudatlan pillanatban ráléptünk s feleszmélve vétkünk tudatában megvalljuk Jobbal: „Tudom, hogy te mindent cselekedhető és hogy senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál. Annak okáért megvallom, hogy én nem értettem, a te titkos cselekedetedet, én felettem vágynak, úgy annyira, hogy én meg nem tudhatom azokat.“ Teszünk ily vallomást ? Úgy életünk végét inkább megáldja az Úr, hogy sem mint annak eleit. A kiállott próba után újra virúl hazánk „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ Mindezekért boruljunk le Isten előtt fohászkodva ő hozzá: „És ne vigy minket kisértésbe, de szabadíts meg a gonosztól“ — ne engedd, hogy a világ a sátán s saját testünk megcsaljon, vagy az igaz hittől eltérítsen, megkísértsen — de ha ezek megkísértenének is, mi megállhassunk s végre diadalmaskodhassunk felettük. Linczényi Lajos SZEHLE. Egyházalapitási politikánkról írott vezércikkünket (1. az 5. számban), az Evang. Őrálló egy pár az utóbbi években alapított egyházra való hivatkozással egyszerűen tájékozatlanságból eredőnek állította. Lehet, hogy igaza van. Sajnos azonban, némely esetben feltétlenül nekünk van igazunk. Még pedig menynyire nekünk van igazunk ! Egy klasszikus példa legyen a tükör, ebbe nézzen bele mélyen tisztelt laptársunk s akkor beszéljen. Az 1910. évi népszámlálás adatait közlő Magyar Sta136
