Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-30 / 5. szám
AHIT A HALOTTAK BESZÉLNEK . . . Akik elmentek, nem mind térnek vissza. Idegen tájon, idegen földben nyugosznak meg sokan. Halottatok, drága halottatok ! ... Hány hitvesi szív fog fájó sajgásban szenvedni miattatok. Hány öszbecsavarodott galambfehér hajú szülő fog sietve utánatok indulni az örökkévalóság felé, hová megelőztétek őket. Ki vagytok terítve sorjában egymás mellé, szederjes ajkatok csak némaságot beszél, csak fagyosan tudatja velünk, hogy megcselekedtetek, amit követelt a haza. Mi pedig csendben clzarándokolunk jeltelen sirjaitokhoz, letérdepelünk még egyszer belül luborogva zokogó lélekkel mellétek, hogy elbúcsúzzunk tőletek . . . Hallgatjuk, amit a tettek által a halottak beszélnek. Mert a halottak beszéde nem szó, hanem tett. A világon is a mi nagy, nem szó, hanem tett. Visszafojtjuk lélekze- tünket s hallgatjuk, amit a halottak beszélnek: A szent dolgokért áldozzatok. A magatok helyén, hová az isteni gondviselés beállított, tegyétek meg kötelességteket. Ne körötökön kiviil keressetek életetek vagytok. Kell lenni valami nagyobbnak, amiért vagytok. Sirattok bennünket néma halottakat? Csak sírjatok, boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatuak. De ne panaszkodjatok másoknak fájdalmatok miatt. Fájdalmatokat csak nekünk adjátok Ne önzésből sírjatok. Ez hidegen hagyja elszállt lelkünket. Szép a szülői, hitvesi, fiúi, testvéri szeretet, de legszebb az áldozó szeretet. Fájdalmatokban ne az önző, hanem az áldozó szeretet zokogjon föl. Ez a tiszta fájdalom. Ne vigyétek a piacra keservetek, hogy a dongó és mérges legyek raja be ne szennyezze. Úgy nemes a fájdalom, ha mélyen lent a szív lágy redői között piheg. Ha kikerül onnan, nem igazi fájdalom többé. Ne azért sirassatok, hogy valamit vesztettetek velünk, hanem hogy bennünket vesztettetek el. De nemcsak vesztettetek, hanem adtatok is bennünket a hazának. Ezt ereznetek kell állandóan bensőtökben. így fogja tisztítani telketeket a szenvedés. A fájdalom mélyít célját. Az élet jó harcosa mindig a helyén marad. Akkor is, ha meg kell halnia. Az ellenség golyójától ne féljetek. Legföljebb megölh t benneteket. De amiért síkra Szálltatok, azt nem ölheti meg. Jönnek helyetekbe újak, kik azért harcolnak, amiért ti meghaltatok. Folytatják btt, ah» 1 ti elhagytátok. És ez nem vigasztok nektek? Nyomorult ember és nyomorult níp az, melynek nincsenek eszményei, hogy azért éljen haljon! „Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete." A halottak szava a bátraknak szól, kik nem csak magukért élnek. A halottakkal csak azok tudnak beszélni, kiknek eszményeik vannak. Kik a halálba mennek, hogy életet vigyenek másoknak. Kik mások boldogságáért önnön vérükkel fizetnek. Fizetnek a hazáért vért és életet, mint Isten fia az egész emberiségért fizetett vért és életet. Nem félmunkát, fél szivet, sok hazug szót, képmutatást és alávalóságot, — hanem vért és életet áldozzatok a haza oltárán. Ne csak lelkesedjetek, hanem cselekedjetek. Lássatok magatokon túl, hogy megtudjátok, kik vagytok. Nem csak magatokért nemesit, jobbít. Tartós szerencse könnyen felületessé tesz. Szenvednünk kell, hogy bensőnkben gazdagodjék, rendeződjék, nemesedjék az élet. Ne feledjétek, ti élők, hogy miajövőhalottai vagyunk. Elvittük vérünket messze idegenbe, hogy kicsurgassuk a ti jövőtökért s azért a drága rögért, mely talpatok alatt van. Becsüljétek meg azt a földet, melyért most mérjük a köteles árt. Szeressétek, imádjátok a szegény, nyomorult, megvetett, — édes magyar hazát. S ha a mi havas mezőn szétpiroslott vérünk nem elég vált- sága hazánk szabadságának, jöjjenek utánunk az ősz, öreg, reszketős aggastyánok s gyenge pihés arcú ifjak a tüzbe, a vészbe, a halálba — a jövő étetéért. S ha ez sem elég, feljövünk újra sírjainkból s csontkezekkel a halál kaszájával taroljuk le, ki bántani meri drága hazánk ! . . . Csöndesen föltérdepelünk a hősök sírjai mellől, letöröljük könnyeinket s áment mondunk arra, amit a halottak beszélnek . . . E. J. (inlewiMl az jmüÉLlS LAF“-öal. E lapok kaphatók Szimoiiesz Lajos n. lelkésznél Móízpópp (Honiiesye)
