Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-12-18 / 50. szám
50. szám. káció minden szava minden szívbe eljutott, mert ezek a vérhez szokott férfiak úgy zokogtak, mint a kiknek vigasztalásra nagy szükségük volt. Különösen az otthon és a család iránt való szeretet érintése sok könnyet váltott ki. Végül azt az éneket énekeltük: Óh mint imádlak, mint szeretlek, megváltóm édes Jézusom! Nincs fogalom arról, hogy milyen mély benyomást gyakorolt ezen ének. Még a beteg legénység is elő mászott, mind érezte annak szükségét, hogy lelke egy pillanatra az Istennel érintkezzék. Minden tekintetre az volt írva, benned bízom egyedül, Isten áldj meg minket és vezess győzelemre. Olyan isteni tisztelet volt az, amilyet még nem éltem át. Látjuk tehát, hogy inig azelőtt a sok ellenséges szellemi áramlat, a közöny és az erkölcsi sülyedés számos jelensége folytán a vallásosság kialvóban volt, a háború ezt a már csak pislogó parazsat új lángra lobbantotta. Remélhetjük, hogy ez a háború lesz a vallásos renaissance hajnalhasadása, amelynek sugarai nem csak a köznép, hanem a művelt osztály szivét is befogják arany zni. Mert ezen renaissance-ra bizony már igen-igen szükségünk volt. Hiszen ezen izgalmas napok szörnyű tapasztalatai, amikor az erkölcsi sülyedésnek legsötétebb jelenségei felburjá- noztak. a mikor állati vadság, árulás és szemérmetlen kapzsiság, megfeledkezett a legfőbb törvényről: szeresd a te Uradat, a felebarátodat pedig mint önmagadat, mondom ezen tapasztalatok, kell, hogy felvilágosítsák az embert a felől, hogy mind ezen szomorú jelenségek épen annak, az erkölcsi törvényeket lábbal taposó fékevesztett gondolkodásmódnak és annak a következménye, hogy az emberek elfordultak az Istentől. A háború riadó harsonaként zúgja felénk: Keresztyének, ennyi az evangélium nevelő hatása? Századokon át jártatok a krisztusi szeretet iskolájába és most tultesztek a vadakon! A békecár ránk uszítja vad hordáit, a bibliás angol király egy testvérnép pusztulásáért imádkozik, a londoni püspök keresztes háborút hirdet a hitsorsos németek ellen. A belga franktirörön, a szerb komitácsin észre venni-e a keresztyén nevelésnek a kapzsiságból árulásra vetemedett és a nyerészkedési vágyból szorult, helyzetünket szemérmetlenül kiszipolyozó honfitársainkon észre venni-e a vallás nemesítő hatását? Ez a háború tükröt tart a szemünk elé, hogy lássuk, hová vezet a krisztusi életpélda megtagadása. Bűnös szenvedélyek rabjaivá lettünk és a lélek helyett a testnek éltünk. De itt az ideje, hogy uj emberekké alakuljunk. A mint a betegség és csapás egyes emberre hasznos, úgy ez a háború is megpróbáltatás a népek életében, az áldásos kutforrása leend. Köszöntjük a vallásos renaissance hajnalhasadását ! Az 1870—71 német-francia háború után egy kiváló francia egyházi író bejárta a sedani csatateret, melyet elborított a sok elesett francia és német katona holtteste. Lehajolt és meg-megnézte a holt katonák táskáit; a franciákéiban nagyrészt erkölcstelen füzeteket, a németekéiben pedig imakönyveket talált. Erre azt mondta: már értem, miért kellett nekünk franciáknak elbuknunk. Ma — 45 év múlva pedig, ha az újságban 793 azt olvassuk, hogy Franciaországban megtiltották a tisztviselőknek, hogy isteni tiszteletekre járjanak, a kórházakban, hogy misét mondjanak, hogy vallási tárgyakat kiosszanak a sebesültek között, hogy Francia- ország a 22.000 papját fegyveres szolgálatra kényszerítette és senkije nincsen, a ki a hadbavonultak és az otthon maradottak lelki gondozását ellátná; ha viszont azt olvassuk, hogy a német csás:ár a hadüzenet napján azt mondta a népének: most menjetek a templomba és boruljatok le az Ur előtt, megjövendölhetjük a franciák ujabbi bukását. Legyen tehát velünk Isten lelke mindennap és mindörökké ! Ezt a ránk kényszeritett igazságos háborút is, — a mikor meggyalázták legszentebb érzelmeinket, becsmérelték agg királyunk fölkent személyét, orvul meggyilkolták trónunk örökösét és hitvesét, titkos lázadásokat szőttek és hazánk épsége ellen törtek; ezt az igazságos háborút Isten félelmével és Isten segítségével fogjuk megvívni és megnyerni! És valahányszor kétségek gyötrik a lelkünket, jusson eszünkbe ez a szép zsoltár: Mert nem szivünkben bízunk és nem a mi kardunk védelmez meg. Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól és gyűlölőinket te szégyeníted meg. Dicsérjük Istent mindennap és mindörökké magasztaljuk nevedet! Alberti Ernő. Minden Istentől! Carlyle írja a francia forradalom történetében (ford. Baráth Ferenc, 1.350 351), hogy még az első francia forradalom radikálisai és proletárjai is, (kik nem viseltek Culottes-t, térdnadrágot, mint a magasabb osztályok, hanem pantalont, hosszú nadrágot, miért is sansculotte [nadrág nélküli) lett a nevük ) hogy még ezek is Istentől jöttek. „A sansculottismus sokat eléget, de a mi elég- hetetlen, azt nem fogja elégetni. Ne féljetek a sans- culottismustól: ismerjétek el annak, ami, sok dolog szörnyű és elkerülhetetlen végének és szintén sok dolog csodálatos kezdetének. Egy más dolgot is megérthetsz belőle: azt, hogy ez is Istentől jött: mert hiszen nem volt-e? Mert mindenben és minden időtől fogva — miként meg van írva — az ő keze munkál; a dolgok mélységes mélyében, rettenetesen és csodálatosan, ma és kezdetben egyaránt; a forgószélben is ö szól s az ember haragja is öt dicsőíti. Azonban mérsékelni és megmérni ezt a megmérhetetlen dolgot s amint mondják kinuigyarázni s redukálni azt egy holt logikai formulára, meg ne próbáld! Még kevésbé kiáltozd magad rekedtté annak átkozásában, mert hiszen ezt is csinálták már mások elég hosszasan. Mint egy tényleg létező fia az időnek, nézz kibeszélhetett érdekeltséggel, a legtöbbször hallgatagon arra, amit az idő létre hozott, építsd, oktasd, tápláld magad azzal, vagy ha mást nem, mulattasd és gyönyörködtesd magadat aszerint, aminö képességed van.“ Egy gondolkodni és tépelődni szerető jó barátom azt írta Carlyle eme fejtegetései mellé széljegyzetül: 794
