Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-11-27 / 47. szám

47. szám. SZERKESZTŐ KÖZLÉSEI. Imakönyvünk ingyen való terjesztésére adakozott: Czipott Géza Sztgotthárd 1 kor, Gyalog István Kéty 1 kor., Wallrabenstein Jakab Homokos 1 kor., Krajnyák János Sváb­falva 2 kor. A főösszeg: 132-30 K, Azt a flastromot, amit az Evang. Közérdek (23. sz.) tapaszt a Luther társaság „minden tekirtetben helyben hagyott főtitkári évi jelentésére," nőm sajnáljuk a főtitkártól. X baráti védelmével szemben csak az Evang. Lap 45. számában megje­lent tudósításra mutatunk rá, Abban hivebben van leírva a közgyűlés lefolyása, mint azt X. teszi. Ugyancsak a Közérdek hasábjain veszi pártfogásába Nikodemusz Károly Vidovszky Kálmán könyvét, amelyet én a 41. számban bíráltam. Az ellenbirálat azonban nem az én bírálatommal s nem is Vidovszky könyvével foglalkozik, hanem — „Isten közelében" c. imifádságos könyvünkre teríti rá a lepedőt. Ebből nyilván­való, hogy nem Vidovszky könyve volt az igazi téma, hanem az, hogy rajtam keli ütni egyet. Nincs az uraknak egyéb dolguk? Élik. Hit szinkliL Irta: Dr. Zimányi Dániel. Ára 60 fillér. Megrendelhető az „E vang e 1 i kus Lap“ szerkesztőségénél Nagybör­zsöny (Honttnegye.) LEGÚJABB Imakönyv evang. keresztyének számára (Hívők használatára) Irta: RAFFAY SÁNDOR budapesti ev. lelkész. Szép vászonkötésben.........................................K 2.— Finom bőrkötésben, tokkal.............................„ 4.80 P^-názott ,, „ ............................. ...... 7.— G yakorlatilag beigazolódott, hogy SCHOLTZ TESTVÉREK kiadásában megjelent Szimonidesz Lajos által összeállított ISTEN KÖZELÉBEN cimü énekes és imádságos könyv katonák számára valóságos hézagpótló könyvecske. Nemcsak magáno­sok használhatják, hanem a közös katonai kórházi isteniiszteieteken a nagy énekeskönyvet pótolja, a benne foglalt, ügyesen megválogatott 19 ének által. Katonai központokon, ahol a gyülekezet nem rendelkezik annyi énekeskönyvvel, amennyire szükség volna, ez a hiány ezen könyvecskével olcsó áron pótolható annak katonai istenitisztekre való beszerzésével. A táborba való küldés megkönnyítése céljából megfelelő tasakkal is szolgálhatunk: darabonként 2 fillérért. Egyes példány ára 30 fillér, 50 példányon felüli rendelesnél példányonként 24 fillér. — - —— =Rendelések= ..............­I X,, Ferencz-körut 19—21 intézendí'k. Világháború P8üt9S térképei. á korona 2 — O Galícia í Olasz­ország iSzerbia FranciaorsrArf Oroszország -ban (Szibériában) levőhadi foglyok térképe K 1,— Kapható: KÓKAI LAJOS-nál Budapest, Kamermayer Károly-utca 3 ORGONA-GYÁR. Gőzüzemre gépekkel berendezett cs. és kir. udv. orgonagyár. Hazánk legnagyobb templom orgonájának, a király orgonájának (koronázási templom) alkotója Rieger Ottó cs. és kir. udvari szállító a Szent-Slr lovagja és a Ferenc József rend tulajdonosa Budapest, X., Szigligeti-utca 29. sz, A párisi, bécsi, pécsi stb. kiállításokon kitön- tetve Kedvező fizetési feltételek mellett ki­váló, tiszta légnyomás'! csőrendszert, (pneu­matikái) tartós, nemeshangu orgonákat szállít. 40 év óta 2000nél több orgonát szállított, közte a király orgonáját, amely mű ezidő szerint hazánk legnagyobb orgonája (80 változatú, vlllanyeröre berendezve.) Orgonajavitásokat és hangolásokat a legmérsékeltebb árban teljesít. Orgona jókarban tartását elvállalja — Katalógussal, terveze.ekkel és rajzokkal kívá­natra dijmenteten szolgál. • OOOE XOOOJ [OOO Kalmár Bertalan könyvnyomdája, Aranyosmaróton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom