Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-30 / 5. szám
5. szám. bab, borsó, köles, kukorica sokáig eltarthatok, s szükség esetén jó „éhségcsillapitók“. De a szép tavaszra vált idővel, a kerti veteiné- nyek körül is foglalatoskodjunk. Meleg ágyat minden asszony tud készíteni, ha akar. Egy eldobott „ferslóg“ megteszi a szolgálatot; trágyát, száraz földet az ól alól mindenütt lehet szedni, abba vessük el a spenótot, salátát, kalarábét, káposztát: mikorára kikelnek, már a föld is átmelegedeít s ki lehet azokat ültetni. Egy talpalatnyi földet se hagyjunk parlagon, vegyük hasznát, mert nehéz időknek nézünk eléje ! És e nagy munka a legtöbb helyen az asszony kezeire vár. Ahol más segítség nincs, ott az iskolás gyermekeket is lehet a könnyebb munkák elvégzésére felhasználni. A magas közoktatásügyi kormány már intézkedett is a felől, hogy a szükségből otthon tartott gyermekek bírságot ne fizessenek. Azonban ott vannak az óvodás és a csecsszopós gyermekek, azoknak gondozása az asszony tetemes idejét veszi igmybe, sokszor kerékkötője cselekvési akaratának. Állítsunk napközi otthonokkal összekötött gyér-, mek-menhelyeket s bízzuk azoknak vezetését szakavatott, okleveles menházvezetőnőkre avagy óvónőkre. A vallás és közoktatásügyi miniszter készségesen nyújt hozzá segitőkezet. Műit évi 130., 430. VI d. számú az ország összes tanfelügyelőihez intézelt rendeletében kijelenti, hogy ott, ahol óvoda vagy menedékház még egyáltalán nincs, a gondozást igénylő gyermekek száma legalább 30-at tesz ki s ahol az elhelyezés, bútorozás, fűtés, világítás és a gyermekek élelmezésének költségeit a társadalom áldozatkészsége és az érdekeltségnek hozzájárulása fedezi: a vezető óvónők díjazását a megszabott mérvben vállalja. Jó szándékkal és közös erővel tehát megszabadulunk oly gondtól, amely bénitólag hat a munkás- emberre s az intézmény létesítésével kiszámíthatatlan értékű előnyt biztosítunk a társadalom minden rétege részére. Soraimat zárva, a Pétert feddő János gazdával szólalok fel: ... „Tavaly is csak termett, most is szépen nyílik; csakhogy ne heverjen az ember féldélig!“ — és végül: „Ha kegyesen élünk s a munkához .látunk: Isten áldása lesz kincsünk-gazdagságunk.“ Ipolyság, 1915. január 25. Pálfi Péter. * — * — *l**,,‘ * *~ m *‘ ‘ * —i —i ——■**■*11—a—L-.*‘**“*.rirr.*j*i‘*-*‘ A halotthamvasztás és a háború. A halotthamvasztás kérdése talán még sohasem volt olyan aktuális, mint napjainkban, amikor a világháború s a velejáró ragályos betegségek ezerszámra szedik áldoza aikat. Bőségesen van példa rá az 1495-iki fornorói csatától a legutolsó háborúig, hogy elégették a harctéren elesettek és ragályos betegségben elhaltak egy részének holttetemeit, azonban ezek 71 az esetek mégis csak kivételek voltak: a mostani kornak és a mostani intéző és illetékes köröknek a legszentebb feladata és kötelessége, hogy az orvosi tudomány és egészségügyi kívánalmak előtt meghajolva, állítsanak fel krematóriumokat! A szükség még a törvényt is megbontja, nemhogy az erőtelen es alap nélküli előítéletekkel megbirkózni ne tudna. A kérdés már minden oldalról meg van vitatva s a halotthamvasztás hívei egy ponton sem szenvedtek vereséget. Ami pedig a legkényesebb oldalát illeti, a vallásit, a halotthamvasztás ellenfelei, bármilyen felekezethez tartozzanak is, kénytelenek elismeri, hogy a krematóriumok felállítása ellen nittani, dogmatikai szempontból ellenvetést tenni nem lehet. Szóval a minden haladásnak ősi ellensége, a régiekben való inegkövesedés az akadálya, hogy a XX-ik század ezen a téren is egy lépést tehessen előre. A protestantizmus, amelynek lényegéhez tartozik a végtelen tökéletesbülés és haladás, nemhogy ellentétben állna a halotthamvasztás kérdésével, de sőt kell, hogy egyik társadalmi programm-pontját lássa és valósítsa meg benne. Ezért örömmel kell fogadnia és tőle telhe- tőleg tátnoga nia minden mozgalmat, és kezdeményezés , amely különösen e háborús időben a kérdést egy lépéssel közelebb viszi a megvalósulás felé. A legeredmény.sebb kezdeményezést ez idő szerint a hadvezetőségtől remélhetjük, amely kicsinyes szempontok után sohasem indul, ellenben a közegészségügyet annál inkább szivén viseli. (A tisztek közül is végrendeletileg számosán elhamvasztanák magukat. A napokban hamvasztották el egyebek között Góthá- ban szentgyörgyi Szégner Henrik cs. és kir. vezérőrnagy holttestét is.) Az egyes tudósításokból pedig egyenesen arra lehet következtetni, hogy a hadveze- töség nem idegenkedik a halotthamvasztás gondolatától Nevezetesen a „Flamme“ c. berlini lap, a német halotthamvasztó egyesületek hivatalos lapja legutóbbi szama szerint, megkérdezte Leonhard Adelt, a „Béri. Tageblatt“ haditudósítóját, mit tapasztalt a kérdést illetőleg a harctereken ? A tudósító elmondta, hogy Galíciában Przemyslitől délkeletre a kolerában elhalt tiroli vadászokat elhamvasztották, még pedig a fertőtlenítés egyszerűsítése végett tő eges földön, amely már izzott, vagy ami valószínűbb, lángba boríttatott. Hogy kinek a rendeletére történt mind ez, azt sem a tudósító, sem dr. Knak Gottfried ezredorvos nem tudta megmondani, aki különben a tényt szintén megerősítette. Végül, mint érdekes tényt megemlítette, hogy Zsolnán a kolerás és fertőző betegek részére barakkokat, de egyben egy krematóriumot is építettek. Bjelik tábori püspök ezt a hirt, amelyről az „Est“ is megemlékezett, az „Alkotmány“ uj évi számában tagadásba veszi s szerinte e gócponton csupán a fertőzött holmik elégetésére szolgáló kemencéről van szó, melyhez hasonló T.-ben is működik. 72