Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-11-06 / 44. szám
44. szám. kéről? A néplélaktant, mint tudományos diszciplínát könyvből tanulni ugyan lehet, de mint gyakorlati adottságot csk tapasztalni lehet. Innen az, hogy a teológiai akadémiák néplélektani nyújtása egy csepet sem életizü. A reális élet képe egész mást mutat. Nem elég azt tudni, hogy milyen viszony van a hit és tudomány között, lehet-e citálni Madáchból városi szószéken, korunk tudományos világnézete hol zárja el és hol nyitja meg. magát a vallás előtt, hanem tudni és tanitani kellene azt is, hogy hol van a nép lelkének súlypontja, merre felé gravitál a lelke, milyen a gondolkodása a bányásznak, földművesnek, kovácsnak, tótnak, svábnak, németnek, magyarnak, milyen különbség van a lélek erezetében halásznép és hegyilakók, jómódúak és földönfutók között és mindenekfölött sókat kellene foglalkozni a nép anyagiasságával. Mert ami a müveit osztályban a vallást illetőleg a modern világnézet és a belőle fakadó életnyilvánulások, az a néplélekben a veleszületett anyagiasság és a belőle fakadó életnyilvánulások. A nép alsó rétege jobban ragaszkodik ahhoz, amiből él, mint a fölső rétegek. Földjének, szőllejének, gazdaságának alárendel mindent széles e világon. Ahhoz viszonyít mindent: templomot házasodási, sebesülést, hősi halált. Nem megy templomba, ha a birtok úgy kívánja. Nem engedi a fiát megházasodni, ha a birtok érdeke ellen van. A hősi halálban is jobban érzi a birtokot a hazánál. Ki fogja gondozni? Cselédet kell majd fogadni helyette. Még ha sántán megjött volna is, akkor is jobb lelt volna, mert felügyelni sántán is tudott volna a birtokra, Ez volna az életizü néplélektan. És ez jobban megfelelne a szent népet agyon idealizáló felfogásnál az igazságnak. Ne költészetet keressünk a nép lelkében, hanem valóságot. A vasárnapi nép nem az igazi nép. Ezt oly mélyen átérzem, hogy kénytelen vagyok leírni rnégegyszer: a vasárnapi nép nem az igazi nép. A lelke ugyan vasárnap is ugyanaz benne, mint hétköznap, de vasárnap mást mutat, mint hétköznap. Különösen lelkésze vagy idegen előtt. A szent könyv adja vallási szempontból a legmélyebb néplélektant, midőn azt mondja, hogy minden ember bűnös. Csakhogy a bűn fogalma a valóságban igen általános és igen relativ. A föld népe mást tart bűnnek, mint pl. a városi ember. .Mindegyik életfölfogásával és életkörülményeivel kapcsolja össze a bűn fogalmát. Vallási szempontból a bűn eltávolodás Istentől. A bűn eme meghatározása a legáltalánosabb és legösszefoglalóbb, Nem szabad azonban megmaradnunk az általánosnál, mert akkor a teológia filozófiai színezetű lesz. A bűn fogalmát az élettapasztalatból tartalommal kell megtölteni. A fogalmak szemléletek nélkül üresek — mondja Kant. Igen tanulságos tanulmány volna a teológusoknak bűnügyi aktákat forgatni, törvényszéki tárgyalásokat hallgatni, csendőrséggel, rendőrséggel, kir. ügyésszel, börtönökkel érintkezni. 691 Ilyen tanulmányok után telne tartalommal a bűn fogalma. Az azonban bizonyos, hogy bármily meghatározáshoz is jut az ember a bűn fogalmával, a vallásinál általánosabbat és összefoglalóbbat nem talál. A bűn szakítás és eltávolodás Istentől, mint minden jő adomány és tökéletes ajándék forrásától. A népiélek anyagias vonása is a bűn kategóriájába tartozik. Az anyagiasság a békében csendesen szendergett, mert táplálékot és ébresztést a békében kevesebbet kapott. Kitört a világháború. Megjött a drágaság — és vele a népnek feneketlen önérzete. A nép a háborúban túlontúl megérezte önmagát. Lassan- lassan a helyzet urának kezdte magát érezni búzájával, kukoricájával s temérdek pénzével. A népnek sohsem volt ennyi pénze, mint most. A gazdagodás lehetősége fölszakitott a nép lelkében egy csomó infernális indulatot. Az anyagiasság, mely a békében csak szendergett lelkében, most fölébredt, mint alvó oroszlán. Mióta fölébredt, csak bömböl és zsákmány után jár. Nem lehet ráismerni népünkre. Kupec, üzér, kalmár lett belőle, Aki ismerte a béke népét s most rátekint a háború itthonmaradt népére, az nem fog hinni szemeinek. Nem tudják mit kérjenek áruikért. Az anyagiasság bűnös szenvedéllyé vastagodott bennük. A haszonkeresés undok mérveket öltött. Ez bizony fájdalmas vallási hanyatlás. A háború elején különösen a német egyházi lapok és folyóiratok siettek jelszóvá tenni a vallásos megújhodást és újraébredést. A vallásos megújhodás és emelkedés jelszója divattá lett nálunk is. Hogy annyi okunk volt-e e jelszónak hódolni, mint a német testvérnemzetnek, azt nem tudom. Úgy hiszem azonban, hogy nekik volt alapjuk a jelszóhoz. Kis idő múlva jött az árnyék is. A hitvesi hűség, szűzi lányosság bukása (Xembergü!) nem Írandó a megújhodás javára. Soha több csalót, gazembert és árulót nem vertek vasra, mint az újraébredés korában. Ha a rendőrségtől, csendőrségtől megkérdeznők, hogy a valláserkölcsi emelkedés korát éljük-e s következéskép nekik kevesbbedett-e a munkájuk? ... mit gondolsz, mit teletnének a bűn súlytolói? A háború megnyilatkozásra kényszeritett mindenkit egyaránt. És megnyilatkoznak nemcsak a jók, de a gonoszok is . . . Népünk kapzsiságának szenvedéllyé szitása sem vallási emelkedés, hanem hanyatlás. Az igehirdetésnek elő kell venni a Mammon imádás textusait. Nemcsak építeni kell, hanem rombolni is a hamis bálványok oltárképeit. Igehirdetésünkben most van helye a szent haragnak és nemes erkölcsi felháborodásnak. Isten büntetése fogja sújtani az idegen istenek oltárai előtt térdeplőt. A haszonvágy bábeltornya le fog omlani, mert Isten nem engedi égig érni. Ne gyűjtsetek oly kincseket, melyet a rozsda és moly megemészt. Keressétek először Isten országát és annak igazságát, a többiek aztán megadatnak néktek. 692
