Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-09-25 / 38. szám
38. szám. kormányozzák. Sajátságos és érdekes tünete a mive- lődésnek, hogy épen a kik a világrend örök törvényeit kutatják, a kika világ létkérdéseinek megfejtésén gondolkodnak, azok mutatnak legnagyobb hajlandóságot arra, hogy ama törvények iránti engedelmességet megtagadják. Nem akarják elismerni azt megdönthetetlen igazságot, miszerint az ember életének legfőbb törvénye, az ő boldogságának elengedhetlen és pótolhatatlan föltétele: Istennel a végeden hatalommal, önnön magával és a külvilággal, e világban pedig leg- főkép az emberi társasággal állandó békességben és jó barátságban élni. S'ent könyvünk ezt a törvényt így fejezi ki: Szeressed a te Uradat Istenedet, felebarátodat pedig mint önmagadat. Ez a háború tükröt tart az ember szeme elé, hogy lássa, hova vezet az elbizakodottság, ha tulteszi magát a törvényen. Be kell látnia, hogy nem föléje kerekedtünk a keresztyén eszméknek, hane m kisiklottunk a feléjük vezető egyenes útról. Szörnyű tévelygés az a gondolkodásmód, miszerint ez a mellékút az emberiség tö^életesebbülésére vezet. Hallottuk tág torokkal hirdetni, hogy a hazaszeretet ábrándozás, az önzetlenség botor bárgyuság, az önfeláldozás őrültség, a szemérmetesseg ápolása oktalanság, a hitvesi hűség természetellenes, a családi erények nevelése s gyakorlása helyiden maradiság, a divat esztelen majmolása s szemérmetlen kinövései a szépérzék tanúbizonysága s a vallás egyszerűen babonaság. És e díszes eszméket az erkölcsöknek valami magasabb, mivel korlátlanabb vívmányaiként harsogtatták az irodalomban és a közéletben. Ebben a tükörben lehetetlen be nem látni, hogy eltévelyedvén a keresztyénség üdvös eszméitől felszabadítottuk az emberi kebelben az önzésnek, szemérmetlenségnek, a becstelenségnek, féltékenykedésnek, gyülölségnek szellemeit és mindazon sátáni hatalmakat, melyek az erkölcsi törvények jótékony uralma alatt romboló erejükkel kitörni nem képesek. Könnyelmű s elbizakodott lélekkel oda vetettük a gyeplőt és ime látjuk a határtalan pusztítást, melyre a fölidézett hatalmak az Isten gyermekeit elragadták. Látjuk a rnér- hetlen anyagi kárt, a tengernyi szenvedést és azt a mélységes erkölcsi sülyedtséget, mely különösen ellenségeink gondolkodásmódjában, érzületében, szavaiban és cselekedeteiben napról-napia megnyilvánul. Lehetetlen, hogy izgalmas napjaink szörnyű tapasztalatai fel ne világosítsák at embert a felől, hogy mind ezek a pokoli jelenségek épen annak az erkölcsi törvényeket lábbai tapodó, féket vesztett gondolkodásmódnak és erkölcsi felfogáshak szükségképeni következményei. Szin'e kétségtelen tehát, hogy a gondviselés erre a háborúra nézve azt a feladatot irta a fekete táblára: „Térítsétek vissza az embert az én törvényeim iránti fiúi engedelmességre.“ Ez a parancs kijelöli egyszersmind a vallásos testületek hivatási körét is a legköze595 lebbi jövőre. Hálás szívvel kell fogadni a figyelmeztetést, mely nem régen e lap hasábjain jelent meg, miszerint ne aggasszon most bennünket aprólékos, szűk körű, házi kérdések megoldása, hanem arra fordítsunk legfőbb gondot, azokat a kérdéseket tárgyaljuk első sorban gyűléseinken, a melyeknek szerencsés megoldása folytán az embert Jézus Urunk fenséges eszméinek megvalósításával az istenfiuság állapotába visszavezérelhetjük. Helyes gondolat ugyancsak e lap hasábjain az is, hogy az ifjúság vallásos nevelésének különös figyelmet szenteljünk. Igyekezzünk ifiaink keblében oly Isten fiaihoz illő lelkületet fejleszteni, mely nem azért nem cselekszik álnokul, nem azért kerüli a bűnt, mivel azt polgári vagy társadalmi törvények tiltják, hanem mivel szüntelen ébren van benne az istenfiuság érzete, tudata. A jó keresztyén az ő lelkét Isten templomának tekinti s irtózik annak beszennyezésétől. Annálfogva akár a világ előtt, akár titkos magányában, akár az Isten oltáránál, akár köznapi foglalkozása közt ez a vérévé vált érzület vezérli őt minden tetteiben s ha emberi gyarlóságainál fogva megtántorodott, ez segíti őt vissza az iga?ak útjára. Ezekhez az üdvös gondolatokhoz részemről még egyet óhajtok hozzá tenni. Azt hiszem nem tévedek abban, hogy a társadalom szellemi mozgalmait rend szerint a középosztály, a kisebb vagyonú s munkával foglalkozó miveitek irányítják. Ez az összekötő kapocs a legfelsőbb és a legalacsonyabb rétegek közt. Mivelt- ségénél fogva amazokkal, foglalkozása következtében emezekkel van folytonus érintkezésben. A mikor tehát a nép gondolkodásmódjának megnemesitése s irányítási, a korcshajtások nyesegetése áll előttünk feladatként, első sorban a középosztályt kell a keresztyénies gondolkodásmódnak megnyerni. Nem téveszthetjük ugyan szem elől, hogy az első gyermekkorban a zsenge ltleK mennyire fogékony minden behatásokra — „quo semel est imbuta recens servabit adorem testa diu“ — de az elemi iskolában végzett vallásos nevelés mellett kiváló figyelemmel kell nevelni a középiskolai ifjúságot, mely a társadalom középosztályának sorait lesz hívatva kiegészíteni. Itt pedig a sikernek elengedhetlen föltétele az, hogy vallásos oktatásunk az ifjúság értelmi színvonalával párhuzamosan haladjon és annak lehető legtökéletesebben megfeleljen. A kor szellemének kívánalmai szerint kell megválasztani a tananyagot, a tanítás alakját és módszerét. Minthogy pedig ezt az alkalmazkodást egyedül a protestáns szellem engedi meg, sőt nemcsak megengedi, hanem meg is követeli, alapelve lévén a szabad fejlődés, mindezek folytán világos, hogy ez a háború elsősorban a protestanismusnak életfeladatává s történeti hivatásává tűzi ki az emberiség bizton remélt szebb, boldogabb jövőjének elkészítését és megteremtését. Sass János. 596
