Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-07-31 / 31. szám
a rög, talán srebb az álmuk azoknak, kik a legszentebb eszmékért: a hazáért és szabadságért ontották ifjú vérüket. K. S. I. Az ember származása. x. A legnagyobb feltűnést, csodálatot, sőt idegenkedést az a tudományos elve idézte elő, mely szerint az embert is a fejlődés törvénye alá vonta. Szerinte az ember sem valamely természetfölötti erő, szellem, Isten alkotása, hanem hosszú fejlődés eredménye. Ez a fejlődés az életalakok végtelen sorában áll, melyekben az ember a létért való küzdelem hatása alatt fejlődött. A fejlődés kezdőpontjában egy Ascidia nevű, kettős ivarú, gerincztclen tengeri lény áll. Ebből egy Lapiderirén nevű, féregalakú, gerincoszlop, agyvelő és szív nélküli lándzsahalacska fejlődik ki. Ez gerincz- oszlopot és kopoltyúkat nyervén, tökéletes hal alakját öltötte magára. Az ebből kifejlődött halak szárnyakat kapván és részben a légi, részben a földi, részben pedig a vizi élethez alkalmazkodván egy a halak, madarak és hüllők között álló középlénynek szülői lettek. Ebből a középlényből tökéletes hüllő, a tökéletesen kifejlődött hüllőből csőrös emlősök, ezekből erszényesek, ezekből félmajmok, ezekből pedig ismét egy, az emberszabású majmok és emberek között álló középlény állott elő. Ez a középlény, mint ősszülői és többi majomtársai, fákon és fákról élt. Kezei, lábai fogódzó, kúszó-mászó kezek, lábak voltak. A földön nehezen és ügyetlenül mozgott. Mindamellett azonban többször szállott le a fákról és fel-felállott hátsó lábára. Ezalatt a kísérletezés alatt a hátsó lábak erősödni, a járásba, a test hordozásához alkalmasakká válni, a felső lábak pedig gyengülni, finomúlni kezdettek. Nevezetese«: a lábfej kiszélesedett, meglapúlt, a nagy új rövidült, merevült, a fogódzó képesség elveszett. E helyett a kéznek tapintó érzéke, hajlékonysága és mozgékonysága növekedett, mig végül a kéz tisztán az értelem eszközévé vált. Ezen folyamat alatt a medencze ki- szélesedett, a gerinczoszlop meggörbűlt, a fej más állásban megerösittetett és rajta elváltozások történtek. Védelemre és támadásra köveket, fahusángokat, bunkókat használván nem volt szüksége nagy, éles és erős fogazatra. Ezért a fogak és állkapcsok lassan-lassan veszítettek nagyságukból, durvaságukból és erejükből. És aminő mértékben kisebbedtek a fogak és finomúl- tak az állkapcsok, olyan mértékben nagyobbodott az agyvelö, gyarapodott az idegtömeg. Még mielőtt azonban mindezen elváltozások történtek volna, testének nagy része elveszítette szőrét, csupasz lett, még pedig „a diszesség czéljából“ előbb a nő, azután a férfi. Valószínűleg kis és gyenge testalkatú lévén ez 487 az emberré válandó lény, hogy magát a nála nagyobb és erősebb ellenségeivel szemben sikeresen megvéd- hesse, csoportokban, társaságokban élt. Ezek a csoportok is azonban állandóan harczban állottak egymással és az a csoport maradt életben, amelyik több erős, amellett eszes, okos és ügyes tagot számlált. A. küzdelem oka a táplálék és a mennél tetszetősebb nő, tehát az ön- és a fajfentartás volt. De a nők is inkább az erőteljesebb, a hatalmasabb, a családjukat jobban megvédeni és annak lehetőleg több élelmet szerezni tudó férfiakat választották élettársnak. így mig a gyengébb, a kevésbé életrevaló egyedek, ezeknek családai és az ezekből álló csoportok és törzsek egyre fogytak, pusztultak, végül teljesen elenyésztek, addig a velők- szemben diadalmaskodó, testre és szellemre erősebb egyedek, családok és törzsek egyre szaporodtak, növekedtek és uralkodókká lettek. Az élet szakadatlan küzdelem lévén az egyes csoportok esetleges meglepetések elkerülése czéljából őröket állítottak fe’, akik egyes állatok hangjait, ugatását, üvöltését használták figyelmeztető hangokul. De használtak ilyen hangokat máskor is, különösen a férfiak a szerelem idején, hogy a nőket meghódítsák. Azonkívül az egyes lelki- állapotok: mint öröm, félelem, bánat, szomorúság, rémület, meglepetés is egyes önkénytelen és tagozatlan felkiáltásokban, indulatszócskákban leltek kifejezést. Ezekből a hangutánzásokból, kedveskedő hangokból és indulatszókból a megfelelő taglejtések, módosítások és utánzások kíséretében idővel a megfelelő gondolatokat és érzelmeket kifejező hangcsoportok, hangképletek, azaz szók állottak elő. Ezeknek a hangoknak, szóknak többszöri ismétlésével erősödtek és mó- dosúltak a hangzószervek, az így kifejlődött hangszalagok átöröklődtek s az átöröklés folyamán továbbfejlődtek, tökéletesedtek. így fejlődött ki a tökéletes emberi és hosszabb hangzásra képes emberi zenei hang. Ennek megfelelőig fejlődött és gazdagodott az agyvelő és a szellemi tehetség fejlődésével kialakult az artikulált beszéd. Ez nagy lépés volt az ember fejlődésében. Ki tudta már gondolatait cserélni, tudott szándékainak, tetszésének vagy nemtetszésének kifejezést adni. Tetszett pedig neki az és dicsérte azt, ami az ő vagy a családjának és törzsének boldogúlását elősegítette és kárhoztatta, becsmérelte azt, ami ezt a boldogúlást hátráltatta, ami neki kárt, fájdalmat, szomorúságot okozott. Már az első ember is ennélfogva rendkívül önző, hiú, nagyravágyó volt. Bajában nagyon is igénybe vette társai segítségét és nagyon is sokat adott társai Ítéletére. Tapasztalta azonban, hogy csak az esetben segítik, vigasztalják, dicsérik és magasztalják, ha maga is segíti és vigasztalja a társait, ha valamilyen, még pedig úgy a törzs egyes egyenére» mint az egész törzsre nézve hasznos dolgot miveit. És mennél hasznosabb, előnyösebb volt a cselekedete, annál jobban számíthatott viszontsegitségre, dicséretre, 488
