Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-15 / 20. szám
20. szám. egyházunk is érdekeinknek megfelelőbb módon szorgalmazná. Ezt a memorandumot tehát követeléseivel egy fitt egyházunk közönségének, különösen pedig zsinatunk közönségének a figyelmébe ajánljuk. Krónikás. i_ i i -|W- i ~n'»~i ■-■-i i~i i i— ,i—»i — —-------------1.~ i - ■ -^* * É jjel az apácák között Először kérem a nyájas olvasót, a cím elolvasásánál ne ütődjön meg s ne keressen vagy gondoljon e rövid közleményben valami szenzációs vagy pikáns dolgot, mert nagyon komoly és fontos ügyről, egy hithű evangélikus, szenvedő bajtársai és őket gondosan ápoló, értök imádkozó apácák környezetében haldokló katonáról lesz itt szó. Virágvasárnap előtti szombaton este, a napi munkától elfáradva, aludni készültem, megszó’al a telefon cse; gő, felemelem a kagylót, kérdem: halló, ki beszél ? Harmadik vörös-kereszt egyleti kisegítő kórhoz. Főnöknő. E y haldokló lutheránus katona gyónni akar, kérem a tisztelendő urat, legyen szíves azonnal kijönni. Felkészülök, megyek, mint a háború óta annyiszor, különböző alkalomkor, különböző esetekben. De sok mindenfélét Ft, hall, tapasztal az ember az ilyen helyeken, különösen ahol annyi kórház, annyi ezer katona van, mint a háború óta állan dóan a harcszintérbe eső Kassán. Erről alkalmilag, máskor. ' A nevezett kórház, békében az orsolyarendi apácák tulajdonát képező s vezetésök alatt álló női gazdasági iskola, gyönyörű nagy parkkal, közepén hatalmas, modern felszerelésű iskola-épület, most vörös kereszt egyleti kisegítő kórház, teljesen az apácák nevelése és gondozása alatt. Ezen épületet, annak gazdag berendezését látva, önkénytelenül az a gondolat ébred fel az ember lelkében : vajha nekünk volna minél több ilyen, a nőt hivatására kiképző intézetünk ! A belvárostól jó negyedórára van a város kíil- zetében lévő kórház, melyben a halállal vívódó katonánk fekszik, ki saját hite sze int akar gyónni s lelkét az Úr kegyelmébe ajánlani. Fáradtan, gondolataimmal elfoglalva haladok az utcákon keresztül. Az utcákon nyüzsög az élet, az emberek járnak-kelnek ; tudjuk, a városoknak, minél nagyobbak, békében is vannak éjjel eladói és vásárlói, hát még ilyenkor háborús világban, a harc szinterébe eső helyeken, v'rosban ép úgy, mint a legkisebb falvakban. Milyen anyagi és erkölcsi számadás fog következni ebből! Színház, mozi reng a mulatók, szórakozást keresők tapsviharától, a pazarul kivilágított kávéházak, vendéglők goinolygó füstfelhőiből az utcákra kihallik a bent muzsikaszó mellett mulatozók zaja. 303 Mily borzasztó ellentét! Ott nem messze a fedezék és sáncok, annyi drága életet pusztító és öldöklő ágyúk bömbölésc, puskák ropogása, itt közelben sebében annyi szenvedő jajgatása, haldokló hörgése s mellette közvetlenül annyi gondtalan, az cpikurusi élvezet mámorban elmerült mulatozók zaja. Kedvem lett volna megállani s beszólni, hogy Jeruzsálemben is halotti tort ültek, sorsot vetettek az Úr köntösére. midőn az Úr a keresztfán kiszenvedett; ám a fő dre borult sötétség, a föld megrendül se, a templom kárpitjának kettéhasadása és a kősziklák megrepe- dezése figyelmeztette a halc tti tort ülőket, hogy itt rendkívüli dolgok történnek, az Isten tart ítéletet az emberek romlottsága felett. Képmutató önámít s. majd azt mondanám hazugság mind az az állítás, hogy az emberek immár jobbak lettek, hogy e világit it orú az erkölcsi, vallási újjászületést, megújhodást idézte volna elő. Még nem ! Nagyon igaz és találó az a megjegyzése Endreffynek: „a háború még nem I úza, csak eke, nem Jézus, hanem Keresztelő János. Csákánnyal belevág szívünk kemény kérgébe, hogy bele lehessen vetni az igrt.“ Agyamban egyik gondolat a másikat viharként kergette. Szólani, ostort fonni szerettem volna lángsugarakból, de im észrevettem, hogy hirdető oszlop mellett állok, melyre tr ppali fénnyel rávilágít a nagy kávé áz pazar kivilágítása. Látom a statárid/is hirdetményt, melynek rémes, ijesztő pon’jai elősorolják a rögtön végrehajtó, golyN vagy akaszlófa általi halál- büntetést. Nincs értelme, sem célja az ilyen marti- romságnak, annál kevésbbé annak, hogy az ilyenekért mint rendet, felsőbbségi tekintélyt romboló lib* rtiniz- musi eszmékért, eljárásért ide-stova öreg ember korában, mint rakoncátlan iskolás gyereket meginsenek, megrójjanak és elítéljenek. Elállók szándékomtól, sietek az apácák környezetben haldokló ka'onához, hogy őt vigasszal ellássam s utólsó útjára előkészítsem. A kórház előtt vágyó1", csenge'ek. Kórházi látogatásaimból j'I ismert öreg kapusnő fogad: tessen csak sietni, mert nagyon rosszul van szegény. Belépek a kórház nagytermébe, mely miskor az intézetben lakó növendékek t • ne -ünnepély, most 70 sebesült részére berendezett kóiházi terem. Éjjel pislogó fény, legtöbbje alszik, itt-ott egy-két súlyosabb beteg, nyöszörög, jajgat fájdalmában, mellettük virrasztó apácák. A legsúlyosabb beteghez sietek, ki gyónni akar, felső- ozori (trencsénmegyei) Oberi János, a kárpáti harcokból hozták ide, nagyon beteg szegény. Tüdő, vesegyulladás, fagyás, nagyfokú láz. Ágya mellett térdeplő, lelki üdvéért összekulcsolt kezekkel buzgón imádkozó apáca. Megható kép! Egy hithü haldokló luteránus katona s mellette egy érette imádkozó apáca! Vájjon melyiknek a hite győz? Én azt hiszem mind a kettő, mert egy a hit, mely meggyőzi a világot is. 310
