Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-05-08 / 19. szám

19. szám.}

cára szépen megtartotta és megtaitja a közgyűléseit s egyházi élete a háború zavarai között is teljesen a megszokott mederben tolyik tovább. Mi most hirtelen ráadtuk magunkat a takarékosságra, félünk, hogy nem kapunk alkalmas szállásokat, csonka parlamentről beszélünk, mert sokan hiányoznának, holott a legbékésebb időkben is csak belőlünk napidijasokból állott a legtöbb gyűlés egész közönsége. Egyházi köz- igazgatásunk gépezete majdnem teljesen megadott és megfeneklett, pedig épen most volna a legnagyobb szükség arra, hogy összebújjunk, egyes dolgokat megbeszéljünk s fontos egyházi akcióra impulzusokat adjunk egymásnak. Alkotmányos életünk úgy megállót!, ho y egyes, demokratikus egyházszervezetünk „megreformálására“ törekvő körök jóleső és növekvő elé- gültséggel dörgölik a kezüket s örömmel konstatálják, hogy az egész alkotmányosdi, a gyi levezeti önkormányzat elvének minden fokon való érvényesülése tulajdonképen felesleges formalizmus, 1 iszen ime, egészen jól elvagyunk nélküle is. Adjuk oda hát a a gyeplőt egy pár egyházkerületi és egyházegyetemi tanácsos kéz be, majd elkormányozzák azok az egyházat olcsón s ami fő: jól!... Csakhogy az a kérdés, hogy csakugyan olyan jó !esz-e az a kormányzat? Mert a jó közigazgatást nem csupán a szervezeti szabályzat és a paragrafusok biztosítják, hanem azok az egyének, akik a kormányrúd mellett ülnek. Aki a mi klasszikus szervezetünk mellett most nem tudja közigazgatási talentumát az egyház érdekében érvényesíteni, aki most mindent egy pár héttel mások után cselekszik, amellé hiába adunk egyháztanácsot, nem fog az avval sem többre menni.

Feltűnő nálunk az a tétovázás, amelyet bizonyos dolgokban tapasztalhatunk. A ref. püspökök illetve a kerületi elnökségek, annak idején az egyöntetű intézkedések megtétele végett közös megbeszélést tartottak, aminek volt némi eredménye. Nálunk ilyesmiről nem hallottunk. A ref. egyház az Ausztriában levő sebesült katonák látogatására kiküldött két megbízottat, akta már végigjártak Ausztriát, * egy pár ref. tábori lelkész kinevezésére megadták az impulzust s már talán haza is jöttek. Mi egy hónappá1 utánuk lendültünk hasonló elhatározásra.

Nagyon érdekes párhuzamot lehetne vonni a vallásos irtokról való gondos-od's tekintet ben is egyházunk és más egyházak eljárása között. Látva és olvasva azonban azokat a nagyon szórványos adatokat, amelyek az e célra szolgáló adományokról szólnak, roppant jellemzőnek tartjuk annak a megemlítését, hogy a dunamelléki rét. egyházkerület pénztára a Prof. Egyházi és Iskolai Lap ez évi 12. számában hétezerketlöszázhét kor. 82 fill, adományt mutat ki, ami egyházaktól és magánosoktól gyűlt össze, hogy a katonák ingyen láttassanak el vallásos iratokkal. A tiszáninneni ref. egyházkerület pedig, — amely maga

293

gondoskodik a saját területén levő katonáknak iratokkal való ellátásáról, — a Lelkészegyesület ez évi 7. számában hatezerhdromszázhuszonkilenc kor. 57 till, adományt mutat ki, ugyanezen célra. Az adományok rapról-napra szaporodnak, úgy hogy a magyarhoni ref. egyház mostanáig közadadkozásból kb. 15000 koronát hozott össze e célra. Csahhogy a ref. egyház vallásos iratok ügyét nem bízta sem magánosokra, sem irodalmi társaságokra, h nem maga vette a kezébe. A püspökei megirták minden egyháznak, hogy miről van szó s meghagyták, hegy erről a szent célról se feledkezzenek el. Ennek lett is azután ismét némi eredménye.

Az «adakozó kedv hiányát nem lehet természetesen az egyházi szervezet rovására irni. Azt hiszem azonban, hogy ennek is van valami része a dologban. Nincs a világon az az ideális — a pásztor vagy a gazda szen ében ideális juhnyáj, amely minden őrizet is felügyelet nélkül mindig összetartana, amelyikből egyik vagy másik bárány el ne maradna, olyan meg végkép nincsen, amelyik a gyapját nyírás nélkül leadná, a tejét pedig fejés nélkül a sajt rba csurgatná. Azért kell a szelíd bárány mellé is pásztor, aki vigyázzon rá, amikor pedig e'jő az ide:c, me. nyírja és megfejje. VnL hogy így kellene lenni a mi egyházunkban is. Bennünket is az egyházi szervezet tart össze. Ennek az egyházi szervezetnek azonban nevelő és irányító feladatai is vannak. A vezetés jogát és a kormánypálcát az egyházak azért adják oda válasz- tottaiknak, hogy azok tapasztalataikat és bölcsességüket úgy az egyes egyházak, mint az egész egyházegyetem részére gyümölcsöztessék és csakugyan — vezessenek . . . elől járjanak f

Ha a nyáj a maga rövidlátásában szél akarna szaladni, akkor összetartsák, ahol egy embernek az ereje kevés, oda, pedig állítsanak többet. Gyöngéd késztetéssel, helyes beosztással irányítsák úgy az egyházak egyenként számba se jövő készségét, hogy nagyobb dolgokat is megtegyenek, mint aminőie egyenként képesek.

A katholikus szervezet ma diadalokat ül. A reformátusok fegyelmezettsége szintén nincs eredmények nélkül, csak mi nem törődünk a szervezetünkben rejlő erővel, hanem csak atemisztikus munkát végzünk.

A maga helyén, a ::i.r»a szükebb körében bizony- nyára megteszi mindenki a maga kötelességét. A lelki- pásztori munka talán sohasem volt olyan intenzív és olyan sokoldalú, mint ezekben a szomorú napokban. Erre igazán büszkék lehetünk. Csakhogy ez a munka egymagában nem elég.

Sem egy, sem liz, sem száz papnak a lelkiismeretes egyházi munkája nem képes azt a közegyházi hátrányt ellensúlyozni, hogy a mi egyházunk közös akciók határozott keresztülvitelére csak a legritkább esetben képes. Ez fájdalmas, de általános tapasztalat.

294