Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-01 / 18. szám
18. szám. fenyegeti veszély, nem csaphat-e oda az Isten nevében? — erre vonatkozólag az én válaszom sem lehet más, mint az, hogy: ha nem is az Isten nevében, de a létfenntartás ösztönétől, az életszeretettöl s a haza szent lángjától vezéreltetve bizonnyal élethalálharcot kell vívnunk ellenségeinkkel. Ám az Isten nevét csak az a nép veheti joggal ajkára, amelynek részén ott áll az abszolút igazság s amely nép gyermekeinek nemcsak az ajkán, de a szívekben s a tettekben is ottan él az Isten. Akik ennek tudatiban ütnek oda Isten nevében, vagyis amikor két tábor áll egymással szemben : az igazság és a gazság tábora, amikor a szabadság és zsarnokság küzdenek egymással szemben, amikor a harcosok az egyik félen etikailag is a szépség, nagyság, az erő s az igazság jegyében születtek meg és élnek, szívükben a szeretet melegével s hősöknek nemcsak azért neveztetnek, mert kardot fogtak, de mert hősi nagyság és jellem sugárzik ki szívükből ; s amikor a másik félen a harcosok etikailag is az egyéni züllöttség bélyegét hordják magukon, ily adott helyzetben az igazság tábora az Istent is odatüzheti zászlajára jelszóul s ha üt, valóban az Isten nevében üt, mert elvégre a keresztyénség missziója sem akar mást jelenteni, mint az igazság győzelmét a gonoszság fölött. Ám tagadhatatlanul, e nagy világfölfordulásban s annak ezer és ezer fázisában majd mindenütt megtalálhatjuk a gyülölség lelkét, az etikátlanságot, de az igazságot, még magunkról szólva is, csak rész szerint. Élethalálharcunk ugyan hasonlíthatatlanul nemesebb érzésekből nyeri tápláló erejét, mint az entente harci tábora, vagy mondjuk így: sajátos vegyüléke kevés nemesnek és annyi rotnadónak — de az Istent mégsem tartom helyénvalónak oly alakban s oly helyzetekben szerepeltetni, mint ahogyan azt háborús imáinkban és beszédeinkben tesszük. Egyébként távol legyen tőlem, hogy írásom kizárólagosan önömnagunkra vonatkoztattam volna, de tiltó szó akart az lenni ama szemérmetlen entente- fölfogás ellen, amelylyel kalmár törekvéseiket az Isten nevében akarják megvalósítani s tiltakozás akart lenni a nálunk is annyiszor fölhangzó fejtegetések ellen, amelyek a nyomorult ember s annak még nyomorultabb törekvése helyett a világháború közponjává s oksági szerzőjévé az egy örök Istent, a kifogyhatatlan Szeretetet teszik. Az én Istenemről, a mi Istenünkről én más képet alkottam magamnak, megismerve őt Krisztus evangéliumából. Erről az Istenképről szóltam Írásomban s Endreffy fölhívására ezúttal néhány széljegyzetet óhajtottam adni ahhoz, hogy mint jutottam eme Istenkép birtokába. Gyúró. Nagy Lajos. Mostári levelek. III. Talizmán. A kanonok úr. Husvét. A nagy korok szülik a nagy eszméket, gondolatokat, de a babonát is. Amily csodálatosak azok a hatalmas szellemi alakulatok, amelyek az idő vajúdó méhéből ilyenkor kipattannak, éppen olyan megdöbbentő az a szellemi hanyatlás, amely másfelől észlelhető. Amilyen elragadó példái vannak a mai világháborúban a józan vallásosságnak, éppen olyan lehangolóan hat az emberre az a degeneráció, amelyet egyes csoportoknál magam is észleltem. Mig az egyik részen a valláserkölcsi érettség csúcsára emelte a legegyszerűbb embereket is, addig a másik oldalon oly abnor- mitásokra vezetett, amelyeknek az eddig legjó:anab- bul gondolkozók is áldozatul estek. Fanatikus jóslások, csillagokból való következtetések, amulettekben való hit, a világ végének megjövendőlése, álomfejtések napirenden vannak. Előkelő társaságokban tárgyalják a legtermészetesebb Komolysággal Madame Thebe-jóslatait, egy magyar jósnő agyrémeit, egy szerzetesnek évtizedekkel ezelőtt tett följegyzéseit, melyek a mai világháború kimenetelére vonatkoznak stb. Lapjaink — kuriózumképen ugyan — de napnap után hozzák a jóslásokat, melyeket ez a haldokló öregasszony, vagy az a lázálmos fiatal leány mondott s — bevallhatom — az ilyen hírek, noha semmi komolyságot nem tulajdonítunk nekik, végtelenül lekötik az ember figyelmét, érdeklődését. Magyarázata egyszerű! Valamennyien kombinálunk, valamennyiünk lelkében állandóan ott lebeg a kérdés: Mi lesz e rémes leszámolás vége? S az aggódó, szorongó bensőnek ezek a jóslások segítségére vannak. Ha nem teljesednének, nem volna baj ? — A lélek veszedelme akkor áll elő, ha valamelyik „profétikus“ elme véletlenül fején találja a szeget. „Nem jósolta meg előre a mucsai öregasszony, hogy így fog történni?“ — szól át a szomszédasszony a kerítésen. „Szóról-szóra így olvastam X. szerzetes naplójában“ — mondja az ideges kávéházi harcos.“ Sok-sok katonánánál ugyanaz a gondolkozás! — Elesik Nagy János. — Veres Péter baj nélkül tér vissza a napi ütközetből. Ő is ugyanolyan halálos veszedelemben volt, de őt megvédte az Isten, mert a „talizmánt“ a szűz Mária medeliont hordja magával. Sancta simplicitas! A természettudományok büszke századában talizmánokat osztanak szét a harcba induló katonák között. Vallásos az a katona, aki elfogadja? Babonás! Vallásosak azok az egyének, akik osztogatják? A legjobb esetben babonásak. Trebinjén tartottam a napokban istentiszteletet. A terem zsúfolásig megtelt katonákkal. Űrvacsoraosztás alatt veszem észre, hogy sokaknak a mellén ott lóg valami fényes kis tárgy. Visszatartom a legénységet. „Mi ez, barátom“ — kérdem az egyiktől, „ta280 279
