Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-24 / 17. szám
17. szám. teljes elhamvasztás helyett a hullák megszenesedése volt az eredmény. A beadvány emlékeztet arra, hogy Domenicus Rey Alexandriában 1887-ben, Swiecianowski varsói tanár pedig 1895-ben szállítható krematóriumokat ^ konstruáltak. Az igaz, hogy .ezek 24 óra alatt legfeljebb 20 hullát voltak képesek elhamvasztani. Viszont azonban már Siemens Frigyes is ajánlkozott arra, hogy a legrövidebb idő alatt képes modern háborúban is helyt álló szerkezetű krematóriumokat tömeges ham- vasztás céljaira előállítani. Ezekre az adatokra hivatkozva a beadvány azt kéri, hogy a háborúban elesettek elhamvasztására a lehetőséghez képest krematóriumok állíttassanak fel, még pedig különösen határállomásokon, erődítményekben és nagyobb kórházakban, hogy igy a ragályos betegségek terjedésének lehetőleg eleje vétessék. A hadügyminisztérium a beadványra azt válaszolta, hogy a krematóriumokban szerzett tapasztalatok szerint a hamvasztáshoz több idő szükséges, mint amennyi rendesen rendelkezésre áll, a szükséges épitő és tüzelőanyag megszerzése is igen körülményes, a hordozható készülékek pedig csekély teljesítőképességük miatt szóba nem jöhetnek. A várakban azonban — hogyha szükség lenne rá — hasznát veszik majd a hamvasztásnak. Az tény, hogy megfelelő, tömeges hamvasztás véghezvitelére alkalmas hordozható készülék ez idő szerint nincsen. Ebben a hadügyminisztériumnak igaza van s álláspontja a mobil-háború szempontjából helyes. Viszont azonban a technika számára sincsenek lehetetlenségek. A Zeppelinek, repülőgépek, tengeralattjárók és 42-tes mozsarak ennek ékesen szóló bizonyságai. Hogy a temetés módja a háborúban igen gyakran nagyon is kifogásolható, az a legszélesebb körökben tudott dolog. Hegyes vidéken pl. a Jurahegységben az elesettek eltemetésére jóformán gondolni is alig lehet, mert az első ásónyomás alatt megcsendül a kemény kő. A holttesteket tehát csak a legritkább esetben lehet az egészség követelményeinek megfelelő mélyre temetni. Ez sokszor a rendelkezésre álló idő és munkaerő elégtelensége miatt is lehetetlen. Gorze vidékén a mars-la-Tour-i ütközet után (1870. aug. 16.) 30,000 holttest hevert egy pár ásónyom földdel betemetve, úgy hogy a vidék összes kútjai inficiálódtak és a halálozás óriási volt. A hideg egy időre gátat vetett a járványok terjedésének és a bomlási processust is hátráltatta. Az elkövetkező melegebb idők soknggodalmat keltenek e tekintetben, azért a megfigyelő állomások és a járványkórházak mellett indokolt volna a minden járványterjedést csirájában elfojtó hamvasztás igénybevétele. A japán-orosz háborúban a japánok a tömeges hamvasztással kísérletet tettek. Egyes hullákat is elham263 vasztottak, s a hamvakat kis — külön e célra készült — ládikákban küldözték haza.“ Körülbelől ez a „Die Flamme“ ez évi 4. számában megjelent közlemény tartalma. Bennünket két szempontból érdekel ez a dolog. Az első a járványok ellen való védekezés, a másik pedig az egyházi szempont. A halotthamvasztás ellen bizonyos egyházi körök leküzdhetetlen ellenszenvvel viseltetnek s ime most a kérdés égetően aktuális lehet. Mi a halotthamvasztás kérdésével Törteli Lajos: „A halotthamvasztás jogosultságáról“ írott kitűnő tanulmánya kapcsán* az Evang. Lap 1914. évi 37. és 38. számában behatóan foglalkoztunk. Azóta az erdélyi szász evang. egyház konzisztoriuma a halotthamvasz- tásnál végzendő funkció tekintetében arra az álláspontra helyezkedett, hogy azt a lelkésznek ép úgy el kell végeznie, mint a „rendes“ temetésnél. Ezt az álláspontot a legteljesebb mértékben helyeseljük. Azonban úgy hisszük, a mi egyházunknak is állást kellene e kérdésben foglalnia, különben e tekintetben is úgy leszünk, mint mindenben másban: mindenki végzi a dolgát a maga belátása és meggyőződése szerint. Ez nem is volna olyan rossz, hogyha mindenki belátná e kivételes időkben ezen intézmény jogosultságát. Sz. L. Gondolatok a háború filozófiájához. „Die Natur — bedient sicli zweier Mittel um Völker von der Vermischung abzuhalten und sie abzusondern, der Sprachen und der Religionen, de — den Hang zum wechselseitigen Hasse und Vorwand zum Kriege bei sich führt.“ Kant: zum ewigen Friden Art. IIL Tallózás. Szünet nélkül vonaglik a történelem végeláthatlan ércfolyama. Események — nemes fém és salék — a torlódástól szürke tömeggé kavarva, magas hullámokban verődnek egymás fölé: nincs holtpont a történések villámgyors egymásutánjában. Mégis mintha gondolatban megdermedne pillanatokra az érctömb, hogy az itélőerő választóvize kicsapja a nemes fémet. A meglátás idejének nevezném ezt, mely a történelem zeg-zúgos görbéjét teljes körré kerekíti, ahol nincs többé oktalan okozat, hanem az összefüggéstelennek tetsző zűrzavar okadatolt kapcsolatba sorakozik és az értéket kémlelő szem fémjelez a maga módja szerint minden arravaló eseményt. A múlt az emberiség élettörténelme, a jelen az emberiség történelmi élete — e kettőt összefüggésében végigmérni annyit tesz, mint Ítéletet tartani. A törté- nelem-itélés a tulajdonképeni és kizárólagos tudomány a történelemben mint ilyenben. Különben pedig minden tudomány annál inkább tudomány, mennél nagyobb * Megjelent a Scholtz Testvérek kiadásában. (Budapest, IX. Ferencz-körut 19/21.) Ára 80 fillér. 264
