Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-09 / 2. szám
2. szám. budapesti magyar ev. egyház (Deák-tér) nagylelkűségéből 40 darab Lelkifegyver s 30 darab újtestamen- tom volt az egész felszerelésem. Ezzel indultam neki hivatásom teljesítésének. Magyar s tót ajkú sebesült katonáink sohasem remélt örömmel vették látogatásomat. Kikérdeztem őket hová valók, családosak-e, hol érezték Isten segítő hatalmát legközelebb sorsukba folyni, hisznek-e benne? Egytől-egyig igenlő választ adt.ik e legutóbbi kérdésre s óhajtották az Úr szent vacsorájának kiosztását. Kivétel nélkül teljesítettem óhajukat. Mélységes csend uralta az egész óriási termet az idő alatt, ainig a szent functio tartott. A más felekezetű magyar testvérek felülve ágyaikban, vagy fekve, a súlyosabban sebesültek összetett kézzel együtt imádkoztak velünk. A szent cselekmény végeztével híveimnek adtam újtestamentumot és a hitet erősítő „Lelki fegyver“-t. De kívántak a más vallásfelekezetbeli katonák is magyar imádságos könyvet, nekik is adtam Együttesen elénekeltük azután az „Erős vár a mi istenünk“, s az „Isten áldd meg a magyart“. Soknak — talán mindnek a szemében könny csillogott, bizony az enyémben is, a távol édes magyar hazára, balsorsára s megszámlálhatatlan ellenségére gondolva. Látogatásaimat most már megerősödve önbizalmamban, folytattam napról-napra reggel 8—12-ig, délután 3—7-ig. Legnagyobb gondot okozott a kiosztandó imádságos könyvek megszerzése. Jónak láttam az itteni lelkészi hivatallal lépni érintkezésbe. Felkerestem tehát S nior Eckhardt-ot a steyermarki evangélikus gyülekezetek szervezőjét, lelkét. A legnagyobb készséggel bocsájtott rendelkezésemre a dunántúli ev. egyházkerület püspökétől ép akkor átvett magyar s tót imádságos könyveket. Eddig 17 kórházban látogattam meg a magyar s tót ajkú sebesült testvéreket. Természetesen nemcsak egyszer látogatok meg egyet, hanem lehetőleg hetenként. A régebbi sebesültek, kik már ismernek, felolvadnak tartózkodásuktól, nyíltan, őszintén, szeretettel beszélnek velem s bizalommal kérnek kívánságaik tolmácsolására. S az orvosok és ápolónők a legnagyobb udvariassággal teljesítik az előadott kéréseket. Egy érdekes emberem van a Landeskrankenhaus sebészeti osztályán. Galíciában sebesült meg a bal lábán. Meg akkor lába deszkák közé .volt szorítva s sebeiben a gennylevezétő gummi- csövek élénk fájdalmat okoztak. Mikor ágyához léptem s magyar nyelven köszöntöttem, megragadta kezeimet — „A jó Isten küldte ide hadnagy úr! Nem tudok ezekkel a németekkel beszélni. Hiába mondom, így meg úgy tegyék, mindig megfordítva végződik kezükben a munka“. Kérdéseimre előadta, hogy neki komisz-kenyér nem kell, adjanak búzalisztből sütött cipót! A sok fekvés feltörte a gerincét, adjanak puha dunnát alája. Mikor ezen kívánságait az orvos és ápolónő előadásom alapján (ami bizony nehezen 21 ment) teljesítette, vérszemet kapott az én magyarom. Neki jó vörösbor kell, olyan, mint az ő vére volt, melyet az osztrákért ontott. (Szórul-szóra így mondta). Teljesedett ez az óhaja is. Mikor a hozott firtli vörös bort lecsusztatta, imádságos könyvet kért. Természetesen adtam neki. Néhány nap múlva meglátogattam. No, hop;y van? Elkezd panaszkodni, hogy ő nem lát, neki szemüvegét adjanak, Szóltam az orvosnak. Az áthivatta a szemészeti osztályról kollégáját, aki megvizsgálta emberem szemét — azt állapította meg, hogy semmi baja, képzelődés az egész. Az én magyarom nem nyugodott. Beszéltem az orvossal, nem lehetne-e neki adni ablaküvegből szemüveget Helyeselte s mindjárt át is hozott egyet. Oda adtam neki. Alaposan végig mustrálta — azután föltette — s elővette az. imádságos könyvet. „Ezen mán látok! Ez mán jó !“ S szegény úgy meg volt elégedve a soisával azontúl. De sokkal több a szomorú eset. Volt egy székely őrmester, akit az első naptól kezdve minden áldott nap meglátogattam. A bal lábát elvitte az orosz gránát. Sebe megüszkösödött. Kétszer is operálták. Segíteni nem lehetett rajta. A főorvos közölte velem, hogy a végét járja. Óvatosan kikérdeztem, nincs-e valami óhaja, nem szeretné-e látni édes anyját vagy feleségét? A jó Isten áldja meg tiszteletes úr, hivassa őket ide, édes anyám ápolása biztosan javítaná gyógyulásomat. Megfogalmaztam a sürgönyt s a kom mandans kérésemre rögtön feladta „dringend“ 'y ízessel. Harmadnapra édes anyja ott volt. Oly nagy volt ez. ember lelkien je. hogy az. orvosok lemondása dacára, bevárta életben édes anyját. Azután engem kívánt. Az Úr szent vacsoráját óhajtotta venni. Egy óra múlva az Úr vacsora vétele után békésen elhunyt. Katonai pompával temettem el, sírja mellé magyar zászlót tűzve. Édes anyjának utazási költségeit s némi segélyt is adott itteni magyar katon: ink jóságos földi angyala, a helytartó magyarul is beszélő felesége Clary grófnő. Áldott legyen! A karácsonyi ünnepek alatt, minden ünnepen két helyen tartok magyar istentiszteletet. A jövőben bővebben. Szeretettel ölel a távolból igaz barátod Grác, 1V)! 4. dec. 19-én. Meskó károly cs. és kir. tábori lelkész.---i-,--»—••• - •- - *•**■•■ -—i.rimj-.--i-i-i-ih it oktatás a szószéken. Az. iskolákból kikerült egyén a közmunka terére lép és lassanként vállaira veszi az. élet gondjait. Dolgozik önmagáért, dolgozik övéiért, biztosítani igyekszik a jelent, előkészíteni a jövőt. Munka és gondok közt azonban kifárad a lélek, az izmok és idegek megmerevednek. A rendes éjjeli alvás csak pihenést nyújt, mely az álldi szervezet fen- tartására nézve elégséges ugyan, de annak az erőnek mely egy időben foglalkozik a múlt emlékeivel, a jelen 22
