Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-14 / 7. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 7. sz. szellemé, a mely bátran vágott keresztül a babona uralmán ugyanazon az utón, a melyet évezredekkel ezelőtt már a Zoroaszterek és Konfucsék jártak és a mely az emberiség szerencséjére az uralkodók utjává is lett újabban. Bécs, 1787. decemberében. József. III. Egv hölgyhöz. Madame! Ön ismeri jellememet; tudja, hogy a hölgyek társaságát csak a munkám után való pihenés céljából kerestem fel és hogy a szebbik nemnek sohase áldoztam fel elveimet; hogy ajánlásaikat ritkán és csak akkor hallgatom meg, ha arra méltó ember a tárgyuk, aki különben se maradhatna előttem sokáig ismeretlen. Fiai közül kettő már biztos révben van ; az idősebbik, aki még nincsen 20 éves, kapitány a hadseregemben, a fiatalabbik pedig öcsém, a választó- fejedelem által kanonokságot kapott Kölnben. Hát mit kíván még? Talán azt szeretné, ha az öregebbik már tábornok volna, a fiatalabbik meg épen püspök ? Persze Franciaországban valamikor divatjában volt ilyesmi; maguk a királyi hercegek is 18 éves korukban már egész hadseregeket vezényeltek Spanyolországban. De meg is verte őket Stahrenberg tábornok annyiszor, hogy ezek az urak aztán éltük végéig még csak egy hadgyakorlathoz se mertek már hozzászólni. Az embernek az udvarnál őszintének, a harcmezőn szigorúnak, kiméletlenség nélkül sztoikusnak és gyengeség nélkül nagylelkűnek kell lennie és igazságos tettei által kell ellenségeinek tiszteletét kivívnia; — és ezek az én érzéseim, Asszonyom ! Bécs, 1787. decemberében. József IRODALOn. — A keresztyénség lényege. Napjainkban — 1909—1913 között — 4 kiváló újszöv. theol. mű is megjelent, u. m.: Holtzmann, Schlatter, Feine és Weinel műve. Mind á négy megegyezik abban, hogy a keresztyénség lényege nem valami spekulativ eszme, gazdasági mozgalom, dogma, vagy theol. tantétel, hanem a megváltás történeti ténye Jézus Kristusnak istenemberi személyiségében, a mellyel egy uj vallásos erkölcsi életelv, mondjuk: ideál hatolt be az emberiségbe. Ez ellen mit sem bizonyít az a körülmény, hogy a 4-ik evangélium Kristusképe kisebb mértékben történeti életképnek mondható, mint a synoptikus evangéliumoké. Minden askétikus vonásoktól menten e jézusi életkép ideálja a tisztaság és a szeretet és korántsem a puszta 1914. február 14. könyörület és részvét, mint Schopenhauer, W/agner vagy Hartmann akarná. Ez ideálban nem csupán az érzület tisztaságával, hanem erős affektussal és szilárd erkölcsi akaratelhatározással van dolgunk. Ép azért több a keresztyénség, mint puszta Kant—Ritschl-féle morál, mert a jézusi szeretet az ember megbecsülésével, s a benne való legbensőbb örömmel és bizalommal azonos. Ez az érték-érzet nem nyomja le és alázza meg, hanem ellenkezőleg fölemeli és boldoggá teszi az embert. A keresztyénség lényege Jézusnál legbensőbb és legodaadóbb isten- és emberszeretet, a melynek vonásaihoz tartozik az érzület, a megáldás és ima, a nyilt- szivüség, a jótékonyság és mindenekben a szolgálat és ajmegsegités. De a tisztaság és a szeretet mellett a jézusi élet- és jellemkép legsajátosabb vonása az alázatosság és az önérzet, hogy ne mondjam : az erkölcsi bátorság, ép azért minden valódi keresztyén embernek is alázatosnak és önérzetesnek kell lennie a maga belső Személyiségében. E tekintetben Feine s még inkább Paulsen kissé askétikusnak rajzolja meg a görög világnézet derültségével szemben Jézus általános emberiségi és személyisségi ideálját. Isten fiuságának és istenemberségének a benső lényege kizár Jézus személyiségéből minden askézist, a mint hogy a pusztából is kiment az életbe hirdetni a megváltás evangéliumát. A keresztyénség az evangélium örök érvényében vetett hit, és komoly követése Jézus személyisége vallásos-erkölcsi vonásainak. Subjective véve a keresztyénség istenfiuság s objektive véve istenországa, ép azért hárította el oly szerencsés kézzel — mint azt Vvendland is elismeri — a görög világnézet és életfelfogás dua- lismusát és teremtett „új menyet és földet“ és létesített új humanismust az emberiségben. A keresztyénség isteni eredete és jellege még korántsem világellenes, a minthogy Mahling találó megjegyzése szerint „Weltbejahung“ és nem „Weltvermeinung“ a keresztyénség lényege. Új erkölcsi felfogást adott az emberről, és új hitet az Istenről mint kegyelmes mennyei atyánkról. Azért mondották találóan, hogy a keresztyénség Jézus és Jézus a keresztyénség, mivel ő és csakis ő az ut, az igazság és az élet. Épazért, bár találunk „azéletbölcseség“ ókori philo- sophusainál is egy egy értékes gondolatot p. o. az emberi nem egységének, az emberek egyenlőségéről, a férfiúnak és nőnek egyenlő méltóságáról, a házastársak és a gyermekek jogainak tiszteletéről, a jóakaratról, a szeretetről, a családi élet tisztaságáról, a felebarátaink iránt való türelemről és könyörülefről s a minden körülmények közötti humanitásról stb., de hol marad az érzelemmel és az életnek ez az egyetlen, utánozhatatlan felfogása, az a tiszta, finom és gyengéd hang és zamat, mely az evangeliomok olvasását oly vonzóvá teszi ? Ha Seneca egy levelét, Epiktetos egy értekezését, Márk Aurélnek: a legkeresztyénibb sztoikus bölcselőnek egy-egy lapját olvassuk: kétségtelenül nemes feddhetetlen és magasztos vallásos erkölcsi gondola
